Kult
Az összes Csehov-szerepet eljátszaná Tary Patricia
2024. February 07.
A Móricz Zsigmond Színház huszonévesei közé tartozik Tary Patricia színművész, akit 2020 őszétől láthatunk teátrumunk különböző játszóhelyein. Először egyetemi gyakorlatát töltötte itt többedmagával, majd a társulat tagja lett, s az idő múltával egyre több és fajsúlyosabb szerepet játszott el.

Indulásról, színdarabokról és szerepekről is beszélgettünk: Szaffitól a Váratlan vendég Eváján át a Cseresznyéskert Ányájáig. Kováts Dénes interjúja.

Már az óvodában színésznőnek készültél, vagy egészen más ötletek jártak a fejedben?
Én az a gyerek voltam, aki azt mondta, hogy színésznő lesz, és komolyan is gondoltam. Most itt vagyok, de azért közben voltak csavarok…

Az általános iskolában sok vers- és prózamondó versenyen vettem rész, bár a kerületi fordulókból soha nem jutottam tovább. Amikor eljött a gimnáziumi felvételi ideje, mégis egészen más irányba mentem. Mégpedig azért, mert van egy nagyon okos bátyám, és mindig be akartam bizonyítani, hogy vagyok olyan okos, mint ő. Sőt, még okosabb. (nevet) Azért, hogy ezt bebizonyítsam, az Eötvös József Gimnáziumba mentem matematika-angol szakra, ott egy ideig háttérbe került a színészet.

A matek vagy az angol állt közelebb hozzád?
Akkoriban még minden, valójában nem is teljesen értem, hogy miért erre a tagozatra, s nem a humán osztályba jelentkeztem. De valószínűleg azért, mert ide nehezebb volt bekerülni, és motoszkált bennem a bizonyítási kényszer – vagy késztetés. Mégis, innen indultam el a színészmesterség felé, az osztályfőnököm ugyanis magyart tanított, emellett Földessy Margit Színjáték és Drámastúdiójában segédtanárként dolgozott. Amikor a tanórán a Rómeó és Júliát vettük, akkor kiadott jeleneteket, hogy készüljünk fel és adjuk elő. Egy osztálytársammal az erkélyjelenetet választottuk, nagyon belepörögtem, padokból alkottam meg a díszletet, felépítettük az erkélyt, szereztem jelmezeket, nagyon gyorsan megtanultam a szöveget, a partnerem kivetítette és onnan olvasta. Igazán okos megoldás, szerintem néha alkalmazni kellene egy-egy előadásnál. Jó élmény volt számomra, tetszett, nagyon szerettem. Utána az osztályfőnököm javasolta, hogy menjek el Földessy Margit stúdiójába, de akkor még elengedtem a dolgot. Valamivel később a gimnáziumunkban szerveztek egy filmfesztivál, amire bárki jelentkezhetett, nem volt tematika sem megadva, ránk bízták. Kitaláltam, hogy akkor én most filmet készítek. Az egyik legjobb és legrégebbi barátnőm nagyszüleinek történetét akartam megfilmesíteni, s természetesen eljátszani a női főszerepet. Semmit nem tudtam a filmezésről, gondoltam, jó móka lesz, és biztos nagyon könnyű. Férfi főszereplőt viszont nem találtam az ismeretségi körömben, ezért elmentem castingolni Földessy Margit iskolájába. Így utólag talán furcsa, hogy csak úgy odamegy egy lány férfi főszereplőt keresni. Iszonyatosan kedves volt mindenki, barátságokat kötöttem, lett operatőr, világosító… összejött a csapat, mindenki jófejségből, kedvességből szállt be. Viszonylag hosszabb ideig forgattunk különböző helyszíneken, az Urániába is beengedtek (ott vetítették le később az elkészült alkotásokat), még egy templomba is sikerült bejutnunk forgatni: azt mondták, hogy azon a napon úgyis zárva vannak, bemehetünk. Elkészült a film, én pedig ott ragadtam Földessy Margitnál, ahol rájöttem, hogy jó a matek, jó az angol, jó mindenféle tantárgy, de én igazából ezzel akarok foglalkozni, itt érzem jól magam, ez a közegem. Attól kezdve már tudatosan készültem a színész pályára. Bár beadtam a jelentkezési lapom máshová is, de már nem töltöttem fel a pontjaimat, nem akartam más egyetemre menni csak azért, hogy legyen valamilyen diplomám, hanem úgy voltam vele, nézzük meg, hátha sikerül színésszé lenni.

