Élelmiszer
Borászati vizsgálatok rendje
2024. August 25.
Ismét a megszokott hatékonysággal és határidőkkel végzi a borászati vizsgálatokat a Nébih laboratóriuma, egyúttal növeli kapacitását.

A hivatal az ágazat még eredményesebb kiszolgálása érdekében a kapacitás növelését lehetővé tevő új nagyműszert szerez be, valamint vizsgálja a külső laboratóriumok bevonásának lehetőségét is.

A tavaly év végén végzett halaszthatatlan rekonstrukciós munkálatok, valamint az emiatt egy időben leadott extrém mennyiségű minta, a tervezettnél jelentősebb mértékben növelték a borászati laboratóriumi vizsgálatok időtartamát. Mostanra a Nébih laboratóriuma a megszokott rend szerint végzi a vizsgálatokat: a rendes eljárásokban – a korábbi évek átlagának megfelelően – két héten belül, a soron kívüli esetekben pedig 4-7 nap alatt kapják kézhez az eredményeket az ügyfelek.

A Nébih laboratóriuma jelenleg önerőből képes a forgalomba hozatali eljáráshoz kötődő mintákat megfelelő időben feldolgozni. Ezzel egyidejűleg a borágazat szereplőinek hatékonyabb, eredményesebb kiszolgálása érdekében, valamint felkészülve az esetleges váratlan eseményekre, a hivatal kidolgozta a külső laboratóriumok bevonásának módszertanát is. A közös munka már megkezdődött egy, a feladatra jelentkező nem állami laboratóriummal együttműködésben.

A Nébih a kapacitás növelését lehetővé tevő új nagyműszert is beszerez. A legújabb High-Performance Liquid Chromatography (HPLC) laboratóriumi műszer üzembe helyezése megnöveli a mérési kapacitást, garantálva a hosszútávú stabil működést. Az új modell képes magasabb nyomáson dolgozni, mint a régebbi típusok. Lehetővé teszi a gyors eredmények elérését a minősitésre benyújtott borok esetében, valamint hatékonysága réven az ellenőrzésre vett hatósági minták analizálásában is segítséget nyújt majd. Az eszköz biztosítja a pontosságot, a nagy sebesség mellett, ezzel jelentősen növeli a vizsgált minták számát. Az üzembe állítás után a borászati vizsgálatok munkafolyamataink sebessége nő, mely ezáltal hatékonyan támogatja a teljes hazai borászati ágazat működését.


Agrotex 07.29.Agroforte Grain 07.29.Led N More 07.31.Isterra 07.29.SZTE 07.17.Ilinox Kft. 07.29.Inomix 07.31.SGS 07.29.Éptárker 07.31.Charolais Kft. 07.29.Albert Garden 07.31.Zambelli Colorferr 07.29.Gordius 91 07.31.Arasz Infromatika 07.31.KK Grain 07.29.Sokon 07.31.Farmer ExpoTérváz 07.29.Pintér István - Baráti Keltető 07.29.Taurus Techno 07.29.Vertical Empire 07.29.Bos Plus Kft. 07.29.Flexinsheet 07.31.Otis Bt. 07.29.Hotel Hunor 07.31.Nektárplast 07.29.Orsó 95 Kft.  07.29.
PRINT LAPOK