A 2021 augusztusában átadott, kibővített Alkatrész Logisztikai Központ után újabb fejlesztési projekt valósult meg az AXIÁL Kft. Baján található központi telephelyén. Ezúttal a régió mobilszervizesei számára épült új műhely a munkakörnyezet komfortosabbá tétele, valamint az ügyfelek minőségi és gyors kiszolgálásának fenntartása érdekében.
2022 márciusában kezdődött az építkezés, december 5-én került sor az ünnepélyes átadóra. Az új műhely 830 négyzetméteren fogadja a gépeket, s 12 ipari kapu biztosítja azok ki- és beállását. A nehéz javítási munkákat híddaru segíti, akár öt tonnát is felemel hat méter magasságig. Az épület teljes területe 1060 négyzetméter a szociális résszel, kézianyagraktárral együtt.
Az épület a korábban készült műhelyekhez képest szélesebb, erre a gépek növekvő mérete miatt van szükség, hiszen míg 2001-ben a CLAAS gépek forgalmazásának kezdetekor az átlagos vágóasztalszélesség 5 méter 50 cm volt, most már van olyan vágóasztal, mely 12 méter 30 cm.
A műhelyben nap mint nap huszonhárman dolgoznak majd, a régió mobilszervizszerelői és a tevékenységükhöz kapcsolódó többi munkatárs. Nagy előrelépés ez a 2021-es Service Award versenyen „A legjobb szervizműhely” díjjal elismert csapat életében, hiszen a korábbihoz képest nagyobb területen tudják a gépeket javítani, illetve itt olyan korszerűbb eszköz is rendelkezésre áll, mint például a híddaru. A beruházással tovább nő a cég szervizműhely kapacitása, mely most már eléri az 1,7 hektárt. Ennek azért van kiemelt jelentősége, mert több gépet tudnak szerelni, tehát több megrendelőt tudnak színvonalasan kiszolgálni.
Az Axiál fejlődése nem áll meg ezzel a beruházással, hiszen 2023-ban a székesfehérvári, a szolnoki és a pécsi telephelyeken is bővítéseket, fejlesztéseket terveznek.
„Miközben örülünk az agrárium múltbeli sikereinek, abban vagyunk érdekeltek, hogy a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások és termelők a következő időszakban is hatékony, jövedelmező tevékenységet végezhessenek” – fogalmazott Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a szervízműhely átadóján. Elmondta: a termelékenység egyik fontos feltétele a folyamatosan fejlődő, magas szintű háttér a mezőgazdasági termelésben résztvevő gépekhez, technológiákhoz kapcsolódó szolgáltatások területén. Az Axiál Kft-ről szólva úgy vélekedett: a vállalkozás partner a tudásintenzív agrárium fejlődésében. Hozzátette: ez nem is lehet másképp, hiszen technológiai modernizáció zajlik a világban és a hazai mezőgazdaságban egyaránt, amelynek fontos jele az itthoni gépértékesítés évek óta dinamikus növekedése. 2021-ben újabb hazai rekord született: a mezőgazdasági gép- és alkatrészforgalom átlépte a 300 milliárd forintot.
Az államtitkár szerint van mire büszkének lennünk, az utóbbi egy évtizedben ugyanis a mezőgazdasági termelés hatékonysága másfélszeresére nőtt. A „Megújuló vidék, megújuló agrárium” program számos pályázati felhívása nyújtott támogatási lehetőséget gépek, eszközök beszerzéséhez. Az agrárkormányzat a szántóföldi növénytermesztők mellett külön figyelemmel volt a kertészetek, állattartók gép- és technológiai fejlesztési igényeire és nagy hangsúlyt fektetett a korszerű munkagépek, betakarítógépek termelésbe állítására. Ugyanakkor az agráriumot is sújtó gazdasági körülmények miatt az agrárkormányzatnak most a vállalkozások likviditásának fenntartását segítő intézkedésekre kell koncentrálnia, ezért hitelmoratóriummal, kamatstoppal, kamattámogatási programmal segítik a gazdálkodókat. A gépvásárlások kapcsán Feldman Zsolt felhívta a figyelmet az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel Max hiteltermékre, melynek révén 1,5%-os nettó ügyleti kamatszinttel lehet akár 10 éves futamidejű hitelhez jutni. Úgy vélekedett: mindannyiunk érdeke, hogy minél több vállalkozás legyen eredményes, ehhez kulcskérdés az agráriumban dolgozók számára a digitalizáció és precíziós gazdálkodás, amelyhez az Axiál jó partner. Ebben a versenyben segíti a mezőgazdasági vállalkozásokat a cég, nyújt számukra 21. századi szolgáltatást gépekkel, alkatrészekkel, szaktudással.
Forrás: Axiál Kft, Agrárminisztérium