A Móricz Zsigmond Színház – bő 30 esztendő elteltével – ismét műsorára tűzte, a premiert december 9-én láthatják a nézők. Az 1993 januárjában bemutatott előadás főszerepeit Juhász György játszotta, rendezője az akkor negyedéves rendező szakos főiskolás Tasnádi Csaba. A jelenlegi társulati tagok közül Pregitzer Fruzsina és Horváth László Attila volt részese a vígjátéknak. Ezúttal Mészáros Tibor rendezésében láthatjuk, Illyés Ákossal a főszerepben. Kováts Dénes interjúja.

Ákos! Az, hogy két név áll a neved előtt, azt jelenti, hogy kettős szerepet játszol?
Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha elmondom: saját magam hasonmását is én alakítom. Adott egy ember, Victor Emanuel Candebise, és adott egy másik, Poche, akik ugyanúgy néznek ki, ez pedig természetszerűleg millió bonyodalom, félreértés, illetve humor forrása.

Nehéz kettős szerepet játszani? Mert bár előfordul hasonló a színháztörténelemben, sőt, a nyíregyházi Sherlock Holmes – A sátán kutyája című előadásban tizenszerepeket formált meg Puskás Tivadar, Kuthy Patrícia és Rák Zoltán is, mégis ott motoszkál bennem: előfordulhat, hogy tévedésből a másik karakter szövegét kezded el mondani?
Az első próbákon olykor igen. Félidőnél tartunk, még mindig nehéz, de természetesen meg fogom oldani. Kizárólag külsőleg egyformák, amúgy két szög egyenesen eltérő fickóról van szó. Arra törekszem, hogy a hasonlóság tényleg csak külsőben nyilvánuljon meg. Vannak olyan eszközök, amelyekkel könnyű megoldani, az egyik például mérges, a másik idióta. Ugyanakkor érdekes feladat figyelni a gesztusokra, a hanglejtésre, a mozdulatokra, hogy elkülönüljenek. Engem színészként leginkább az érdekel, hogy ki ez a két ember, hiszen így tudom bemutatni tulajdonságjegyeiket.

Valóban nem egyszerű, de nagyon izgalmas feladat, jó ezzel foglalkozni, keresgélni, mit hogyan tegyek. Mindemellett kihívás a rengeteg gyors öltözés, hiszen nem ritka, hogy az egyik énem kimegy a színről, s a másik már jön is be. Szeretem ezeket a feladatokat és kihívásokat, s biztos nem csak én vagyok így vele. Sőt, számomra sokkal izgalmasabb kitalálni, megoldani, technikailag összerakni az öltözést, a ki-bejövést, mint ellenni a langyos vízben. Ebben van feladat, hiszen nem egy panelt kell hozni, nem egy megszokott, ismert, begyakorolt szituációt. A kettős szerep újdonság és izgalmas.

Az Emilia Galotti Gonzaga hercegétől a Közellenség Csődörén át a Balfácánt vacsorára könyvelőjéig nagyon sokféle szerepet eljátszottál. Mennyire fontos számodra a színpadi változatosság?
Mindenképpen szükséges. Több fővárosi színház specializálódott például operettre, vígjátékra, drámára. Én talán nem bírnám ott, azt gondolom nem nekem való az egyféleség. Pont azért jó ez a vidéki színház, mert itt az A-tól a Z-ig mindent eljátszhatunk, s el is kell játszanunk, ami szerintem egyrészről baromi jó, másrészről a kihívások, a feladatok építik a színészt. Mert ha nincs új feladat, csak a megszokott sémák, sablonok, idővel a színész is beletunyul, vagy belefásul. És akkor már nem kerül fel a színpadra az a tűz meg az az energia, ami mozgatni tud egy-egy szerepet, szereplőt, ezáltal az előadást, az egész színházat.

A te színészetedre egyébként sem a langyosság jellemző, mert akár vígjátékban akár drámában játszol, teljesen más arcodat tudod megmutatni.
Sosem látom magam kívülről, érdekes ilyen véleménnyel szembesülnöm. Számomra azért is különleges a sokféleség, mert a szerepeket csak magamból tudom felépíteni, megformálni. Én vagyok a színpadon az a bizonyos herceg, de a könyvelő is. Mindkettő én vagyok, még ha két eléggé különböző karakterről van is szó. De hát ez a gyönyörűsége ennek a szakmának! Ettől gyönyörű, hogy az egyik este felvehetem ezt a ruhát, és ezt az embert magamra, a másik este pedig a másikat. Szép és változatos.

