Növény
Előrejelzés a kukorica áráról
2024. October 25.
A rossz hazai termés ellenére sem számít a kukorica árának emelkedésére a közeljövőben Kovács István, a KITE terménykereskedelmi üzletág-igazgatója, miután Európában és a világban a termés eléri a hazai szintet.

A szakember az Agroinform.hu közel 150 résztvevővel lezajlott online konferenciáján beszélt erről. Közölte: a kukorica betakarítása csaknem befejeződött. Idén a hőstressz miatt a termésátlag a tavalyi hektáronkénti 7,5-8 tonna helyett csupán 5,5-5,7 tonna, így az össztermés mintegy 5 millió tonna lesz, szemben a tavalyi 6 millió tonnával.

Bár a térségben előfordulnak még rosszabb termésátlagok (Romániában 3, Bulgáriában 4 tonna), Európa össztermelésére nem gyakorolt negatív hatást az időjárás (Ausztriában 10, Németországban 9 tonnát értek el). A világtermelés a tavalyi 1,2 milliárd tonnás mennyisége is gyakorlatilag teljesülni fog 2024-ben.

A nyári hőstressz eredményeként a hazai jegyzésárak a korábbi 15-20 százalékos elmaradás után mára beérték a MATIF párizsi árutőzsde jegyzésárait (a 41. héten ez tonnánként mintegy 86 ezer forint volt), így Kovács István szerint célszerűnek tűnik most értékesíteni a betakarított terményt.

Idén a termés mintegy 30-40 százaléka fertőzött kisebb-nagyobb mértékben gombaméreggel (mikotoxin), mivel a hőstressz miatt legyengült növények könnyebben tudtak fertőződni gombákkal. Ezt a folyamatot a kártevők (például kukoricamoly) fokozottabb jelenléte is erősítette. A határérték feletti toxinszinttel rendelkező kukorica takarmányként nem, csupán bioüzemanyag-előállítás céljára értékesíthető, jelentősen nyomottabb áron.

Az üzletág-igazgató véleménye szerint ahol a termésátlag elérte a 7-8 tonnát, a kukoricatermesztés idén is jövedelmező volt, ahol azonban a szárazság és a kártevők miatt komolyabban károsodott a termés, veszteséget termelt. A kedvezőtlen idei tapasztalatok nyomán jövőre várhatóan csökkenni fog a kukorica termésterülete az idei 870 ezer hektárról, jelentősen elmaradva az egy évtizeddel ezelőtt jellemző 1,2 millió hektár körüli szintektől.

A száz százalékban magyar tulajdonú KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. az ország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú csoport 5 régióba és 20 alközpontba szervezett kereskedelmi és szolgáltató hálózattal rendelkezik, 1.800 dolgozót foglalkoztat.


Silk Group 04.16.AgriDron 04.16.Hotel HunorPásztor és Társai 04.16.Heizer 04.16.SGS 04.28.Gemenc Bau 04.16.Meta Vasipari 04.16.Faber és Társa 04.16.Csepel 04.16.Tolcsva Bor 04.16.Best Gáz 04.16.Hód Fürdő 04.16.Szuro Trade 04.15.Traktorbolt 04.16.Németh Csomagolás 03.31.Fermy 2000 04.16.
PRINT LAPOK