Kult
Akinek az élet fontosabb, mint az írás
2022. August 24.
Háy János nevével nem csupán az olvasni szeretők találkozhatnak, hanem a zenét és festészetet kedvelők is. Bár nem tartja magát képzőművésznek, elárulta, miért érdemes mielőbb megvásárolni a képeit.

Szabó B. Eszter interjúja Háy Jánossal az ART7 művészeti portálon jelent meg, ezt ajánljuk olvasóink szíves figyelmébe néhány kérdés-felelettel.

H.J.: Egész kicsi voltam, tízéves, amikor elkezdtem írni. Nem gondoltam, hogy író leszek, akkor épp régész szerettem volna lenni, meg híres popzenész. A régészet elmaradt, a zenébe belebuktam, úgyhogy maradt az írás. Soha nem gondoltam, hogy írásból fogok élni, és az életem nagy részében nem is így volt. Amúgy a gimnáziumi rossz jegyek, intők és figyelmeztetések végül teljesen összetörték az öntudatomat. Sajnos egy kamasz bármennyire is azt gondolja, hogy nagyon jófej, a felnőttek tönkre tudják tenni. Velem ez volt. Az első lépés, amit meg kellett tennem gimi után, hogy összevakarjam magam, hogy megképezzem újra az akaratot magamban, mert öntudat nélkül nem tudsz leírni egyetlen mondatot sem.

Sz.B.E.: Hogyan tudta összevakarni magát?
H.J.: Nagyon nehezen sikerült. Néhány évig kallódtam, de akkor is volt egy lány, aki szeretett, s mindig támpont volt az életemben, hogy miatta végképp nem szabad tönkremenni. És ez többet ért, mint a pszichiátria.

Sz.B.E.: Milyen B-tervei voltak?
H.J.: Csak B tervem volt. Az írás, mint életforma nekem nem játszott. Családot akartam, gyerekeket. És az élet még az írásnál is fontosabb. Szóval polgári foglalkozásokban gondolkodtam, bár mindig írónak tartottam magam, akkor is, amikor keveset vagy épp semmit sem írtam.

Sz.B.E.: Olyan alkat, aki igényli a szakmai segítséget, az iránymutatást?
H.J.: Amikor még tanítottam szépírást, mindenkinek azt tanácsoltam, hogy keresse meg azt a társat, aki elolvassa és véleményezi azt, amit ír. Fontos a külső szem, bár a külső szem lényeges gondokat nem tud megoldani. Ha egy írás rossz, azt senki nem tudja kijavítani, mert a rossz nem az ügyetlen mondatokban van, hanem a szöveg belsejében. A lényeg, hogy mondjak ilyen megfoghatatlant, az nem tehető bele kívülről a műbe. De nagyon sok mindenben tud segíteni a külső szem. Nem pusztán a rossz mondatokra vagy a túlírásra képes felhívni a figyelmet, de még olyanra is, hogy egy-egy karakter nincs eléggé kibontva, feltárva lélektanilag. Ezek az olvasóim amúgy civilek. A szakmai mentorok az én életemben kevésbé játszottak. Alapvetően tartózkodó vagyok, soha nem mertem volna megkeresni egy fontos arcot.

A beszélgetésben szó esik még arról, hogy Háy Jánosnál az orosz írók viszik a prímet, élükön Dosztojevszkijjel, a magyarok között a költő a több, akit nagyon szeret, például Petőfit és József Attilát.

A mindhárom műnemben alkotó Háy mesél arról, min múlik az, hogy egy-egy téma melyik műfajban kerül papírra, s arról is, miként lelt otthonra más művészeti ágakban.

Legutóbbi regénye, a Mamikám nagy port kavart, erről is mesélt az író, egy mondatát mindenképpen érdemes ide emelni: "Általában nem számítok támadásra, mert abban hiszek, ha pontosan követem az írói és emberi lelkiismeretemet, akkor ez átfénylik a szövegen."

Címlapfotó: Háy János portréja Karádi Zsolt felvétele

Lani ÉpítőQS 2000Starfol PluszEupackContiregAkvastop HunitechNektárplastHorizont GlobalCad-ServerMizseplastTermo Kft.Kaszás OltványDe-Ba Kft.EndilineLabornumEtiveraKer-TészWiraxSwisspartsColasHerbamixHotel HunorHunlandDinaxSzilvási GroupGordius InoxElső Beton banner
PRINT LAPOK