Egyből Kaposvárt nézted ki?
Nem. A Színművészeti mellett ugyan oda is beadtam a jelentkezésemet, de végül nem mentem el a felvételire. Pesten a harmadik rostáig jutottam (Hegedüs D. Géza osztályába készülve), a tíz napos harmadrosta csodálatos időszak volt, nagyon élveztem annak ellenére, hogy – gyakorlatilag előképzettség nélkül – fogalmam sem volt semmiről. Szemben az Adysokkal és a szentesiekkel, akik ebben nőttek fel, én csupán hetente egyszer jártam (két éven át) Földessy Margithoz, ahol játszottunk, improvizáltunk. De mondjuk az, hogy miként kell egy jelenetet összerakni, teljesen új dolog volt számomra. Ugyanakkor a felvételi fordulók megerősítettek abban, hogy nagyon jó a színészmesterség…

Ez az időszak, bár nem vettek fel, nem fogott vissza, inkább megerősített a pályaválasztásban?
Igen, megerősített, nemcsak engem, hanem a szüleimet is, mert akkor egy kicsit megnyugodtak, még ha nem is lehetett biztosan tudni, valóban van-e esélyem ezen a pályán. De azután, hogy több ezerből bekerültem a harminc jelölt közé, már kevésbé féltettek. Ugyan nem vettek fel, de nem bánom azóta sem, nagyon gyerek voltam akkor, 18 évesen. Egy nagyon naiv és nagyon könnyen befolyásolható kislány. Lehet, jobb is, hogy úgy kerültem be később az egyetemre, hogy már egy kicsit jobban tisztába kerültem magammal. Kaposvárra végül nem felvételiztem, sőt, a következő évben is csak a Színművészetire. De sajnos előtte hosszan betegeskedtem, nem tudtam rendesen felkészülni, semmilyen szempontból nem voltam egészséges. Nem is sikerült jól. Csupán a harmadik évben mentem el Kaposvárra, talán azért csak ekkor, mert kicsit féltem a távolságtól, elköltözni a szüleimtől. Nagy örömömre felvettek!


Közben mivel foglalkoztál?
A Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium OKJ-s képzését végeztem el, szerettem, sokat tanultam ott, többek között Kovács Vecei Fannival és Szeri Martinnal együtt.

Akikkel osztálytársak lettetek Kaposváron, majd együtt „igazoltatok” a Móricz Zsigmond Színházba. Érdekes, hogy tizenhét fős osztályból hatan Nyíregyházán kötöttetek ki. Milyen volt az egyetemi időszakod? Erősített abban, hogy színésznő legyél? Akadtak hullámvölgyek is?
Hullámvölgyek szerintem mindig vannak ebben a szakmában, elkerülhetetlen. De soha nem fordult meg a fejemben, hogy abbahagynám és bármi mást akarnék csinálni. Nagyon hamar felkerültünk Nemzeti Színházba, ott egy kicsit szétcsúszott a csapat. Nem maradtunk annyira összetartóak, mint amennyire lehettünk volna, ha még egy évet Kaposváron töltünk. Persze én szerettem a Nemzetiben lenni, az ottani próbafolyamatot. Nagy élmény volt, hogy Az ember tragédiájában, az egyiptomi színben, másodéves egyetemistaként én lehettem Éva, még ha pici jelenetem volt is csupán. Azon a színpadon, ahol színész óriások játszottak már! Jellemző rám, hogy próbálok minden megkapott feladatot szeretni. Ezért is volt meghatározó élmény jelen lenni a Nemzeti színpadán, jó emberekkel dolgozni, jó embereket megismerni. Ott kaptam meg az első rajongói levelet: egy kedves gimnazista fiú írt, aki tartott attól, hogy egy unalmas, három és fél órás előadást kell végig ülnie, de miattam élmény lett számára. Érdekes időszak volt, amikor harmadéven beköszönt Covid, az egy kicsit megcsavarta a dolgokat. Viszont akkor kerültünk Nyíregyházára, onnantól részben online oktatásunk volt.

