A gimnáziumi tanulmányait követően Gergő 2017-2022 között a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karán Bozsik Yvette és Bakos-Kiss Gábor színész osztályának hallgatója volt, osztálytársai közül többen is szerepeltek a nyíregyházi teátrumban. Tar Dániel és Tary Patricia jelenleg is a társulathoz tartozik, Kovács Vecei Fanni, Urbán Szabó Fanni, Sikó Koppány és Szeri Martin az elmúlt évadokban mutatták meg magukat. Kováts Dénes interjúja.
Jó gimnázium a debreceni Ady?
A legjobb. Most Nyíregyházán beszélgetünk, de muszáj vagyok kimondani: az Ady a legjobb. Nagyon szerettem odajárni. A drámatagozatos osztályba jelentkeztem, bár egyáltalán nem akartam a színészi pályával foglalkozni, többek között szerintem azért, mert édesapám (Dánielfy Zsolt) is színész. Akkor én még kosárlabdáztam, talán válogatott is voltam abban az időszakban. A kosárlabda volt az álmom, de valahogy a mamám, anyukám és Cila néni, a gimi művészeti vezetője – ha nem is erőltette, de azért – erőteljesen sugallta, hogy odamenjek.
Milyen jól tették!
Igen. De nagyon kíváncsi lennék, s ezen sokat gondolkodom, hogyha folytatom a kosárlabdát, akkor vajon milyen szintre jutok, merre visz az utam.
Koncert közben
Az NBA-be az USA-ba, Dávid Kornél nyomdokaiban, esetleg Spanyolországba?
Szép álom, nagy vágyam volt, óriási lett volna, ha megvalósul. Hanga Ádám példája is elismerésre méltó.
Az Adyban az elején még ódzkodtam egy kicsit a drámaóráktól. Tulajdonképpen végig az öt év alatt. Nem azért, mert rossz lett volna a képzés, hiszen nagyon-nagyon jó volt, kinyitotta a személyiségünket. De egyszerűen nem volt komfortos számomra, hogy felállok a színpadra és mondok egy verset. Az éneklés jobban bejött, de igazából azt sem kiemelten szerettem, egyszerűen csak énekeltem, attól nem éreztem rosszul magam. Akkoriban még nagyon távol állt tőlem minden, ami művészet. Az utolsó évben a Hamlet vizsgán Claudius szerepét kaptam meg. Annyira átéltem, s olyan pillanat történt meg velem a színpadon, hogy meg merem kockáztatni, eddigi színész életemben – akár az egyetemen, akár utána – nem éltem meg hasonlót, mint amit akkor, ott az Adyban. Az ilyen pillanatok miatt szerettem volna színész lenni és még sokáig szeretnék ezzel foglalkozni.
Abban a színészi létezésben hiszek, amely kimondja nyíltan, hogy igenis nem tud minden este száz százalékot nyújtani, nem tudja megélni minden pillanatát az előadásnak, maximum matekból. (De én nem ezért választottam ezt a pályát.) Vannak olyan pillanatok, amelyeket nem igazán tud megérteni az ember. Legalábbis én nem. Hogyan tudtam régebben az Ady színpadán megélni egy szerepet úgy, hogy én tényleg Claudius voltam aznap este? Ő voltam. Csodás érzés volt. Na, ezeket a rezzenéseket keresem a színházban.
Társulatunk tagja, Szabó Nikolett (aki szintén az Ady drámatagozatán végzett) mesélte, hogy az ő osztályuk például „antidrámás” volt, mert csak néhányan választották a színészi pályát. Viszont nagyon sok mindent megtanultak, aminek később hasznát vehették: a kreativitást, azt, hogy meg merjenek szólalni mások előtt, és így tovább. A korábbi interjúimból kiderült: rajtatok kívül Kiss Eszter Júlia és Tar Dani is az Adyba járt.
Más. Hogyan került szóba, hogy A padlás egyik szereplője legyél?
Felhívott igazgató úr, lenne-e kedvem. Azt feleltem, természetesen, de elég sok melóm van, így tartok tőle. Olykor úgy adódik, hogy hétfőn Pesten kell lennem, kedden itt, szerdán Pesten, csütörtökön itt… Készül a lemezünk; közben forgatok; van egy zenei tévéműsor, amiben benne leszek; videoklipeket készítek; a zenekarban én vagyok a menedzser is… Olykor nem értem, éppen hol vagyok, kicsit elfáradtam. Fel kell szívni magam és akkor minden szuper lesz. Én is azt vallom: úgy még sosem volt, hogy valahogy ne legyen!
