Jelenleg az Életrevalók és a Bolha a fülbe előadásokban lép színpadra, de már újabb szerepre készül. Ezekről beszélgettünk elsősorban, de megkerülhetetlen volt rákérdezni: mi van most a kutyájával. Kováts Dénes interjúja.
A basset houndod, Hella, ha jól számolom, már 13 éves, régi kapcsolat a tiétek. Jól van?
Igen, szerencsére nincs gond vele, annak ellenére, hogy a fajtaleírás szerint 10-12 év a bassetek átlagos életkora. Te már tudod: szerelem volt első látásra. A kolléganőm, Szalma Noémi akkoriban itt játszott Nyíregyházán, és egyszer két próba között felhívott, hogy nézzem már meg a basset hound kutyájuk kicsinyeit. Következetesen éltem addig, nem akartam lakásba kutyát, de jó, gondoltam, megnézem őket. Hella rögtön a nyakamba ugrott, azon nyomban kiválasztott, nem is volt más lehetőségem, mint a gazdájának lenni. Abban az időszakban a Mester és Margaritában Hella szerepét alakítottam, ez az oka a névválasztásnak.
A basset volt a kedvenc fajtád?
Egyáltalán nem. Spontán jött, talán ha másvalaki hív kiskutyát nézni, s ott ugrik egy a nyakamba, most más kutyám van. Lehetséges, ez egy eleve elrendelt dolog volt. Idő kellett, míg összeszoktunk, sok mindenben kell hozzá alkalmazkodni, de azóta is az életem fontos része. Nagyon jó fej, s bár eleinte sokat veszekedtünk, jó ideje helyén van a kutya is, én is.
Jenei Judit és Hella, a basset hound
Jelenleg játszol az Életrevalók és a Bolha a fülben című előadásokban, de már elkezdted próbálni a Szépség és a szörnyeteget, és ha jól tudom a Nők az idegösszeomlás szélén és az Anconai szerelmesek lesznek még bemutatóid ebben az évadban.
Igen, jól tudod.
A Szépség és a Szörnyetegben fuvolázol majd?
Nem!
Kimarad?
Igen.
Szaxofon?
Nem, az sem lesz most. Erre az évadra már letudtam a hangszeres részvételemet az előadásokban. Ugyanis, ha most átkanyarodhatunk a Szépségről az Életrevalókra, ott három hangszeren játszom – bár ez talán túlzásnak mondható, mert csupán imitálnom kell a csellózást, a zongorázást és a fuvolázást. Liszt Ferenc egyik művét megtanultam csellón pár hét alatt, nagyon hamisan el is tudom játszani, de jobb így…
Azért ha egy csellós a nézőtérről látja, a kezed mozgásából úgy sejtheti, hogy igazából megszólaltatod a hangszert?
Pont tegnap este látta egy barátnőm lánya ezt az előadást, utána gratulált. Kodályos volt, csellózott is, megkérdeztem tőle, lebuktam-e, de azt mondta, hogy abszolút hihető volt.
Az Életrevalók nagyon különleges előadás, hatásos megjelenéseid vannak benne, ha nem is főszereplőként. Te miként éled meg?
Annak ellenére, hogy nem teljesen éreztem kihívásnak – mert bár hét megvillanásom van benne (Marcelle, a gyógytornász; Fülprosti; Munkaügyis nő; Álláskereső; Fellépő a születésnapon; Stewardess; Eleonore), nem igazán adódik módom arra, hogy mélyebben kibontsam ezeket a figurákat –, mégis megtaláltam mindegyikben azt, amit kedvelek. Magát az előadást is nagyon szeretem, miként a főszereplőket. S talán emiatt sem derogál, hogy ilyen pici szerepekben nyilvánulok meg. Füzér Anni volt a jelmeztervezőnk, ő nagyon megsegítette a munkámat, hogy elég élesen el tudjam választani ezeket a karaktereket, ezáltal nagyon élvezem az előadást. Örömömre csak és kizárólag pozitív visszhangokat hallok folyamatosan.
Jenei Judit (mint munkaügyis) és Gulyás Attila az Életrevalók c. előadásban
Nem egyszerű dolog jegyet kapni rá, mert telt házakkal megy.
Én is azt tapasztalom, jó híre ment. Talán az is közrejátszik ebben, hogy a rendező, Szabó Máté sok-sok klasszikus zenét tett bele, ami még jobbá teszi az előadást. Ezáltal nemcsak a humor tud megnyilvánulni és a mélyebb tartalmak, mert ezek az éteri zenék elemelik magát az egész előadást is.
Az Életrevalók érdekessége a sok vetítés is. Van, aki szerint túl mozis lett, én viszont úgy gondolom, hogy sokkal jobban el lehet a környezetet képzelni általa. Mint például Driss családjának életkörülményeit.