A vígjátéki vagy a drámai éned az erősebb? Melyik áll közelebb hozzád?
Nem tudom. Nagyon szeretek vígjátékot játszani. Ugyanakkor, ha belegondolok, hány igencsak drámai témájú előadás áll mögöttem, elmondhatom, borzasztó jó volt beleülni, belefeküdni, beleúszni – aztán belehalni. Csodálatos dolgok születtek ebben a színházban, nem igazán tudok különbséget tenni a műfajok között. És ez talán azért jó, mert pont így tud mindig billegni a mérleg nyelve. Most ebből egy kicsit, most abból egy kicsit, ez engem is frissen tart.

Manapság szerintem egy felnőtt embernek mindig nagyon sok problémája van, sokkal kevesebb ideje és figyelme jut a boldogságra. Meg ami még óriási probléma, hogy szerintem manapság elfelejtünk gyerekek maradni. Felnőttek vagyunk, elvárjuk a gyerekektől is, hogy viselkedjenek felnőttként: ne rohangálj, ülj le, satöbbi. Ez borzalmas. Ettől szerintem magunkat zárjuk egy olyan kalodába, amitől elveszhetnek azok az életszituációk, amelyekben boldogok tudunk lenni, amelyekben merünk önfeledten nevetni – vagy csak leülni megnézni egy napfelkeltét és azt mondani: de szép! Nem vagyok ezzel kibékülve!

Teljesen egyetértek veled, rossz hallgatni, hogy sokan csak panaszkodnak, és eközben nem látják meg a szépet, a jót. Pedig számukra is előnyösebb lenne…
Elhiszem, hogy egyre több problémája van az embereknek – tudom és tapasztalom is. De ne hagyjuk magunkat, ne hagyjuk, hogy bedaráljon a sötétség!

Egy bohózatot – mint a Bolha a fülbe – azért kell vagy érdemes megnézni, hogy ebből a sötét világból kikerüljön a néző?
Remélem úgy sikerül, hogy a közönség nagyon jókat kacag. Mindemellett közel sem annyira felületes ez a darab, hogy csak a nevetésről szól, mert egyes mozzanatain, élethelyzetein, figuráin lehet elmélkedni. Itt is van megcsalás, hazugság, szerelem, sok olyan érzés, amivel találkozunk, olyan köntösben, amit jól ki tudunk nevetni. Bízom benne, ha kilépnek a színházból, kicsit elgondolkodnak nézőink: ez és ez a helyzet vagy érzés ismerős volt számukra. S talán tudunk egy-egy problémára olyan megoldást vagy irányt mutatni, ami segít a nekik.

Az öreg hölgy látogatása dráma, a nyíregyházi előadásnak mégis voltak humoros részei. Azt éreztem, a nevetés nagyon megerősítette a darab drámai oldalát, ellenpontozva azt, így még érőteljesebben kirajzolódtak a mélységek. Bár egy bohózat másként szórakoztat, szerintem ahhoz, hogy igazán maradandó élmény és ne blődli legyen, több kell puszta kacagtatásnál.
Remélem, hogy sikerül így megvalósítanunk, tehát olyan élményt kapnak a nézők, amelyekről a buszmegállóban vagy otthon is beszélnek, elmélkednek még, akár saját életükre kivetítve: velem is éppen ez van vagy volt. Nagyon szeretem Feydeau darabját, bár van egyfajta nyelvezete, amit manapság nem használnak, de mi kerekítgettünk, csiszolgattunk rajta. Szerintem ügyes, szépen el- és végiggondolt, igazi vígjáték, nem véletlen, hogy mindenütt sikeres.

Ebben az évben milyen feladatok várnak még rád?
A Bolha a fülbe után jön a Don Juan, amelyben én játszom Don Carlost, februárban mutatjuk be. Ezt követi áprilisi bemutatóval a Nők az idegösszeomlás szélén. Van tennivalóm.

Már rögtön vége a 2023-as esztendőnek. Az év vége, az ünnepi időszak hogyan telik majd?
December 27-én Bolha a fülbe, 30-án és 31-én Legénybúcsú a Nagyszínpadon.

Fotók: a Móricz Zsigmond színház archivumából