Bőven volt tehát téma, ami szóba került beszélgetésünk során. Picit előre tekintve úgy nyilatkozott a jövő évadáról, hogy jónak tűnik. Csak éppen még nem publikus, ősztől milyen szerepekben láthatjuk… Kováts Dénes interjúja.

Kezdjük a Házassági leckékkel, melynek témája a hazudozás és az őszinteség kettőssége, a darab a házastársi hűség illetve hűtlenség kérdéskörét járja körül. Szerinted érdemes hazudni?
Egyáltalán nem vagyok a hazugság híve. Szerintem nem érdemes. Inkább a kommunikáció, valamint az igazság pártján állok, még ha olykor konfliktusokat is okoz. Akkor marad tiszta az ember, illetve egy helyzet, ha az igazság felé törekszik. Az előadás részben valóban a hűtlenségről és a hazudozásról szól, illetve emberi kapcsolatokról, amelyekben vagy van kommunikáció, vagy nincs, illetve kérdés, jó-e a kommunikáció vagy sem. Láthatják a nézők, hogyan élnek egymás mellett emberek, esetleg miként és miért kacsingatnak ki párkapcsolatukból. Mindez nyilván bonyodalmat okoz, ami az egyik szereplőben azt eredményezi, hogy hazugságspirálba keveredik, mert valamilyen okból nem mer, nem akar igazat mondani. A másikban pedig, vele ellentétben, inkább lelkiismeretfurdalást ébreszt az igazság elhallgatása. Az ellentétes álláspont pedig nyilvánvalóan konfliktusokat okoz, ami bonyolítja a helyzetet.

Házassági leckék Gulyás Attilával

Egyesek szerint létezik kegyes hazugság. Ebben a témában is?
Kegyes hazugság létezik, igen. Ebben az előadásban is elhangzik a bizonyos mondat: „Te nem hazudsz, csak nem mondod el az igazat”. Hogy ez kegyes hazugság-e? Na, ebben sincs egyetértés a szereplők között.

Folyamatosan telt ház előtt játsszátok ezt az előadást. Milyen a visszajelzés?
Tapasztalataink szerint nagyon szeretik, élvezik a nézők. Ez a történet ugyanis rendkívül sok humor forrása. Mindemellett szerintem nagyon sokan magukra ismernek, hiszen biztos, hogy előfordult már az életük során olyan szituáció, olyan pillanat, ami hasonló, mint ami a színpadon megtörténik. Az előadás után ki-ki vérmérséklete szerint eldöntheti, melyik utat választaná, ha netán hasonló helyzetbe kerülne.

Alul semmi. El tudod képzelni Ákosról (a párja, Illyés Ákos színművész), ha olyan élethelyzetbe kerül, mint az általa megformált szereplő, akkor hasonlóan cselekszik?
El. Persze most csak viccelek. Szerintem ezt a kérdést neki tedd föl, kíváncsi lennék, mit válaszol!

A kényszer nagy úr, de – visszatérve az előadáshoz –  tényleg elkerülhetetlen, mondhatni, szükségszerű a pénzkeresés ilyen formája?
Az ő esetükben igen, mert olyan élethelyzetben találják magukat, hogy bármit megtennének, hogy megtalálják a kiutat a nincstelenségből. Egyszerűen  nincs más választásuk. A történet is arról mesél, hogyan találják meg azt a fordulópontot, ami a lejtőn megállíthatja őket. Mindeközben emberileg is gazdagabbak lesznek.

Holott nem kigyúrt huszonéves modellfiúk, hanem életük közepén járó átlagemberek. Ennek ellenére lehet, hogy a végén már élvezik is?
Ezt tőlük kellene megkérdezni… Én, mint szakszervezetis, a végén nagyon élvezem a műsorukat. Szerintem jellemfüggő, ki élvezi közülük és ki nem. Természetesen nagyon nehéz ez az út számukra, mert egészen más beállítottságú, más típusú emberek, mint mondjuk azok, akik önként, mondhatni profiként erre adják a fejüket. A munkanélkülivé vált férfiaknak viszont nagyon nehéz ezt meglépni, mint ahogy egyébként szerintem bármelyik átlagembernek is.

Alul semmi: T-Laforest Csabával

A szakszervezetis – azon kívül, hogy jól szórakozik rajtuk – tud segíteni a kirúgott kollégákon?
Nem igazán. Azon kívül, hogy valamit megpróbál, látni kell, hogy egy kisvárosról van szó. Nagyon sok helyen létezik szakszervezet, érdekképviselet napjainkban is, de nincs sok szavuk, meg van kötve a kezük, illetve nem nagyon tudnak abban segíteni, hogy javuljon a kirúgott kollégák élethelyzete. Nem is biztos, hogy az általam megformált szakszervezetist ez különösebben érdekli. Sajnos többnyire ilyenek vagyunk mi, emberek, mások gondjai iránt sokkal kevésbé vagyunk érzékenyek. Én talán több empátiával bírok, de ez abszolút létező jelenség. Általában a saját problémánk az probléma, a másoké gyakran hidegen hagy, ami szerintem nincs jól.

