Kult
Bízni kell a színházcsinálókban
2022. április 20.
„A monodráma a színház egyszeregye – közvetlenül az őskori tábortűz örököse, ahol valaki elmondott a többieknek egy történetet vagy egy viccet. Vegytiszta helyzet, a nézőnek nincs kérdése.”

Göttinger Pál rendező, színész, író szavai ezek, akivel fölöttébb érdekes interjú olvasható a Színház Online-on. Akit csak kicsit is érdekel a színház, a színművészet, a színpadi alkotás, annak érdemes elolvasnia. Kedvcsinálóként és felvezetésként íme néhány gondolat, kérdés-felelet a beszélgetésből, melynek apropóját az (is) adja, hogy a 2022-es MOST FESZT-en a szakmai zsűri döntése alapján a legjobb monodráma a Fekete-fehér című előadás lett, amely azóta Svédországban is bemutatkozott. Jelenleg négy olyan monodráma van repertoáron itthon (és készül az ötödik), ami rendezőként, íróként vagy szereplőként Göttinger Pálhoz köthető.

„Néző- és előadásszámokat tekintve a top három előadás, amit valaha csináltam, három monodráma volt. A Telefondoktor, amit játszom, A csemegepultos naplója, amit rendeztem, és a Gyógyír északi szélre, ami ugyan kétszereplős volt, de lényegében párhuzamos monológokból állt, a felek sosem találkoztak, sosem néztek egymásra. Több mint száz projektemből ez a három áll az élen, előadásszámban, nézőszámban, bevételben, mindenben. Számomra ez nagyon direkt visszajelzés a műfaj életképességéről….”

Monodrámák kapcsán nézőktől is, művészektől is hallani néha félelemről. Vajon mitől félnek – és te miért nem?
Az alkotói félelmet elintézni egyszerűbb: a monodrámát a közhiedelemmel ellentétben könnyebb csinálni, mint bármi mást. A színész magába szívja a rá irányuló osztatlan figyelmet, és megfürdik benne – ez hatásos dolog, működik magától. A nézői félelem már ravaszabb dolog, és talán öröksége az egykori versmondó műsoroknak, irodalmi esteknek, amelyek legkésőbb a gimnáziumban mindenkivel szembejöttek. Kiül a művész a tonettszékre, az ernyős lámpa alá, pláne egy gyertya fényébe, és dünnyög-rikoltozik felváltva. Vannak hazánkban ennek nagyszerű művelői, többen is, mégis érzékelem, hogy a néző azt rakja el magában: már látott ilyet, minek megnézni még egyet. Latinovitsra, Jordánra, esetleg Darvasra asszociál, ha meghallja, hogy egy színdarabnak csak egyetlen szereplője van. Ez a félelemszerűség azonban inkább beszédtéma, mint maga a valóság. Arról szól, hogy bejönnek-e az emberek, de ha már ott vannak, a probléma fel sem merül. De van változás ebben is a stand-up erősödő jelenlétének köszönhetően. Attól ugyanis tényleg nem fél senki. Érdekes ez, mert az életünk egyébként tele van olyan helyzetekkel, ahol egyedül beszélő embereket, vagyis tanárokat hallgatunk, tulajdonképpen hatéves korunktól kezdve. Miért pont a színházban jut eszünkbe, hogy mi lesz, ha unalmas? Bízni kell a színházcsinálókban. Ez a foglalkozásuk, biztos nem akarnak unalmasat csinálni.

A Telefondoktor volt az első színészi feladat a pályádon, rendezőként is több monodrámát jegyzel, a következőt pedig már te is írod. Tudatos ez az ív?
Nagyon figyelek arra, hogy a soron következő vállalkozás ne hasonlítson az előzőre. Mindegyik más alapfelvetésből indult ki. A műfajilag legtávolabbival kezdtem, mert a Telefondoktor végül is csak megszorításokkal számít monodrámának. Ott a színészet technikája érdekelt, gyors tempójú, virtuóz dolgot kellett megtanulnom, a magán-humorérzékemet szakmailag is számonkérhető effektusokra cserélnem. A csemegepultos naplójánál a tárgyanimáció volt az ismeretlen terep, hiszen se Ötvös Andris, se én nem csináltunk ilyesmit korábban. A Fekete-fehérnél vagy a Veránál a súlyos történelmi téma kontextusa érdekelt, ráadásul úgy, hogy a két előadás egymásra se hasonlítson. A személyesség meg… hát én nem görcsölök rajta, úgyis befurakszik, el sem lehet kerülni. Amit csinálok, annak mindig köze lesz ahhoz, ahol éppen tartok, nem kell külön erőltetni is. A csemegepultos idején még belvárosi fiatalok voltunk, magunkról beszéltünk, a magunk egyébként is végigröhögött kocsmázásait fontuk bele az előadásba. Nem féltünk semmitől. Azóta az alkotótársaim már családapák, én meg saját házamban lakó, negyven körüli, autóval közlekedő, szorongós kis nyomorult lettem, akit a lelke legmélyéig felkavar a világ alakulása. A Fekete-fehér már ezt tartalmazza: a harcot a beletörődés ellen. Tíz évvel ezelőtt nem tudtam volna ezt az előadást megcsinálni. Nem volt tapasztalatom a saját csüggedésemről sem, a hatalom viszonyrendszereiről sem, nem nyomasztott mindaz, amiről Légrádi Gergely szövege szól. Azóta már voltam színházvezető, láttam pályázatokat nyerni és elbukni, rothadó társulatokat belülről és vendégként is, kollégákat és barátokat tönkremenni, debil dilettantizmust őrjöngeni a hierarchia összes szintjein… Máshogy vagyok már mindennel. A Telefondoktor idején még azt hittem, hogy nagy a világ – az a világ egyébként többé-kevésbé a Bárka Színházat jelentette számomra. Ma már, ötven-egynéhány színházzal, hetven-egynéhány premierrel és tíz évvel később az az élményem, hogy a világ szűkös (és a Bárka sincs már sehol). Van egy íve ennek, még ha nem is tudatos.

A teljes interjú itt olvasható: https://szinhaz.online/a-monodrama-a-szinhaz-egyszeregye-interju-gottinger-pallal

Hajdú László diófa banner - törölhetőAtukavíz3Kaszás Oltvány 03.30.Ivóvíz6Szalkai és TársaWirax 04.04.Steel ManufacturingFormula GPRollspedAtukavíz1 05.01.-igMagyar Kukorica Klub banner - törölhetőDPMG Zrt.Újvári ForgácsolóCincilla2Agro NatúrtápDerulaGyümölcsgépMáté MetálNektárplast 04.04.Agroforte GrainGordius Solution tenderCincillaAtukavíz2Orbán KályhaHotel Hunor - törölhetőSamu GazdaboltAgrologicaSFT
PRINT LAPOK