Nagyon megnehezítette dolgunkat ez a díszlet-fantázia, sok munkánk van benne, mert folyamatosan alkalmazkodni kell az elemekhez, nehogy valami baleset érjen minket. Ezért is próbáltuk el sokszor és nagyon alaposan, itt minden centiméter számít. Kívülről természetszerűleg nem láttam az előadást, viszont fotókat róla igen. Megragadt bennem a nyitó kép, amikor a Philippe-t játszó Lackó (Horváth László Attila) fekszik az ágyon, de úgy, hogy függőlegesen fel van állítva az ágy, mögé és köré vetítve egy szobabelső. Becsapta a szememet a látvány, mert úgy tűnt, mintha tényleg feküdne.
Miért érdemes megnézni az Életrevalókat?
Szerintem nagyon sok mindent tanulhatunk belőle, például azt, hogy ne első látásra ítéljünk meg embereket. Ezt vonatkoztathatom Philippe-re, aki tolószékben él, és könnyen beskatulyázhatjuk azért, mert mozgásképtelen. De Driss (Gulyás Attila) irányából közelítve, aki egy rossz élethelyzetből startolt, s nagyon nehéz beilleszkednie emiatt a társadalomba, hasonlóan gondolkodom. Lehet, hogy olykor durva megnyilvánulásai vannak, vagy nem feltétlenül gondolja át azt, amit mond, hanem egyből közli, ami a szívén az a száján, mégis vannak értékei a személyiségének. A történet során mindketten kimozdulnak saját kis világukból azáltal, hogy teljesen más személyiséggel találkoznak.
Egészen más típusú darab a Bolha a fülbe. Egy népszerű vígjáték tud olyan kihívásokat adni a színész számára, mint az Életrevalók?
Igen, abszolút tud. A vígjáték a pontosságon alapul, itt különösen érvényes ez a záró jelenetben, ami egy őskáosz, olyan a hatása, mintha le lenne kottázva a szövegkönyv. Nagyon pontosnak kell lenni ahhoz, hogy a poén úgy hangozzék el, s akkor, amikor annak ott a helye. Ez is kihívás számunkra. Én epizódszerepet játszom benne a második felvonásban: a Tüzes macska kuplerájnak vagyok a szobalánya, aki már nagyon-nagyon unja a szakmáját és a munkáját, amit nem is titkol a főnökei előtt. Kicsit hasonló figura, mint Driss, tehát ami a szívén az a száján. A Chandebise család felbolygatja a szobalány egy bizonyos napját, aki így kibillen a megszokott hétköznapokból, s ebből nagyon jó kis helyzetek adódnak. A második felvonás második felében van egy kolleginám, aki igen rugalmas hölgy, s többször kihúz a csávából annak ellenére, hogy nem tud beszélni. A rendezővel, Mészáros Tiborral még sohasem dolgoztam, de néhány próba után ráéreztem, hogy nagyjából mit szeretne, milyen az ő humora, hogyan szeretné bővíteni a karakteremet. Jól tudtunk egymásból építkezni. Hál’ Istennek nagyon oda figyelt az epizódszereplőkre is, hogy érvényesülhessünk.
Jenei Judit és Gulácsi Tamás a Bolha a fülbe c. előadásban
Sikerült.
Igen, mert majdnem minden megszólalásom poén lett. Végülis nagyon élvezem, ha nevet rajtam a közönség.
Szeretsz vígjátékban játszani, nevettetni a nézőket?
Szeretek. Talán a Legénybúcsúnál volt az első ilyen élményem, hogy három órán keresztül szakad a néző a nevetéstől. Bár nem tartom magam sok humorral megáldott embernek, ha jó szövegkörnyezetben tudok létezni a színpadon, akkor ezek szerint ki tud jönni a humorom. Az elmúlt pár évben ráéreztem az ízére.
Jenei Judit és Nagyidai Gergő a Legénybúcsú c. előadásban
Az Idétlen időkigben Mrs. Lancester voltál, egy nagyon aranyos, komikus szerepben, ott is sikerült az idős néni humorát megmutatni, számomra emlékezetes volt. Szeretted?
Igen. Esetében volt egy élő személy, akiből tudtam táplálkozni: a nagymamám, aki most már 91 éves, de nagyon aktív, nagyon friss és üde. A tudta nélkül ő segített ennek a szerepnek a megformálásában.
Elkezdődött A Szépség és a Szörnyeteg próbafolyamata. Egészen más lesz, mint a Disney mese?
A rajzfilmet régen láttam, de direkt nem akartam újra megnézni, s nem elsősorban azért, hogy ne befolyásoljon, hanem azért, mert tudtam, hogy a színpadon teljesen más lesz. Ráadásul a Disney mesében nem szerepel az a két nővér, aki itt igen, én leszek Bella egyik lánytestvére. Egyfajta ellenpont vagyok a történetben, melynek fontos mondanivalója, hogy a belső értékek számítanak, azok a fontosak, nem a külső.
