A termőföld tovább drágult, de a növekedés üteme mérséklődött: az árak átlagosan 3,3 százalékkal emelkedtek.

A nominális drágulás ugyanakkor reálértéken már nem jelentett növekedést. A mezőgazdasági termelői árak gyorsabban emelkedtek a földáraknál, ezért a termőföld értéke az ágazati árszinthez viszonyítva csökkent. A magasabb hektárár tehát önmagában nem jelent jobb jövedelmezőséget.

Az országos átlag jelentős különbségeket takar. A legmagasabb szántóárakat továbbra is az Észak-Alföldön mérték, vármegyei szinten pedig Hajdú-Bihar áll az élen. A talaj minősége, a birtoktest mérete, a megközelíthetőség és a helyi földkereslet mellett azonban egy újabb szempont is felértékelődött: a vízbiztonság.

A tartósan száraz Békés és Bács-Kiskun vármegyében mérsékeltebb volt a szántók áremelkedése. A kedvezőbb csapadékviszonyú Zalában, Szabolcs-Szatmár-Beregben és Borsod-Abaúj-Zemplénben gyorsabb drágulást mértek. Ez arra utal, hogy az aszálykockázat már a földpiacon is megjelenik.

Egy terület értékét ezért egyre kevésbé lehet kizárólag az aranykorona, a talajtípus vagy az elhelyezkedés alapján megítélni. A talaj vízmegtartó képessége, az öntözés lehetősége és a helyi csapadékviszonyok közvetlenül befolyásolják a termésbiztonságot, ezen keresztül pedig a föld piaci értékét is.

A hektárárak változása nemcsak a vevőket és az eladókat érinti. Hatással lehet a bérleti díjakra, a hitelfedezetként figyelembe vett vagyonra, a gazdaságátadás feltételeire és a birtokfejlesztés költségeire. A dráguló föld növeli a gazdaság vagyonértékét, de megnehezítheti a területbővítést, különösen a fiatal vagy kisebb tőkével rendelkező termelők számára.

Földvásárlásnál ezért a várható értéknövekedés mellett a termőképességet, a finanszírozási terhet és az időjárási kitettséget is mérlegelni kell. A következő években várhatóan azok a területek kerülnek kedvezőbb helyzetbe, amelyek szélsőségesebb időjárás mellett is kiszámíthatóbb termelést tesznek lehetővé.