Mielőtt igent mondtál, érdeklődtél a volt osztálytársaktól, hogy milyen színház a miénk?
Nem, mert valamennyire tudtam, milyen. Láttam például a Meseautót és a Jó estét nyár, jó estét szerelem c. előadást, és azt tapasztaltam, hogy ez a színház jól működik. Az igazgatót, Kirják Róbertet is ismertem. Igazából nem volt kérdés, hogy igent mondok.
Sűrű programod közepette talán még jó is, hogy Gulácsi Tamással kettőzve játsszátok A padlásban a Rádiós szerepét. Személyed azért is lehet közönségcsalogató, mert a mai fiatalság körében ismert, népszerű vagy. A Wikipédia szerint énekes a foglalkozásod, a facebook oldalad szerint zenész, és nem mellesleg Kaposváron végzett színművész is. Melyik az első számú az életedben?
Úgy alakult, hogy egyrészt sokkal jobban meg tudtam nyílni lelkileg, és nagyobb hatással volt az életemre a zene, hiszen szövegeket írhatok, olyanokat, amiket magánemberként senkinek sem mondhatok el. A dilemmáimra a szövegeim válaszolnak. Talán emiatt mondanám azt, hogy inkább énekes vagyok, mint színész, ebből ered sok munkám. Korábban a színházat nem sikerült összeegyeztetni a zenéléssel. De arra nem tudok választ adni, melyik a fontosabb. Jó lenne úgy élni – ahogy úgysem lesz soha – hogy másfél hónapig csak színész legyek, és ne csináljak semmi mást. A következő időszakban pedig zenész – és ez így váltakozna. Persze tisztában vagyok vele, ez csak álom.
A két Rádiós:Gulácsi Tamás és Dánielfy Gergő
Október végén jön ki az új lemezed, gondolom, koncertturné követi.
El sem tudom kezdeni. Október 20-ig egyáltalán nem próbálok a zenekarommal (október 19-én lesz A padlás premierje), talán november 16-án lesz az első közös próbánk. De a koncertek kezdetéig meg kell még álmodni a színpadképet, hiszen fontos a körítés is.
Nagyon más a művész és a magánember Dánielfy Gergő lelkivilága?
Nem hiszem. Inkább úgy fogalmaznék, hogy talán picit más a művész: a színpadon, a televízióban vagy bárhol megjelenő Dánielfy Gergő, mint az, aki otthon egyedül van a szobájában. A színpadon le tudom vetkőzni, el tudom rejteni a gondjaimat,
Valóban?
Őszintén szólva pillanatokra volt már ilyen, de pont az az ember vagyok, aki ha rosszul van, akkor rosszul van, és ezt mindenki látja.
Lelkizős típus vagy?
Nagyon. Előfordult, hogy mindössze két órát aludtam, mert koncertem volt, vagy éjfélig forgattam, majd Pestről eljöttem hajnalban Nyíregyházára. Délelőtt próbáltunk, azt hittem, agyvérzést kapok. Akkor sok minden volt rajtam, úgy éreztem, ha így folytatom, nem sokáig bírom.
Van akkora akaraterőd, hogy túlessél rajta?
A próbán igen, de a szünetekben…
Még egyetemistaként úgy nyilatkoztál: „Ha betegen, 40 fokos lázzal kell színpadra lépnem, ott egy csapásra elmúlik minden bajom. … Azért is szeretek belebújni valaki bőrébe egy szerepen keresztül, mert félek a saját magánéltemtől, például attól, hogy egyedül vagyok. A színpadon sokkal nagyobb biztonságban érzem magam.” Ez ma is áll?
A színpadra lépve elmúlik bármiféle fájdalom, de amikor lemegyek, akkor újra visszatér. Azért írok dalokat, azért vagyok énekes, azért állok színpadon, mert ott egy közös egész van. A privát életemben talán a közös is meg az egész is hiányzik.
