Köztér
Címzetes főiskolai tanári és docensi címeket adtak át az SZTE Mezőgazdasági Karán
2023. February 24.
A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának 63. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén került sor a Szegedi Tudományegyetem Szenátusa által – a Mezőgazdasági Kar előterjesztésére – adományozott címzetes főiskolai tanári és címzetes főiskolai docensi kitüntető címek ünnepélyes átadására.

Az SZTE Szenátusa címzetes főiskolai tanári kitüntető címet adományozott Dr. Berta Attila László PhD, a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal kormánytisztviselője, vármegyei állattenyésztési főfelügyelője számára, a Mezőgazdasági Kar érdekében végzett lelkiismeretes munkájáért, végzett hallgatóként a Kar hírnevének öregbítéséért, a hosszú távon tervezett szakmai együttműködésért.

Dr. Berta Attila László főiskolai tanulmányait Karunk jogelőd intézményében, a DATE Állattenyésztési Főiskolai Karán végezte, ahol 1995-ben szerzett agrármérnöki oklevelet. Ezután a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-tudományi Karán szerezte meg az okleveles agrármérnök szakképesítést 2001-ben. 2003-ban kapcsolódott be a Debreceni Egyetem doktori képzésébe. 2010-ben védte meg PhD-dolgozatát. 2011-től tagja az MTA Szegedi Területi Bizottság Mezőgazdasági Szakbizottság Állattenyésztési és Vadgazdálkodási Munkabizottságának.

Jelenleg a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal szarvasmarha-tenyésztésfelügyelője, állattenyésztési főfelügyelője, emellett 2011-től vármegyei ENAR és KM koordinátorként is dolgozik.

Munkája mellett évtizedek óta részt vesz Alma Matere oktatási, kutatási tevékenységében. TDK-dolgozatok és szakdolgozatok konzulense, külső bírálója, záróvizsga bizottsági tagja, illetve elnöke 2010 óta. Tudományos tanácskozások, konferenciák rendszeres résztvevője. Az elmúlt félévek során több tárgy oktatásába is bekapcsolódott a mezőgazdasági mérnöki alapszak esetében.

„Nagyon meglepett, amikor értesültem róla, hogy ilyen elismerést kapok, az átadási ceremónia előtt. Megtiszteltetésnek érzem, és nagyon köszönöm azoknak, akik énrám gondoltak, hogy ezzel a kitüntető címmel jutalmazzák az elmúlt két-három évtizednek a munkáját” – mondta Dr. Berta Attila László, a Kar címzetes főiskolai tanára. Hozzátette: „Én itt végeztem 28 évvel ezelőtt, és bízom benne, hogy a Kar jövője felfelé ívelő pályára áll, mert az elkövetkezendőkben mind az állattenyésztés, mind az élelmiszerelőállítás nagyon fontos lesz a teljes világot tekintve, hiszen a népességnövekedés egyértelműen ezt eredményezi. Sokszor találkozom munkám során olyan mezőgazdasági mérnökökkel, akik itt végeztek. Úgy látom, hogy a való életben jól megállják a helyüket, megfelelő szakmai tudással rendelkeznek. Az az alaptudás, amit itt megszereztek, alkalmas arra, hogy ezen a pályán hosszú távon elképzeljék a jövőjüket.”

Dr. Rákóczi Attila PhD, a Békés Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója szintén címzetes főiskolai tanári kitüntetést vehetett át az ünnepségen. 

Dr. Rákóczi Attila felsőfokú tanulmányait a Tessedik Sámuel Főiskola Mezőgazdasági, Víz-, és Környezetgazdálkodási Karán kezdte meg, 2005-ben környezetgazdálkodási agrármérnöki, 2006-ban növénytermesztő mérnöki, 2008-ban környezetvédelmi szakmérnöki, 2010-ben hulladékgazdálkodási szakértői, míg 2012-ben okleveles vidékfejlesztő agrármérnök (MSc) szakképzettségeket szerzett, a Szent István Egyetem részévé vált szarvasi campuson. Doktori (PhD) tanulmányait 2012-ben kezdte a Szent István Egyetem Környezettudományi Doktori Iskolájában. Doktori (PhD) dolgozatát 2016 tavaszán védte meg.

A közéletben is aktív, egyéb tisztségei mellett a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottság Mezőgazdasági Szakbizottságának, valamint az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság Békés Megyei Tudományos Testületének is tagja. 2016 decemberétől a Szent István Egyetem Tessedik Campusán (jelenleg MATE Szarvasi Képzési Hely) egyetemi adjunktus.

  1. január 1-től a Békés Vármegyei Kormányhivatal, Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztályának főosztályvezetője. 2017. szeptember 1-től a Békés Vármegyei Kormányhivatal Főigazgatója.

Az elmúlt félévek során több tárgy oktatásába is bekapcsolódott az SZTE Mezőgazdasági Karon, a vidékfejlesztési agrármérnöki mesterszak esetében, 2018 óta az Agrárpolitikai programok elemzése c. kurzus oktatója.

A fentiek alapján eddigi tevékenysége, továbbá a Kar érdekében végzett lelkiismeretes munkájáért, a Kar hírnevének öregbítéséért, a hosszú távon tervezett szakmai együttműködésért javasolta a Kar vezetése Dr. Rákóczi Attila számára a címzetes főiskolai tanári kitüntető cím adományozását.

