Az indoklás szerint „azért a bátorságért és pontos éleslátásért, amellyel feltárja a személyes emlékezet gyökereit, elidegenedéseit és kollektív korlátait”.

A litera.hu összefoglalója szerint Annie Ernaux a kortárs francia regény egyik meghatározó alakja. Művei önéletrajzok – mert számára az irodalom elsősorban önvallomás. Stílusa világos és analitikus, az „érzelmeskedés” távol áll tőle, ám az emberek és az élethelyzetek, amiket ábrázol, mégis szenvedélyességgel és mély empátiával teltek.

Az új irodalmi Nobel-díjas 1940. szeptember 1-én született a franciaországi Lillebonne településen egyszerű munkáscsalád gyermekeként. Szüleinek kávéházuk és egy közértjük volt, ő a rouen-i, majd a bordeaux-i egyetemeken tanult pedagógusnak; 1971-ben modern irodalomból is szerzett diplomát. A Bonneville-i líceumban tanított, illetve Pontoise-ban, mielőtt a National Center for Distance Learning intézethez csatlakozott volna.

Első regényét még az egyetemi évei alatt kezdte írni, ám a kiadók „túl ambiciózusnak” találták. Csak 1974-ben jelenhetett meg Les Armoires vides címmel – Ernaux ekkor már két gyerek édesanya volt. Már ez a könyv is tele van önéletrajzi elemekkel; egy abortuszon átesett bölcsészhallgatóról szól, aki normandiai ifjúkoráról mesél, és arról, hogyan éli meg a vidéki és a városi értelmiségi lét közti ellentmondásokat. Utóbbi téma műveinek visszatérő eleme lesz.

A könyvet titokban írta, miután férje kinevette első kéziratát (azt hazudta neki, hogy a doktori disszertációján dolgozik). Amikor a könyv végül egy neves francia kiadónál, a Gallimard-nál megjelent, Ernaux férje, Philippe a felesége szemére hányta: „ha képes vagy arra, hogy titokban könyvet írj, akkor arra is képes vagy, hogy megcsalj.” Ez a konfliktus végül Ernaux válásához vezetett (erről a La Femme gelée című könyvében ír), amely után Ernaux úgy döntött, számára tökéletesen kielégítőek lesznek a férfiakkal való alkalmi kapcsolatok is. Egy kelet-európai, házas diplomatával való románcáról ír Passion simple című könyvében – ebből (ahogy más műveiből) filmadaptáció is készült. Ekkor már teljesen elhagyta műveiből a fikciót: autobiográfiát ír, és egyre népszerűbb Franciaországban, mert olyan történeteket mesél, amikben rengeteg olvasó viszontlátja saját magát. Christine Détrez francia szociológus ezzel kapcsolatban azt mondta Ernaux munkásságáról, hogy „amikor olvasod, félsz, hogy meglátod benne önmagad, és akkor majd muszáj lesz levonnod a saját végkövetkeztetéseidet, de mégis tovább olvasol”. Détrez úgy gondolja, az írónő könyvei olyan hatással vannak a mai francia nőkre, amilyen hatással de Beauvoir művei voltak az előző generáció számára.

A teljes portrét itt olvashatják. https://litera.hu/magazin/osszeallitas/nobel-eselyesek-annie-ernaux.html

2021-ben Lánytörténet című regényéről Csányi Tímea készített interjút a francia szerző magyar fordítójával, Lőrinszky Ildikóval, aki többek között azt mondta: „Franciaországban Annie Ernaux élő klasszikusnak számít, iskolai tananyag. Ennek részben az lehet az oka, hogy önéletrajzi ihletésű művei szociográfiaként is olvashatók, és sokat elárulnak a II. világháború utáni évtizedek francia társadalmáról. A Lánytörténet jogait a Magvető Kiadó vette meg, nem sokkal a francia eredeti megjelenése után. Gondolom, azért, mert ez a közel hatvan évvel ezelőtti történet a mai napig érvényes szempontokat vet fel a női emancipációval kapcsolatos társadalmi vitákhoz.”

Annie Ernaux könyvéből készült az Esemény című francia film, ami megnyerte a velencei filmfesztivál fődíját idén, és szeptember végén a magyar mozikban is bemutattak.

2001-ben a Nagyvilág jelentette meg Egyszerű szenvedély című életdarab-novelláját, Szávai János fordításában. Szávai fordította Ernaux az Árulás és az Egy asszony című kisregényeit is.