Gondolom, az előadás végén tombol a közönség.
Természetesen, hat ilyen férfinak nem lehet nem tombolni.

A két, eddig említett színdarabhoz képest a Yerma egészen más, hiszen komoly dráma. Az előadás a gyermektelenség, a gyermek utáni vágyakozás témáját járja körül. Lorca műve jó kilencven évvel ezelőtt játszódik. Napjainkban is hasonló a helyzet?
Azt gondolom, a probléma súlyossága jottányit sem változott, teljesen mindegy, hogy kétszáz évvel ezelőtt, vagy most éli meg valaki. Annyiban lehet eltérő a helyzet, hogy azóta az orvostudomány sokat fejlődött, de biztos megoldással ma sem szolgálhat. Maga a helyzet, és annak lelki oldalai azonban ugyanolyanok. Teljesen mindegy, mikor élt vagy él az a nő, akinek valamilyen oknál fogva nem lesz, nem lehet gyereke, az ezzel járó érzések, szenvedések, kétségek ugyanazok. A közeg – úgy gondolom – soha nem változik. Aki nem járt még ebben a cipőben, az talán soha nem értheti meg. És ha valaki ezt nem érti, csak buta megfejtései lehetnek: „nem akartad eléggé”, „biztos rágörcsöltél” és sorolhatnám.

Mennyire befolyásolja a viszonyokat a közeg? Yermát ugyanis meglehetősen visszahúzó, egyesek szerint olykor nem túl felvilágosult közösség veszi körül.
Ez ennél kissé bonyolultabb. Kérdés, milyen értelemben nem olyan felvilágosult. Ma már a tudomány sokkal fejlettebb, mint akkor volt, miközben régen sokkal közelebb voltunk a természethez mi, emberek. Például az otthon szülések során lehet, hogy többet tudtak arról, milyen is egy gyermeket világra hozni. Igazából nem nagyon beszélünk a gyermektelenségről. Tehát nem biztos, hogy a közeg felvilágosult, vagy kevésbé felvilágosult volta bármit is megváltoztat.

Megint az empátia kérdése…
Igen. Ez ma sincs másképp. A másik dolog, ami szerintem nagyon fontos, hogy ez a téma tulajdonképpen tabu, nem beszélünk róla. Ez sem jó szerintem. Erről a témáról beszélni kell.

Doloresként miként viszonyulsz Yermához?
Dolores inkább kívülről szemléli ezt a helyzetet, megvan a maga elképzelése és hitrendszere erről, még segíteni is próbál a maga módján, de ha nagyon őszinte akarok lenni, mégis hidegen hagyja az a tragédia, amiben Yerma végül egyedül marad.

A magyar nyelv hete kapcsán április kilencedikén kulisszabeszélgetésre várjátok az érdeklődőket a Bencs Villába. A színművésznek – különösen ha diákokat is oktat – fontosabb a helyes, szép beszéd és szóhasználat, mint az átlagembereknek?
Szerintem színészként mindenképpen fontos – és nekem vesszőparipám is –, hogy a színész tudjon helyesen beszélni. A hétköznapokban gyakran találkozunk helytelen hangsúllyal, de a színpadon ezt nem engedhetjük meg magunknak, mert a magyar nyelvnek vannak bizonyos szabályai. Fontos a nyelvhelyesség. Mi azok közé tartozunk, akiknek őrizni és továbbvinni kell, hiszen ez az anyanyelvünk. És ha egy színész nem tud helyesen beszélni, akkor mit várhatunk a világtól?

Diákkorodban mennyire állt közel hozzád a nyelvtam?
Jól ment. Persze azóta a helyesírás szabályai sokat változtak,de a színész és a jó pap holtig tanul.

Manapság például sokkal kevesebbet írunk kézzel, ami szerintem nem túl hasznos. Az agyunknak ugyanis szüksége van erre, de ezt már sokszor kifejtették nálam sokkalta okosabb emberek. Most laptop, telefon, tablet van, nyomkodunk…  Hogy mi lesz ennek a vége, nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy az írás és az értő olvasás készsége csorbul. Sajnos.

Előzetesen milyennek tűnik a jövő évadod?
Abszolút jónak. De többet nem mondhatok, ugyanis még nem publikus. Annyit azért elárulhatok, hogy izgalmasnak ígérkezik… A következő évadunkról majd a következő beszélgetésben legyen szó!

Fotók: a Móricz Zsigmond Színház archívumából