Növény
Békésben is megjelent a kórokozó
2025. August 22.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elsőként Újkígyóson, majd Mezőberényben vett laboratóriumi mintákban igazolta a szőlő aranyszínű sárgaságát okozó kórokozó jelenlétét Békés vármegyében. Ezzel már 13 vármegye érintett.

A betegség ellen továbbra is csak megelőző intézkedésekkel lehet védekezni, ezért kiemelten fontos, hogy a gazdák rendszeresen ellenőrizzék ültetvényeiket, és gyanú esetén haladéktalanul értesítsék a hatóságokat.

A hatósági mintavételre a Grapevine flavescence dorée (FD) fitoplazma, mint zárlati károsító jelenlétének gyanúja miatt volt szükség Újkígyóson és Mezőberényben. A tüneteket mutató szőlőlevél minták vizsgálata során a Nébih laboratóriuma igazolta a zárlati kórokozó jelenlétét. A megerősített fertőzés okán a területileg illetékes vármegyei kormányhivatal növényvédelmi szakemberei haladéktalanul megkezdték a zárlati intézkedéseket annak érdekében, hogy felszámolják a károsító által okozott fertőzést, és megakadályozzák annak megtelepedését és továbbterjedését.  
A hatóság ismételten felhívja a szőlőtermesztők figyelmét, hogy az FD elleni védekezés csak preventív eszközökkel, köztük az egészséges szaporítóanyag beszerzésével és vektora, az amerikai szőlőkabóca elleni védekezéssel valósítható meg. A védekezés megfelelő időzítésében segítséget nyújt a Nébih károsító monitoring rendszere. Az interaktív térkép segítségével nyomon követhető az amerikai szőlőkabóca terjedése. 

Amennyiben nem-honos károsítókkal vagy az általuk okozott tünetekkel találkozik, haladéktalanul értesítsék a területileg illetékes vármegyei kormányhivatal növényegészségügyi felügyelőjét és a Nébih-et.

A bejelentéssel kapcsolatos további információk elérhetőek ITT.
A témában minden fontos információ elérhető a Nébih tematikus aloldalán.


 

Cad-Server 03.20.Vasiépker 03.23.Termika Épületgépészet 04.22.Radics Forgácsoló Műhely  04.22.Er-Vo 03.20.Hevesgép 03.23.Modinvest 03.20.Polimozaik 03.23.Nektárplast 03.20.KK Grain 03.20.Agroforte Grain 03.20.Átrium Aqua 03.20.Kobell Ker 03.20.Isterra 03.20.Mizse-Plast 03.20.Kapos Ternero 03.23.Blue Seed 03.20.Agrotex 03.20.Kor3000 03.20.Samu Gazdabolt 03.20.Hotel Hunor 03.20.Alföld Forest 03.23.Vantrix 03.20.Axis Bentonit 03.23.NAK vetésinapCsom 2001 03.23.Pintér István - Baráti Keltető 03.23.Sebők és Társa Kft. 04.22.Vertical Empire Kft. 04.22.Ódor 03.20.LTZS 04.22.
PRINT LAPOK