Azt is mondtad, hogy az egyik éned elmélyülős, a másik a zenekarbeli, bulizós, ott kiéled a fiatalságodat. Két Dánielfy Gergő van?
Most nagyon erős volt a nyarunk, augusztusban 13 koncertünk volt. Az azt jelenti, hogy 13 buli. De ez nekem sokat adott, mert az éreztem, hogy ennyire még soha nem engedtem el magam, és ez hatással volt a magánéletemre. Sokkal szabadabb lettem, nem kezdtem el annyira félni dolgoktól, illetve a megoldandó problémáktól. Inkább úgy voltam vele: lesz, ami lesz, csináljuk.
A facebook oldaladra írtad ki: „Azt érzem, hogy megérkeztem arra az útra, amiben élni szeretnék, önfeledten csak úgy menni és hagyni, hogy sodorjon az élet, ebből jönnek a legjobb dalszövegek. Most rendesen sodort.” Ez az jelenti, hogy alkotófolyamat is volt ez az életszakaszod?
Ebbe mindent bele lehet gondolni. Valóban nagyon jó alkotói létet jelentett. Augusztus közepe táján még hiányzott öt dal az albumról, szeptember elején le kellett adnom. Úgy éreztem, nem tudok írni, nemhogy ötöt, egyet sem, sőt, egy sort sem. Elkezdtem éjszakázgatni, nézelődni, fesztiválozni.
Gyűjtötted az ihletet?
Igen. Nagyon jó volt, mert olyan helyzetekkel találkoztam, amelyekből másnap meg tudtam írni egy dalt. Amikor elkészült, éreztem, hogy nem szabad bezárkózni. Sokat edzettem korábban, kicsit a spirituális világba is elutaztam, de már szükségem volt élményekre.
A Veszedelmes viszonyokban Adorjáni Bálinttal
Hol tartasz a zenekarral? Azt mondtad, hogy a legjobbak akartok lenni, eljutni a Budapest Parkig.
Azt érzem, az elképzelt folyamat nagyon szépen halad. De sajnos mindig vannak olyan erők, amelyeket ki kell zárni. Értem ezalatt, hogy írok egy dalt, és nem úgy hallgatják, nem tetszik, de mégis ki fogom adni. Vannak olyan dolgok, amelyek vissza tudnak húzni, ezek nem jók, ki kell zárni, amúgy jó visszajelzéseket kapunk. Most azt látom, szinte megdupláztuk a tavalyi évet. Szeretnénk egy-két éven belül megvalósítani egy koncertet a Budapest Parkban. Nem tartom lehetetlennek, van reális esélye. Szépen, lépcsőzetesen haladunk az utunkon, legalábbis ezt érzem.
Beszéljünk A padlásról! Ismerted, láttad korábban? Szerinted közönségsiker lesz?
A padlás önmagában is közönségsiker, azt gondolom. Először is azért, mert mindenkiben benne él Kaszás Attila, akinek feledhetetlen videója az interneten megnézhető, óriási átéléssel énekel. Természetesen félek is picit a megmérettetéstől, mert akarva-akaratlanul mindig Attila van előttem. A másik, amiért népszerű, hogy olyan dalok hangzanak el benne, amelyek mind a szöveg szempontjából, mind zeneileg a lelkünk mélyéig hatolnak, annyira gyönyörűek. Szerintem biztos, hogy közönségsiker lesz.
A Rádiós abszolút főszerep.
Attól is féltem, hogyan fogom megtanulni a szöveget…
Könnyen tanulsz?
Nagyon változó, az agyam mindenkori állapotának függvénye. Megpróbálom a zenéhez, az énekdallamhoz kötni. Általában este szoktam tanulni, vagy hajnalban, fáradtságomban elkezdek játszani a mondatokkal, így picit jobban beleülnek a szövegek az agyamba.
A padlás mellett milyen színészi feladataid vannak?
A Veszedelmes viszonyokat tavasszal és nyáron is játszottuk. Nagy élmény volt a MÜPA-ban és a Margitszigeten is. Vívnom kellett, rettegtem, hogy el ne rontsam. Sikerült jól megoldani.
Beugrottam a Puskás és A kőszívű ember fiai musicalekbe is. Most pedig gőzerővel készülünk A padlásra.
Fotók: Dánielfy Gergő magánarchívuma