Hogyan kerültetek ide?
Molnár G. Nóra, az Édes Charity koreográfusa ismert minket, ő javasolta Horváth Illésnek, a rendezőnek, kiket érdemes hívnia az előadásba. Eleinte csak erről a darabról volt szó, aztán változott meg arra, hogy töltsük itt az egész évadot. Ez a legjobbkor jött, mert a Covid miatt nem lehetett normális oktatás, itt viszont végig dolgoztuk azt az időszakot. Úgy érzem, gyorsan elrepült, még akkor is, ha maszkban kellett próbálni, s egy ideig nem lehetett bemutatni az elkészült előadásokat. De tudtunk dolgozni, és sokat tanultunk a próbafolyamatok során, ez a fontos.

Milyen hatások, élmények értek Nyíregyházán?
Színpadra állítottuk Horváth Illés rendezésében a Szaffit, ami számomra meghatározó volt, hiszen az egyik kedvenc mesém, s remek dolog eljátszani a kedvenceimet. Ráadásul bekerült a Lázár Ervin Programba, így nagyon sok előadást ért meg. Nagyszerű élmény volt olyan gyerekeknek játszani, akik először voltak színházban! Az a szeretet, ahogy végig velünk voltak, s a tőlük kapott visszajelzések mindent megérnek.

Szeretsz gyermekeknek szóló darabokban játszani?
Igen. Szerintem nagyon fontos, hogy kineveljük a jövő színházba járó generációját, ezért tartom a gyerekelőadást az egyik legfontosabb műfajnak. Persze a színésznek úgy jó, ha nem csak mesékben áll színpadra, hanem több műfajban is számítanak rá.

Sokan mondják, hogy a gyerekek sokkal kritikusabbak, mint a felnőttek…
Őszinték, s ha nekik nem tetszik az előadás, akkor jelzik, s azt is, ha például hosszú és unják. Nem lehet nem észrevenni, ők ugyanis csupán udvariasságból nem tapsolnak a végén. Szerencsére itt jó előadások születtek az elmúlt pár évben, nekem mind élmény volt, mint például tavaly a Micimackó, ami hirtelen, pluszban jött számomra.

A Szaffi mellett melyik volt az első itteni szerep, amit nagyon szerettél?
A legelső darab az Édes Charity volt, bár nem nagy szereppel, de csodálatos időszak, nagyon meghatározó próbafolyamat részesévé váltam. Valószínűleg az is hozzájárult, hogy előtte be voltunk zárva, s hatalmas dolgozni akarással robbantunk be a színházba. Sokan jöttünk fiatalok, szeretettel fogadtak. Megismertem kollégámat, Kovács Balázst, összejöttünk… Majd jött a Szaffi, utána a Funny Girl és a Napsugár fiúk, szintén izgalmas feladatokkal.

Ezeket követően tovább erősödött a jelenléted: Cseresznyéskert, Váratlan vendég, Augusztus Oklahomában…
A 2021/22-es remek évad volt, imádtam! Csehovot játszani csodálatos, a szívem csücske, ha lehetne, a világ az összes Csehovját eljátszanám, mindegyik szerepet, a férfiakét is… Jó volt Czukor Balázzsal dolgozni, szerettem azt, hogy színészközpontú, hogy a viszonyok, az emberek fontosak a szemében. A Váratlan vendég Guelmino Sándor rendezésében a szívem csücske, bárcsak játszhatnék még nagyon sok ilyen előadásban! Csodálatos próbafolyamata volt, szerintem nagyon sok lehetőséget kaptam benne, ezt imádtam. Az Augusztus Oklahomában – na, Jean szerepével megszenvedtem, ugyanis iszonyatosan távol áll tőlem az a kislány. Én nem vadóc 14 éves voltam, hanem stréber 14 éves, nem a füvező és minden szabályt megszegő, hanem a jó kislány. Persze – félreértés ne essék –, velem sem volt mindig könnyű. De mert nagyon-nagyon más gyerek voltam, nem találtam egy ideig, hogy itt hova lehet nyúlni, honnan találjam meg azt a dühöt, fájdalmat, ami ebben a lányban van.

