Állat
Antibiotikummentes, prémium libamáj-előállítás tenyésztés-tartástechnológiájának fejlesztésében működtek közre a MATE kutatói
2025. May 04.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen (MATE) kezdetét vette az „Antibiotikummentes, prémium libamáj-előállítás tenyésztés-tartástechnológiájának fejlesztése” című kutatás-fejlesztési projekt.

A konzorciális formában megvalósuló kutatás az Integrál Zrt.-vel és a Nemzeti Biodiverzitás-és Génmegőrzési Központtal együttműködésben jött létre.

A kutatás témája a ludak zárt tartásával kapcsolatos. Ennek jelentőségét az ágazat tartástechnológiai sajátosságai is indukálták, miszerint a lúdtartás nagyrészt nem intenzív körülmények között valósul meg, így a madárinfluenza nagyban sújthatja az ágazatot, továbbá gazdasági és állatjólléti kérdéseket is felvet.

Egyik kiemelendő technológiai paraméter szülőpár állományok esetén a fény, ami a libák szaporodási ciklusát nagyban befolyásolja, ezért alapvető jelentőséggel bír a teljesen zárt tartástechnológiai termelésben. A fény szabályozza továbbá a hormonális háttérfolyamatokat, az anyagcserét, a viselkedésüket, úgymint a táplálkozás, a párzás és a technológiatűrés terén is.  A kutatók egy olyan zárt technológiájú világítási rendszert alakítottak ki, mely nagy hangsúlyt fektet az ember által nem látható spektrumokra (UVA, UVB, far red). Saját hatáskörben végzett módszerfejlesztés keretében stresszélettani vizsgálatokkal támasztották alá a kifejlesztett technológiát, amely által a szakértők unikális adatokhoz juthattak.

A nevelés takarmányozástechnológiai fejlesztésének témájában napos kortól a nevelés végéig vizsgálták a takarmányösszetétel és -adagolás hatását a növendék libákra. A takarmányozási protokollban a piaci lehetőségek feltérképezését követően elsődleges vizsgálati célkitűzéssé vált a Proszimbio® technológia (Burain®) kipróbálása és optimális adagolásának megválasztása. Ezzel megalapozva egy olyan töméselőkészítési szakaszra vonatkozó technológiát fejlesztettek ki, amely lehetőséget ad a tömések számának csökkentésére, a kíméletes libamájtermelésre.

A projekt Gödöllőn két helyszínen – Isaszeg u. 200., és Páter Károly utca 1.-, valamint Kiskunfélegyházán, a Csongrádi út 101. alatt zajlik, melyben a konzorcium 96 főt foglalkoztat-, ennek köszönhetően legalább 96 munkahelyet tud megőrizni. A beruházás 2025. március 25-ig valósult meg.  A projekt által létrehozott komplex technológiai fejlesztés egyedülálló lehet mind hazai, mind pedig világviszonylatban. A projektről bővebb információt a www.uni-mate.hu oldalon olvashatnak.


Pólus 2001 05.21Partner Doors 05.21.KK Grain 05.21.Faber és Társai 05.21.Cad-Server 05.21.MEVA-HU 05.21.Mapei 06.02.Németh Csomagolástechnika 05.21.Ambrus Acél 05.21.Polgári Bank 05.21.Dosan 05.21.Elektro Nobilis 05.21.Zambelli Colorferr Kft. 05.21.Innováció és Projekt Kft. 05.21.De-Ba 05.21.Otis Bt. 05.21.Autent Solution 05.21.Mizse Plast 05.21.Gemenc Bau 05.21.Agroforte Grain 05.21.GB Trade 05.21.Modinvest 05.21.Contireg 05.21.Samu Gazdabolt Kft. 05.21Nektárplast 05.21.Szalkai Légtechnika 05.21Gomép 05.21.
PRINT LAPOK