Csak nem hárpia vagy megint?
De, újra hárpia lehetek. Persze megpróbálom finom eszközökkel kivitelezni, hogy ne a gonoszság felé menjen a szerep, inkább azt a mai világban nagyon-nagyon erősen jelenlévő szemléletet mutassam be, hogy talán sokkal többet adunk a külsőnkre, ahelyett, hogy a belső értékeinkre koncentrálnánk. Így tükröt tartok azok elé, akik számára csak a külcsín a fontos.
A hárpiaságod honnan építed fel? Csak nem magadból?
A színészek magukból építkeznek… De persze most megfogtál. Mindenképpen magamból kell valahogy előhozni, de inkább azzal a megközelítéssel, hogy mi lenne, ha én lennék Labella.
Lesz még két jelenésed: a Nők az idegösszeomlás szélén és az Anconai szerelmesek. Mit tudsz róluk?
Az előbbiben még nem tudom, konkrétan mi vár rám Cristina, a recepciós lány szerepében. Az Anconai szerelmesekkel teljesen tisztában vagyok, mivel már nyáron egy keresztmetszet-koncertet előadtunk a Rózsakertben, tehát azt már tudom, hogy kit fogok játszani – s azt is, hogy korábban Horváth Margit játszotta már vagy százszor. Még színitanodás voltam Budapesten, amikor annak idején Nyíregyházán bemutatták, táncosként vettem részt az előadásban. Nagyon sok emlékem van róla, csupa jó.
Hogyan érzed a bőrödben magad mint Jenei Judit, s mint színésznő? Milyen időszakodat éled?
Azt tapasztalom magamon, hogy bizonyos kor után lecsitulnak a kedélyek bennem, olyan értelemben, hogy nem vagyok olyan nagy amplitúdókkal létező, mint korábban – bár nem akarom magam felmagasztalni és nem is tudom – de bölcsebb, tapasztaltabb vagyok ezáltal.
Türelmesebb is?
Igen. Sokkal nyugodtabban tudok olyan helyzeteket kezelni, amit eddig nem. Mindemellett nagyon várom az Anconai szerelmeseket, hogy kicsit kiteljesedjek a színpadon.
Mert régen énekeltél?
Többet szeretnék színpadon lenni. Drusilla alakja karakteres, lesz mit beletenni, lesz miben elfáradni, kedvemre való feladat.
A Boldogság (h)arcai című estedet 2019-ben mutattad be, öt évig készültél rá. Azóta eltelt újabb öt esztendő, lesz következő?
Igen, forgatok ilyet a fejemben.
Publikus?
Még semmilyen szinten nincs papírra vetve, csupán elképzelés, gondolatcsíra.
Mennyi idő kell még, hogy megalkosd és láthassuk?
Fogalmam sincs.
Egy 2017-es interjúnkban a „Fiatal vagy még, nem is tudom, öt vagy tíz éves távlatot kérdezzek-e, hol képzeled el magad akkor az életben?” kérdésemre ezt válaszoltad: „Hát pont most ne kérdezd meg légy szíves, mert azt az életszakaszomat élem, hogy nem tervezek. A jelennek szeretnék élni a legjobb értelemben véve, azt szeretném, hogy ne húzzon vissza a múlt, ne reszkessek a jövőtől, mert ha a jelenem rendben van, akkor miről beszélünk? Hiszek az eleve elrendeltségben. Addig is nyitott vagyok bármire.” És most? Hol, s milyen lesz öt vagy tíz év múlva Jenei Judit?
Amit mondtam, az nagyjából be is jött. Öt év alatt sikerült eljutnom oda, hogy ne rettegjek a jövőtől, ne a múltban éljek. Ez már jó jel. De hogy újabb öt év múlva hogyan képzelem el magam, nem gondoltam még bele. Remélem, sok drámai szerepet fogok kapni, ezt nagyon szeretném. Lenne mit kijátszani magamból.
Ezek szerint komolyabb színpadi kihívásokra vágysz. Van elképzelésed, szerepálmod?
Nem nagyon gondolkoztam még ezen. Epizodistaként is megtalálhatják az embert kedvére való feladatok, akad köztük, amelyekben lehet maradandót alkotni. Volt már olyan tapasztalatom, hogy nem játszottam nagy szerepet, viszont végig bent voltam a színpadon, és az szerintem csodálatos. Mert hiába nem mondasz egy szót sem fél órán keresztül, akkor is koncentráltan jelen kell lenned, s figyelned, így ez talán nagyobb kihívás. Jó dolog színpadon lenni, bármilyen formában.
De ha már megkérdezted: érdekes lenne számomra például Flaubert Bovarynéja, vagy egy jó Csehov alak. A lényeg, hogy igazi drámai főszerep legyen.
Adassék meg neked!
Fotók: Magánarchívum, ill. a Móricz Zsigmond Színház archívuma