Önmagadban kevésbé találtad meg?
Igen, de aztán megtaláltam máshol…

Ide jöttél egyetemi hallgatóként, megszerezted a diplomát. Miként maradtál Nyíregyházán?
A szokásos rend szerint (ez mindenkire érvényes) a színházvezetés a szerződtetési tárgyaláson elmondja, hogy számol-e velem a továbbiakban vagy sem, s hogy mire számíthatok. Szerencsére engem marasztaltak.

Gondolkoztál, hogy igen mondj-e?
Nem! Szerettem volna maradni. Egy olyan évad után, amikor ilyen álomszerepeket játszik el az ember, gondolkodás nélkül igent mond. Ányát a Cseresznyéskertből tudat alatt mindig szerettem volna, s itt megkaptam.

Maradtál, sok bemutatód volt, időközben beugróként is helyt kellett állnod. Nehéz? Hiszen ilyenkor nem jut egy-másfél hónap a felkészülésre.
Én szeretem. A gyorsabb szövegtanulás talán a könnyebb része. Az egyetemen sokszor kaptunk olyan feladat, hogy felvétel alapján tanuljunk meg dolgokat, és itt, a beugrásoknál jöttem rá, hogy ez mennyire hasznos volt. Engem motivál egy beugrás, nem stresszelek tőle, nem feszülök rá. Arra nincs is idő. Szerencsére ezek nem egyik napról a másikra történő beugrások voltak, tudtam előre, mikorra kell elkészülnöm, így volt rá lehetőségem, hogy nézzem a felvételt, jegyzeteljek. A Legénybúcsúnál kevesebb próbára volt szükség, a Ma este megbukunk esetében többre. Ilyenkor a rendezőasszisztenssel ketten vagyunk a teremben, ő eljátssza az összes szerepet, én pedig mondom a szövegemet, miközben szerepem szerint bejárom a színpadot, megtanulom a mozgásokat, helyeket, és így tovább. A Ma este megbukunk nehézsége, hogy ott nagyon pontosnak kell lenni, nem lehet improvizálni, hanem ott, akkor, és úgy kell mozdulni, cselekedni, ahogyan le van írva, különben borul az egész. Éppen ezért hosszan próbáltam egyedül, hogy mire a rendezőasszisztens jön, már tudjam. Vicces időszak volt, amikor a szomszédom, Hugi (Horváth Margit) a színészházban hallgatta az ordibálásomat, nem tudta, mi történhetett. Később Kiss Eszter is átvett egy szerepet, onnantól ketten próbáltunk. Szerettük, jó időszak volt.

Nem okoz nehézséget, hogy miközben játszod korábbi szerepeidet, s talán próbálod is a következőt, pluszban bejön egy újabb, beugrós előadás?
Nem probléma, szeretek minél többet dolgozni. Bánatomra tavaly elmaradt egy premier, amiben nagy feladatom lett volna, így örültem, hogy jöttek mások helyette (például a Micimackó, ha nem is ugyanolyan fajsúlyos szereppel). Így előadásszámban nem volt elmaradás, különben lehet, hogy túl sok energiám maradt volna, s hiányérzetem.

A Családi játszmákban is színpadra lépsz, január-februárban jónéhány előadásotok lesz.  Miért jöjjenek el a nézők, miért ajánlod?
A Családi játszmákban az a különleges, hogy adott egy viszonylag egyszerűnek tűnő szituáció, egy karácsonyi vacsora. Azt azért tudjuk mindannyian, hogy nem mindig a legegyszerűbb, legharmonikusabb esemény, bár mindenki azt szeretné, hogy így legyen, de szinte mindig történik valami. Ebben a jól megírt darabban pedig minden megtörténik. Nagyon szeretem azokat az előadásokat, amelyeken egyszerre nevet és sír a néző. A Családi játszmák ilyen: tud min nevetni, de közben iszonyatosan sok gondolat fogalmazódik meg benne, amelyeket utána nem tud elengedni az ember. Napokig, hetekig lehet még gondolkodni az elhangzottakon, sokan magukra ismerhetnek. Van benne egy társasjáték rész. Szerintem minden családi társasjáték így néz ki, még ha nem feltétlenül fajul is el ennyire, de színpadon nyilván kiélezettebb a szituáció a hatáskeltés miatt. Egészen különleges a színdarab, olyan embereket látunk, mint mi magunk vagyunk: mindenféle problémával küzdő családtagokat, akik próbálják a legtöbbet és a legjobbat kihozni nemcsak ebből az estéből, hanem az egész életükből.

