Élelmiszer
Az AM a trappista mellé állt
2025. June 01.
Az Agrárminisztérium (AM) és az Agrármarketing Centrum (AMC) is csatlakozott a Tej Terméktanács tej- és sajtfogyasztást ösztönző kampányához, amelynek középpontjában az idén a hazai előállítású trappista sajt áll.

Tarpataki Tamás, a minisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára elmondta: számos nehézséggel szembesült az elmúlt időszakban a mezőgazdaság, ezen belül az állattenyésztés. Ugyanakkor a kihívásokkal szemben a jól szervezett tejágazat válságállóbb, amelyhez hozzájárul egyebek mellett a genetikai és a termelési háttér, a tenyésztésszervezés, illetve a kormány támogatásai is. A fejlesztésekre nyitottak a gazdálkodók, a rendelkezésre álló fejlesztési forrásokat teljes mértékben fel tudják felhasználni.

Magyarországon csaknem kétmilliárd liter tejet állítanak elő, az egy főre jutó hazai fogyasztás közel 200 liter, a cél ennek a szintnek minimum a megőrzése. Az idei kampány nemcsak a tejről, hanem a belőle készült élelmiszerek fogyasztásáról is szól. A júliusig tartó kampány középpontjában a trappista sajt áll, arra szeretnék felhívni a fogyasztók figyelmét, hogy keressék a hazai tejipar által készített élelmiszereket, köztük a hazai előállítású trappista sajtot.

Koller Attila, a Tej Terméktanács társelnöke arról is beszélt, hogy a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt a nem európai uniós országok sorra zárták le határaikat a magyar tejtermékek előtt, ezért komoly készletek halmozódtak fel az ágazatban. Az idei kampány célja, hogy ebben a helyzetben élénkíteni tudják a magyar gyártású tejtermékek fogyasztását, ennek most különösen nagy jelentősége van.

Az ágazat egyik legsúlyosabb problémája, hogy nagy mennyiségű külföldi gyártású tejtermék érkezik Magyarországra. A kampány során szeretnék elérni, hogy a fogyasztók meg tudják különböztetni a magyar gyártású trappista sajtot az import sajtoktól. A korong alakú trappista az, amit Magyarországon gyártanak, magyar tejből, magyar munkaerővel.

A kampány „Trappista sajt - mindig hozza a formáját!” címmel fut, a hazai előállítású trappista sajt fogyasztásának ösztönzésére, ismertségének növelésére.


Nektárplast 03.20.LTZS 04.22.Isterra 03.20.Agroforte Grain 03.20.Radics Forgácsoló Műhely  04.22.Vantrix 03.20.Ódor 03.20.Kapos Ternero 03.23.Kor3000 03.20.Csom 2001 03.23.Kobell Ker 03.20.Termika Épületgépészet 04.22.Hevesgép 03.23.Sebők és Társa Kft. 04.22.Axis Bentonit 03.23.Alföld Forest 03.23.Er-Vo 03.20.Cad-Server 03.20.Hotel Hunor 03.20.Mizse-Plast 03.20.Vertical Empire Kft. 04.22.Átrium Aqua 03.20.Blue Seed 03.20.Samu Gazdabolt 03.20.NAK vetésinapModinvest 03.20.Pintér István - Baráti Keltető 03.23.Polimozaik 03.23.Vasiépker 03.23.Agrotex 03.20.KK Grain 03.20.
PRINT LAPOK