A király beszéde című előadás premierje előtt beszélgetett a színművésszel, Kováts Dénes, de természetesen más előadásokról is szó esett.

Mostanában a nap 24 órájában királyként létezel, készülve a premierre, vagy ki tudsz belőle lépni?
Sokkal inkább a küszködése van fókuszban, mint az, hogy ő király. A darab háromnegyedétől lép trónra, addig konkrétan retteg attól, hogy ez megtörténik. Úgyhogy ezt a típusú nyomort nem veszem magamra a hétköznapokban. Elég a napi két próbán. A környezetem pedig nem kezel királyként, de nem is az a típus vagyok, aki ezt szeretné, elvárná és örülne neki.

Azaz jobb őt távol tartani magadtól, amikor éppen nem próbálsz?
Úgy gondolom, vagyok olyan régóta a pályán, hogy már le tudom tenni a szerepet amikor kilépek az épületből – ha nem is azonnal. Közrejátszik ebben az is, hogy sok más dolgom van, tehát a fókuszt át kell, és át is tudom szerintem kattintani az aktuális teendőre. Persze biztos léteznek a tudatalattimban olyan részek, amelyekhez nem férek hozzá, tehát a háttérben azért valószínűleg dolgozik bennem a szerep, hiszen a hétköznapjaim legnagyobb részét ez teszi ki.

Colin Firth ezért a szerepéért Oscar, Golden Globe, BAFTA és Screen Actors Guild-díjat is kapott. Megfordul a fejedben, kinek a nyomdokain jársz? Teher vagy ösztönző?
Egy Oscar-díjas film szerepét játszani szerintem mindenképpen teher. Itt is elkerülhetetlen, hogy aki látta, hasonlítgasson. Persze többen mondták már, hogy külsőre van valamiféle hasonlóság a brit kolléga és közöttem.

Sőt, feleséged, Kosik Anita úgy fogalmazott, Te maga Colin Firth vagy. Ez könnyebbség? 
Nem tudom. Nehéz erre válaszolni. Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem.

A Churchillt játszó Tóth Károly kérdésemre azt felelte: nem Churchill-imitátor szeretne lenni, nem kívülről, a mozgásával akarja színpadra hozni őt, hanem a mondataival, gondolataival. Esetedben is így van?
Abszolút. Talán előny is, hogy nagyon mást nem lehet ebből a történetből csinálni a filmhez képest, bár vannak benne olyan plusz jelenetek, amelyek a filmben nem szerepeltek, ez jelent némi eltérést. De aki rajongója a filmnek, s többször látta, szerintem ő sem fog csalódni. Aki nem, vagy régen nézte meg a filmet, számára lesz egy kis hasonlóság külsőre Colin úrral.

A király beszédében Horváth László Attilával

Korábbi beszélgetésünkkor, még a próbafolyamat kezdete előtt azt mondtad: „A király beszédét nagyon várom, mert drámai alakításnak gondolom. Az elmúlt időben inkább a szórakoztatásban kellett megtalálnom azokat a mélységeket, amelyek ott lapulnak mindenhol. A király beszéde komoly történet, persze humoros oldallal megspékelve, ami szakmai kihívás, nagy szeretettel és kedvvel van kedvem megugrani.” Most is így vélekedsz? 
Számomra ez egy jó, drámai szerep – ez mindenképpen áll. Feladat. A dadogás technikai része nem egyszerű. Minden jelenetnek megvan a ritmusa, ami sosem ugyanaz. Más belülről, más a nézőnek, és minden előadás is más. Folyamatosan figyelnem kell, hiszen a dadogás nagyon megtöri ezt a ritmust, a belső kamerám, a belső érzékem pedig folyamatosan jelez, hogy csorbul a jelenet ritmusa. Viszont nem tartható az a tempó, amit a szöveg diktálna, hiszen eközben a dadogásnak is jelen kell lennie, ami feszültséggel jár. Nehéz.

A dadogás megvalósítása olyasmi kihívást, erőfeszítést jelent, mint a Kripliben a különös, nehezített mozgás? Az kegyetlen dolog volt.
Igen, mindenképpen hasonlít. Dadogni sem szabad „általánosan”. Próbálunk figyelni arra, hogy csak egyes szavak akadjanak be például, vagy hogy melyek azok a helyzetek, és kik azok az emberek, ahol és akik társaságában sokkal nehezebben megy a beszéd. A dadogós emberek is gördülékenyebben beszélnek, amikor biztonságban érzik magukat. Egy szó, mint száz: úgy gondolom, jól csinálni nem egyszerű. Amit tudok megteszek, aztán a nézők eldöntik.