Én az emberi viszonyok bemutatása szempontjából oda sorolom ezt az előadást az Augusztus Oklahomában, a Váratlan vendég, vagy a Teljesen idegenek mellé. Leköt, elgondolkodtat, igazi színház.
Mikor kijöttünk az olvasópróbáról, mi is ezeket az előadásokat hoztuk fel. Nagy élmény volt próbálni.

Nehezítik a színész munkáját a nézők számára is láthatóan kivetített instrukciók? Carrie-ként te például csak úgy viccelhetsz, ha állsz és táncolsz…
Alapból sem könnyű megoldani a feladatot, nekem egy térdműtéttel a hátam mögött fizikailag különösen nem. De izgalmas feladat volt, örülök, hogy van ilyen plusz benne, mert annak ellenére, hogy nehéz, nagyon jó humorforrás. Pláne Tar Dani szerepében. Belülről azt érzem, nagyon jól megtaláltuk a humor és a komolyság egyensúlyát, nem veszett el a mondanivaló mélysége. Nagyon nagy váltások vannak benne, olyan, mint egy hullámvasút: derülünk valamin, és hirtelen jön a gyomros, a dráma. Számomra azért is fontos ez az előadás, mert ez az első olyan szerepem, amikor végig színpadon vagyok, nincs idő pihenni akkor sem, ha éppen nem én beszélek, nem szabad kiesni egy másodpercre sem, hiszen a néző szinte közöttünk ül.

Nagy különbséget jelent, hogy a Nagyszínpadon, a Krúdy Kamarában, vagy a Bárány Frigyes Stúdióban játszol?
Egészen másfajta színészi játékot igényelnek ezek a színpadok. Azt, amit és ahogyan a Nagyszínpadon lehet és kell csinálnunk, ha valaki a kamarában teszi meg, nagyon sokká, hangossá válik, és fordítva: a kamarabeli visszafogottság elvész a Nagyszínpadon. Bevallom, színészként és nézőként is jobban szeretem a kamarát. Természetesebben lehet ott játszani, illetve közelebb vagyok fizikailag is.

A Szaffi és a Cseresznyéskert mellett mely előadásokat emelnéd ki, amelyeknek szívesen voltál részese?
A Váratlan vendég, az Augusztus Oklahomában, a Családi játszmák és Az öreg hölgy látogatása mindenképpen közéjük tartozik, ezeket a próbafolyamatok miatt is érdemes kiemelnem, utóbbi ugyancsak nagyon jó csapatmunka volt. Ilyenkor nem számít, mennyi időt töltök színpadon, hogy esetleg nem elég nagy a szerep, mert a darab, az előadás a lényeg.

Szonja a Teljesen idegenekből?
Az nehezebb volt lelkileg, mert ott rajtam kívül mindenki végig a színpadon van, kicsit kívülállónak éreztem magam a hathetes próbaidőszakban. Nem azért, mert nem jól bántak velem, hanem mert ilyen az anyag, alig van jelenésem.

Ilyenkor mit tesz a színész?
Franciát tanultam közben és horgolni.

