Állat
Döbbenet a marhatelepen
2023. May 28.
Megdöbbentő állategészségügyi és állatjóléti hiányosságokat tárt fel a Nébih egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei szarvasmarhatartónál

Súlyosan és többszörösen jogsértő állattartási gyakorlat miatt intézkedtek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei a közelmúltban egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei állattartónál. A helyszínen bejelentés nélkül, jogsértően tartottak szarvasmarhákat, mely során az állategészségügyi, a járványvédelmi, valamint az állatjóléti követelményeket sem teljesítették. A Nébih az állatok tartóival szemben hatósági eljárást indított, ami jelenleg is folyamatban van.

A szakembereket is próbára tevő körülményekkel szembesültek a Nébih ellenőrei a „telepen”, hiszen nem jelentettek be állattartási tevékenységet, és az ott látottak sem feleltek meg a jogszabályi követelményeknek, így a Nébih ellenőrei azonnali hatállyal forgalmi korlátozást rendeltek el. Az intézkedés oka többek között az állomány ismeretlen állategészségügyi státusza, a nyomonkövethetőség, valamint a kötelező nyilvántartások hiánya. Olyan alapvető dokumentumok hiányoztak, mint az állomány-nyilvántartás, a gyógykezelési, a takarmányozási és a látogatási napló, de az állatok állategészségügyi felügyeletének ellátására sem volt írásbeli szerződés szolgáltató állatorvossal. A helyszínen az alapvető infrastrukturális feltételek (például járműfertőtlenítő, fekete-fehér öltöző, karantén istálló, boncolásra alkalmas hely, trágyatároló) sem voltak adottak.

Ezenfelül a szakemberek az állatvédelmi és -jóléti követelmények súlyos megsértését tapasztalták. A helyszínen nem voltak az időjárás viszontagságaitól óvó létesítmények (istálló, féltető), valamint – ezt részben pótló – természetes adottságokat sem biztosítottak az állatok számára (elégséges mennyiségű fa, sövény). Az állatokat penésszel nagymértékben szennyezett takarmánnyal etették, a legelésre szolgáló bekerített terület pedig vegetációmentes, letaposott, sáros és felázott volt.

Az ellenőrök a „telep” bejárása során három, szalmával letakart – köztük egy jelöletlen – tehénhullát, valamint tíz, különböző bomlottsági állapotú borjú hullát és további állati testrészeket leltek fel. 

A szakemberek az állatok tartására, takarmányozására vonatkozóan állatvédelmi kötelezéseket rendeltek el, valamint az állattartókkal szemben hatósági eljárás indult. Az eljárás, valamint a bírság megállapítása folyamatban van. Mivel a jogsértések bűncselekmény gyanúját is felvetették, így a hivatal ellenőrei a helyi rendőrkapitányságot is értesítették, akik szintén kiszálltak a helyszínre.

Az érintett adatai elérhetőek a jogsértés listán.


Orsó 95 Kft.  09.23.Extended Warranty Service 09.24.Nektárplast 09.23.MEVA-HU 09.23Samu Gazdabolt 09.23.Taurus Techno 09.23.Olajütő 09.23.Agroforte Grain 09.23.Zolvik 10.14.Agro Cserkesz 09.28.Cad-Server Kft. 09.23.Magnet Construction 09.23.Otis Bt. 09.23.Ódor Kft. 09.23.Isterra 09.23.Porsztatik 09.23.Aqua Öntözéstechnik 09.23.Agrotex 09.23.Gumiflex Kft. 09.23Vertical Empire 09.23.Debreceni Mechanikai Művek 09.23.Stell Manufacturing 09.23.KK Grain 09.23.Paprika Molnár Kft. 09.23.Inomix 09.23.Zambelli Colorferr 09.23.
PRINT LAPOK