Rendkívül hálás vagyok az egyetem vezetésének azért, hogy ezt a címet nekem adományozta. Bízom benne, hogy nem érdemtelenül, hanem az elmúlt évek közös munkáját mérlegelve kaphattam meg. A hála és a köszönet szavaival tudok csak megnyilvánulni, hozzátéve, hogy ez egy felelősség is a számomra. A munka itt kezdődik, igyekszem ezt a címet méltón viselni, a munkát a hallgatók beiskolázásában, oktatásában és képzésében tovább folytatni. 2018/2019-ben kaptam felkérést arra, hogy kurzust vigyek a Mezőgazdasági Karon, a vidékfejlesztési agrármérnöki mesterképzési szakon. Nagyon szívesen jövök mindig Hódmezővásárhelyre, és azt tapasztaltam az évek folyamán, minden felkérésnek eleget téve, akár az oktatáson kívül is, például az államvizsgáztatásban, vagy a Tudományos Diákköri Konferenciában, hogy nagyon felkészültek a hallgatók, értelmesek, okosak, nagyon jó velük együtt dolgozni, együtt gondolkodni. Az én oktatói attitűdöm is az, hogy együtt kell a hallgatókkal dolgozni, együtt kell velük gondolkodni és megpróbálni őket az élet irányába vinni” – mondta Dr. Rákóczi Attila, címzetes főiskolai tanár.

Címzetes főiskolai docensi kitüntetést vehet át a 63. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésen Aszalai Ernő, nyugalmazott kertészmérnök, vásárhelyi gyógynövénytermesztő.

Aszalai Ernő a Kecskeméti Kertészeti Főiskolán szerzett kertészmérnöki oklevelet 1968-ban, majd a Csongrád Megyei Kertészeti Vállalatnál (Hódmezővásárhely) dolgozott, ahol dísznövénytermesztő és kertépítő képesítést is szerzett. Itt ismerkedett meg a gyógynövények termesztésével és sokrétű felhasználási lehetőségükkel.

1970-től Kiskőrösön, a Kiskőrösi Mezőgazdasági Szakszövetkezetek Területi Szövetségénél helyezkedett el, mint szőlész szaktanácsadó. Az 1970-es évek közepétől saját, hódmezővásárhelyi területein kezdett gyógy- és fűszernövénytermesztésbe.

1980-tól hivatalosan is biotermesztést folytat, amelynek tapasztalatairól azóta tart előadásokat, bemutatókat nemcsak Hódmezővásárhelyen, hanem szerte az országban. Ennek keretében került szakmai kapcsolatba az akkori DATE Állattenyésztési Karával (Hódmezővásárhely), ahol az 1980-as évek végétől tartott előadásokat, gyakorlatokat, továbbá több TDK dolgozat konzultációjában is részt vett. 2001-től a Karon szervezett biogazda tanfolyam szakmai vezetője. 2005-től elsősorban az ökogazdálkodással kapcsolatos kurzusok tartásába kapcsolódott be. A Kar több pályázatában is külső szakértőként, vagy előadóként vett részt.

A fentiek alapján eddigi tevékenysége, továbbá a Kar érdekében végzett lelkiismeretes munkájáért, a hódmezővásárhelyi biokultúra, azon belül kiemelten a gyógy-és aromás növények termesztése és fölhasználása terén tanúsított kivételes tevékenysége elismeréseként javasolta számára a Mezőgazdasági Kar a címzetes főiskolai docensi kitüntető cím adományozását.

„Végtelenül nagy szeretettel és köszönettel fogadom ezt a kitüntetést. Horatiustól vettem az ars poeticámat: Szolgálok hát, mint a köszörűkő, amely az acélnak jó élt ád, pedig önmaga már metszeni tompa. Nem szándékozom leülni és várni az elmúlást, így bőven túl a hetvenen is nagyon szívesen dolgozom és fogok is dolgozni, amíg az Isten hagy engem. Negyedszázados kapcsolatom van a Mezőgazdasági Karral és én azt látom, hogy rugalmasan állnak minden újító dologhoz. Megkerestek engem is, amikor behoztam Vásárhelyre a biogazdálkodást. Mi szerveztük itt Dr. Csányi Józseffel (a Főigazgatói Hivatal, majd a Továbbképzési Osztály volt vezetője – a szerk.), aki egyébként nekem középiskolában a kollégista társam volt, az első biogazda tanfolyamot, ahová az ország minden részéből jöttek. Ez azt hiszem, mindent elmond a Karról, hogy mennyire rugalmasan állt hozzá a dolgokhoz. Ha az itt végzett hallgatók jó szándékkal és akarattal közelednek az általuk választott, szeretett szakma felé, akkor ezzel a munícióval, amit itt kaptak, maximálisan meg tudják állni a helyüket” – fogalmazott Aszalai Ernő.


Meta Vasipari 04.16.Faber és Társa 04.16.AgriDron 04.16.SGS 04.28.Fermy 2000 04.16.Németh Csomagolás 03.31.Traktorbolt 04.16.Tolcsva Bor 04.16.Hotel HunorPásztor és Társai 04.16.Gemenc Bau 04.16.Csepel 04.16.Hód Fürdő 04.16.Szuro Trade 04.15.Heizer 04.16.Silk Group 04.16.Best Gáz 04.16.
PRINT LAPOK