Szerepálmod van? Azon kívül, hogy eljátszanád az összes Csehovot.
Van! A Macska a forró bádogtetőn Maggie-je! A kaposvári harmadrostán ebből a színdarabból volt az egyik jelenetem, jó négy oldalas monológ – ami persze jóval hosszabb az eredeti műben. Megláttam, és azt hittem, hogy elájulok, mert megkaptuk az egyik reggel, másnap elő kellett adni. Mind a mai napig nem tudom, miként sikerült, de szó szerint, hibátlanul tudtam már estére. Talán azért is ezt a feladatott kaptam, mert naiva alkatom van – viszont Maggie nem az. Ugyanakkor kimondottan örültem a lehetőségnek, és azóta nagyon-nagyon szeretném eljátszani az egészet, mert a színdarab remek, a szerep csodálatos.

Mondják, vigyázni kell az álomszerepekkel, mert megkaphatod, s mi van, ha nem sikerül?
Benne van mindig a pakliban. De azért megpróbálnám!

Az idén még két bemutatód lesz, a Macskajátékról és a Hét tenger meséje.
A Macskajáték bizonyára nagyon izgalmas lesz, örülök neki, Verebes Istvánnal dolgozni nagyon jó dolog. Annyit tudok, Ilus szerepe nem feltétlenül az én karakterem, de jó, hogy nem egy naiv kislányt kell eljátszanom, hanem egy kiégett nőt. Izgalmas feladatnak ígérkezik. A Hét tenger meséjéről is beszélgettünk már a rendező Sediánszky Nórával, aki már egészen hamar küldött anyagot.

Szóljunk még a filmezésről is, hiszen ezen a területen is kipróbálhattad már magad. Más? Tetszik?
Igen, más, kicsit olyan, mint a Nagyszínpad és a kamara közötti eltérés, de még nagyobb a különbség, még természetesebbnek kell lenni. Tetszett a filmezés, jó lenne többször is. Érdekes, hogy korábban, amikor castingokra jártam, majdnem minden szerepet megkaptam. Talán azért is, mert fogalmam sem volt, mit kell csinálni, így sokkal természetesebben tudtam viselkedni, mint sokéves színpadi tapasztalat birtokában, amikor már hirtelen kell váltani a színpadról a filmre. S ha az ember ritkán forgat, nagyon könnyű „sok”-nak lenni a kamera előtt. Jó lenne olyan lehetőség, ahol sokat lehet forgatni és fejlődni.

Léteznek elsősorban színpadi színészek, másokat szinte csak filmekből, sorozatokból ismerünk. Néhányan mindet magas szinten művelik. Igazából párhuzamosan jó a kettő, vagy célszerű választani?
Itt is, ott is jó lenni. Nem hiszem, hogy tudnék színház nélkül élni, biztos, hogy nagyon hiányozna. Szerintem nem tudnám feladni a színpadot, de közben nagyon vágyom a filmforgatásra is. Ha egyszerre tudna működni a kettő, az volna a legeslegjobb.

Szabad idődben mivel foglalkozol?
Érdekelnek a nyelvek, igyekszem karbantartani és fejleszteni az angol- és franciatudásomat. Mindemellett levelezőn egyetemre járok, kulturális igazgatás és menedzsment szakon. Szeretek kézműveskedni, olykor Balázzsal együtt, aki nem szeret. Plüss állatokat horgoltam, gyártottam egy időben, Apukámnak például egy baglyot, mert nagyon szereti a baglyokat.  Most kicsit félre tettem a horgolást. Nálunk a családban az a szokás, hogy karácsonykor kézműves ajándékokat adunk egymásnak. Tavaly ponchókat varrtam, idén óriási világítós csillagokat hajtogattunk. Imádok főzni, és szerintem jól is főzök. Nem mindig vagyok elégedett, de olyan még nem fordult elő, hogy ne lehetett volna megenni. Karácsonykor általában pulykát sütünk, nyolc óráig simogatom, míg elkészül.

Olasz, spanyol, magyar konyha?
Mindenféle. Ma például dumplingot készítettünk – életemben először, Balázs születésnapjára. A kenyeret is mi sütjük.


 

 

Memtech Kft. 02.26.Reálvill trendRapidszigetelésLiptai és TársaSolerte ProjektGanz SzentesDS OptimSzalkai Légtechnika 02.26.K2 - Kántor KrisztiánRába Ablak 02.03.DulongAKM Metál 02.26.Delta Kft. 02.25.
PRINT LAPOK