Barátság is kialakul a beszédtanár és a herceg (majd király) között. Az Életrevalók jut eszembe, ott is két teljesen különböző ember találkozik, mégis barátokká válnak. Fontos a két ember személyes jó kapcsolata ahhoz, hogy eredményes legyen a beszédtanár munkája?
Szerintem igen. Albert herceg már több beszédtanárnál járt korábban – van erre utaló jelenet is, amikor elmondja, hogy elege van, nem akar több terapeutához menni. Valóban hasonlít az Életrevalókra. Philippenek az tetszik Drissben, a segítőjében, hogy valójában nem foglalkozik az ő gazdagságával, igazából nem kezeli betegnek, sőt, többször is pimasz vele. A király beszéde hasonló szituáció: Lionel nem a királyi felséget látja Albertben – akinek ez tetszik – hanem emberként kezeli, a problémájára fókuszál. Folyamatosan kizökkenti, ha bármiféle királyi attitüdje jön felszínre, abszolút az emberi oldalára próbál koncentrálni. Szívszorító az is, amikor Albert többször elmondja: ő nem tudja, milyen egy baráttal létezni, mert a barátokról, barátságról nincsenek ismeretei. Egyszer arról is beszél, hogy néha összeszorul a szíve, amikor egy hétköznapi embert lát az utcán, és nem tud róla semmit. Lionel pont ebbe az elevenébe vág bele: föltesz olyan kérdéseket, amelyeket egy civil nem merne feltenni a királynak. 

Nem tudom kihagyni, mert évek óta elevenen él bennem a Horváth László Attila és közötted kialakult óriási összhang, amit a Főfőnökben láttam, remek párost alkottatok. Itt is hasonlóra számíthatunk?
Úgy érzem, mintha ott folytattuk volna, ahol abbahagytuk, egy hullámhosszon vagyunk.

Jeruzsálem. Komoly, elgondolkodtató előadás, ami rengeteg fellépést jelent. Szereplőtársaid Badics Natasa és Rácz-Enzsöl Benedek. Eljut a mondanivalója a célközönséghez? 
A Lázár Ervin Programban mutatjuk be megyeszerte, ahol csak lehet – művelődési házban, tornateremben, ami éppen rendelkezésre áll – főként diák közönségnek. A Jeruzsálem szó jelentése: a béke városa, azonban korántsem a béke jellemzi, századokon keresztül harcoltak, s harcolnak érte zsidók, keresztények, muszlimok. A történet napjainkban is égető konfliktusokat jár körül, megmutatva a vallások, gondolkodásmódok közötti különbséget, a gyűlölet és szeretet mozgatórugóit is. Elég sok gyerekkel és pedagógussal találkoztam, akikhez eljutott az előadás mondanivalója, függetlenül attól, milyen helyszínen játszottunk. Győztünk, de a fele még hátra van…

Alul semmi. A vetkőzés miatt komoly kihívás, mondtad előzetesen, és ezt több kollégád is megerősítette. Nagyon nehéz a szemérmességet levetni?
Szerintem nem könnyű, bár van egy pont, ameddig nem olyan nehéz elmenni, utána jön egy nagy ugrás. Aki egyáltalán nem érzi jól magát a bőrében, annak sokkal nehezebb. Én amit tudtam, megtettem, ez megnyugtat, noha nézhetnék ki sokkal jobban…

Ott vagyunk hatan, akarva, akaratlanul is átvesszük egymás feszültségeit, izgulunk, vajon miként reagálnak majd a nézők. Nem könnyű. Léteznek olyan típusú színészek, akiknek ez semmi.

Az Alul semmiben Szécsi Gergővel

Ahogy hallottam, a próbafolyamat fizikailag is kemény munka volt, a táncok, az énekek, a jelenetek… Külön készülni kellett rá, hogy jó kondiban tartsátok magatokat?
Egy színésznek, pláne vidéken, kötelező, hogy jó kondiban legyen, vagy nagyon meg fogja szenvedni, amikor nagyon gyorsan kell kialakítania. Sajnos komoly nehézséget jelentett a próbafolyamat során több színésztárs megbetegedése, hol ez, hol az hiányzott, állandó körforgást jelentett. Én a főpróbahétig kibírtam, de végül engem is elkapott, de ott már nem szerencsés hiányozni úgyhogy  antibiotikummal toltam végig. Fogytam két-három kilót, amit addig fölszedtem izomban, le is ment. Nagyon szomorú voltam. Komoly kondíciót követelnek a Broadway musicalek, miként sok más darab is, a kondira pedig szükség van, hogy az ember idegrendszere, elméje, lelke ép maradjon.

Mondhatjuk, hogy a munkanélkülivé vált férfiaknak nincs túl sok választása, mint egy ilyen kétségbeesett ötlet megvalósítása? Mert azért ebben a darabban ott a dráma is…
Abszolút, persze, valóban ott a dráma minden szereplő életében. Például az én figurám, Jerry attól fél, hogy ha nem kap munkát, elveszítheti a gyermekét. Ugyanakkor nagyon komolyan benne van a férfiúi büszkeség is: akármit nem vállal el, mert művezető volt, ezért nem lesz biztonsági őr, nem fog poharakat, asztalokat leszedni, újságot hordani… Inkább nem csinál semmit. Majd jön a vetkőzős ötlet.

A végén élvezik a kényszerből indult chippendale showt? És ti?
Jerry megijed a végén, behúzza a kéziféket, és azt mondja, nem csinálja. Az biztos, hogy a feszültség, a félelem mögött van egyfajta pozitív izgalom is. A nézők bíztató, csillogó szemmel néznek ránk a végén: „bátran, gyerünk, veletek vagyunk!” Ez jó érzés. A kettő tehát egyszerre van jelen, amikor ott állunk: jó buli és félelmetes is. Segítségünkre van, hogy a darab jól felépített, mire eljutunk a végső vetkőzéshez, megismerik sorsunkat, kapcsolatainkat.

Fotók: a Móricz Zsigmond Színház archívumából