Élelmiszer
Borászok Borásza
2022. május 07.
A napokban tartották meg Budapesten a Borászok Borásza 2022 díjátadóját. Az elismerést Thummerer Vilmosnak ítéltek oda, aki az egri borvidéken tevékenykedett. A díjazott elhunyt, ezért az elismerést az unokája, Pulay Polett vette át.

A magyar mezőgazdaságnak és ezen belül a magyar bornak kiemelkedő szerepe van az ország megítélésében – fogalmazott a rendezvényen Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki úgy vélekedett: ha a rendszerváltoztatás óta minden ágazat olyan komoly fejlődésen ment volna keresztül, mint a borászat, akkor Magyarország a világ leggazdagabb és legsikeresebb országai közé tartozna.

A miniszter szerint hazánk nemzetközi megítéléséhez hozzátartozik, hogy Magyarországon kiemelkedő bor régiók és borok vannak, ezek létrejöttéhez pedig kiváló borászok is kell, hogy legyenek. A résztvevőknek azt kívánta, hogy folytatódjon az a fejlődés, amely a magyar borászatot az elmúlt három évtizedben jellemezte. Köszöntőjét stílszerűen Hamvas Béla szavaival zárta: „végül ketten maradnak, az Isten és a bor”.

A rendezvényen kihirdették a Borászok Barátja díjat, amelyet idén Miklósa Erikának ítélték oda, valamint kiosztották a Jövő Borásza ösztöndíjat, amelyet Trinfa Henriett vehetett át.

Horváth és HuszárCincillaDPMG Zrt.Hajdú László diófa banner - törölhetőFormula GPMagyar Kukorica Klub banner - törölhetőAgrologica 04.17.Szamos AblakHotel Hunor - törölhetőPályázat Európa Kft.Szilágyi HűtőCincilla2Agroforte GrainIvóvíz6DerulaAtukavíz1 05.01.-igMagyar Pékség Kft.Gordius Solution tenderSzalkai és TársaAtukavíz2Máté Metál 04.17.Charlie HűtőAtukavíz3Fórum Plussz Kft,Agro NatúrtápGyümölcsgépOrbán KályhaVC 999 05.02.
PRINT LAPOK