Pályázatok
Civil pályázati eredmények
2023. July 22.
Már elérhetőek a agrárágazati civil szervezeteket támogató 2023. évi pályázat eredményei. A rendelkezésre álló 50 millió forint keretösszegből 41 civil szervezet tervezett programja valósulhat meg.

Az elmúlt időszakban jelentősen megnövekedett az agráriumot népszerűsítő kiadványok és rendezvények, valamint a szervezetek nemzetközi képviseletét biztosító kapcsolatépítések száma, amelyek által a mezőgazdaságban és az agrárágazat területén tevékenykedő ágazati civil szervezetek az Agrárminisztérium által is kiemelten fontosnak tartott feladatokat tudnak átvenni, valamint kiemelt szerepet vállalni abban, hogy teljesüljenek az agrárágazati célkitűzések.

A tárca ehhez kíván hatékony segítséget nyújtani az agrárágazati civil szervezeteket támogató pályázatával, amelynek köszönhetően a rendelkezésre álló 50 millió forint keretösszegből 41 civil szervezet tervezett programja valósulhat meg.

A 2023. évi pályázati felhívásra 167 szervezet nyújtotta be pályázati dokumentációját. Ennek eredményeként a 167 pályázatból 142 darab felelt meg a formai előértékelésnek. A tartalmi értékelésre befogadott pályázatok közül 41 civil szervezet részesül támogatásban. A nyertesek átlagosan egymillió-kétszázezer forintot kapnak a 2023. évben megvalósítandó szakmai, valamint a tárca célkitűzéseihez is illeszkedő projektjeik megvalósításához.

A pályázati döntés ITT érhető. 


Isterra 09.23.Magnet Construction 09.23.Extended Warranty Service 09.24.Taurus Techno 09.23.Ódor Kft. 09.23.Aqua Öntözéstechnik 09.23.Stell Manufacturing 09.23.Otis Bt. 09.23.Zambelli Colorferr 09.23.Agroforte Grain 09.23.Samu Gazdabolt 09.23.MEVA-HU 09.23Gumiflex Kft. 09.23Paprika Molnár Kft. 09.23.Porsztatik 09.23.Orsó 95 Kft.  09.23.Cad-Server Kft. 09.23.KK Grain 09.23.Inomix 09.23.Debreceni Mechanikai Művek 09.23.Vertical Empire 09.23.Olajütő 09.23.Zolvik 10.14.Agrotex 09.23.Nektárplast 09.23.Agro Cserkesz 09.28.
PRINT LAPOK