A covid-krízis során nyilvánvalóvá vált, hogy ezen mindenképpen változtatni kell, ennek érdekében megkülönböztetett figyelmet kap a mezőgazdasági kutatás és szakképzés (ideértve a felnőttképzést is), valamint elsősorban a zöldségtermesztés, az állattenyésztés, a gyógy- és aromanövény-termesztés, valamint a vízkészlet-gazdálkodás. Taivini Teai miniszter szerint az oktatás jelenti a fiatalok számára a társadalmi ranglétrán való fölemelkedési lehetőséget, de a sikeres agrárszakképzés elengedhetetlen a gazdálkodói generációváltáshoz is, ami jelenleg nagyon komoly problémának tűnik, hiszen a gazdálkodók átlagéletkora 55 év. Noha a közoktatás Francia-Polinézián alapvetően a helyi kormány hatáskörébe tartozik és miniszteri képviselettel is bír, az agrárszakoktatást viszont – így a moorea-i mezőgazdasági technikumot is - a francia mezőgazdasági minisztérium felügyeli, sőt az intézmény mindenkori igazgatója egyfajta „szaktankerületi felelősként” ellenőrzi a Francia-Polinéziában működő többi, jellemzően magán-agrárszakiskolát is. Ami azt is jelenti, hogy elengedhetetlen a folyamatos és konstruktív párbeszéd a polinéziai kormány és Párizs között, így lehet érdemben és együtt előre vinni a szakképzés és a mezőgazdaság ügyét. A helyi mezőgazdaság legnagyobb hátránya ugyanis az, hogy a kedvező természeti adottságok ellenére a gazdák között nagyon kevés az európai értelemben vett professzionális gazdálkodó, hiányoznak a mi fogalmaink szerinti modern állattartó telepek, kertészetek, a gazdaságok jobbára elsősorban önellátásra termelnek, csak a fölösleg kerül piacra, ezt a helyzetet pedig mindenképpen meg kell változtatni, ha erősíteni szeretnék a terület élelmezési szuverenitását.
A különböző gyümölcsös parcellák a tangazdaságban
A középfokú francia agrárszakképzés alapvetően két intézménytípust takar, az egyik a Magyarországon is ismert mezőgazdasági szakgimnázium, ezekben a legtöbb esetben van fölsőfokú technikusképzés is. A szakgimnáziumok lehetnek állami vagy magánintézmények, a lényeg azonban az, hogy mindegyikük államilag elismert bizonyítványokat, okleveleket ad ki. A másik körbe az 1937 óta létező – akkor alapították ugyanis az elsőt – „vidéki családi házak” hálózata, ahol a francia megnevezés, azaz a „maison familiale rurale” szó szerinti fordítása félrevezető, ugyanis egyáltalán nem lakóházakról, hanem iskolákról van szó. Ezek olyan középfokú oktatási intézmények, ahol a vidéki életben használatos szakmák rendkívül széles körére oktatják a gyerekeket egyfajta duális képzésben, nem csak a mezőgazdaság, hanem a szolgáltatások számtalan területén, pl. az autószerelőtől a fodrászon át a házi betegápolóig. Nagyon leegyszerűsítve úgy kell ezeket elképzelni, ahová nagyjából kétszer annyi diákot vesznek föl, mint az iskola fizikai befogadó képessége, őket két csoportba osztják. Mivel a képzés alternáló jellegű, azaz két hét iskolapad után két hét gyakorlat egy családi gazdaságban, vállalkozásnál, csupán arra van szükség, hogy a két nagy csoportba osztott diákság „váltsa egymást”, így pedig már elegendő az intézmények fizikai befogadó képessége ahhoz, hogy mindenkit oktatni tudjanak. Az ebbe az iskolatípusba tartozó intézmények kivétel nélkül magántulajdonban vannak, természetesen államilag elismert végzettséget adnak, de érettségit adó képzéseik nincsenek. Számuk jóval nagyobb, mint a szakgimnáziumoké és országos hálózatot1 is alkotnak. Francia-Polinéziában hét ilyen van, közülük öt a Társaság-szigeteken (három magán Tahitin), további egy-egy pedig az Ausztrál-szigeteken és a Tuamotu-szigeteken.
A szakgimnázium Erasmus-napján diákokkal és tanárokkal
Francia-Polinézia Franciaország széles körű autonómiával rendelkező tengerentúli területe, egy öt nagy szigetcsoportból álló szigetvilág, ami gyakorlatilag egy európányi területen fekszik a Csendes-óceán közepén, de a víz fölötti részek összes területe csupán 4200 km2. A szigetcsoportok (Társaság-szigetek, Tuamotu-szigetek, Gambier-szigetek, Marquises-szigetek, Ausztrál-szigetek2), ezek közül a Társaság-szigetek a legismertebbek, hiszen ide tartozik Tahiti (ahol a főváros, Papeete is található) és a turisztikai szempontból talán legismertebb Bora-Bora. Lakosainak száma nem éri el a háromszázezret, közülük mintegy 190 ezren a fő szigeten, az 1042 km2 kiterjedésű Tahitin élnek, míg a „testvérszigeten”, azaz a komppal háromnegyed órányira lévő, 134 km2 kiterjedésű Moorea szigetén – ahol Francia-Polinézia egyetlen állami mezőgazdasági szakgimnáziuma működik - további 18-20 ezren. Mindez jól érzékelteti, hogy a helyi agrárszakképzés nem csak azért van sajátos helyzetben, mert egy viszonylag kis népesség számára kell megfelelő színvonalú oktatást biztosítania, hanem mert a beiskolázásnál olyan földrajzi távolságokat kell leküzdeni, amikkel Európán belül nem szembesülünk. És ahol az egyetlen közlekedési eszköz a repülő…. Ezzel együtt Francia-Polinéziában két további, magántulajdonban lévő mezőgazdasági szakgimnázium is működik, az egyik Tahitin (Lycée Agricole John Doom), a másik, a Lycée Agricole Saint-Anthanase pedig a Marquises-szigetcsoporthoz tartozó Nuku Hiva szigetén, ami mintegy 1400 km távolságra van Tahititől.
Szakközépiskola és tangazdaság egy valamikori vulkán kráterében
A moorea-i mezőgazdasági szakgimnázium és felsőfokú technikum (EPEFPA d'Opunohu3 / LPA d'Opunohu) szervezeti és működési felépítését tekintve követi a francia állami középfokú agrárszakképző intézményeinek általános struktúráját, azaz három különböző képzési vonal működik, a „klasszikus” mezőgazdasági gimnázium felsőfokú technikusképzéssel (BTS), a duális szakmunkásképzés (CFA) és a felnőttképzés (CFPPA), amiket a tangazdaság egészít ki. Tudni kell azonban, hogy a polinéziai agrár-szakképzés többek között azért van jóval összetettebb helyzetben, mint az európai, mert a helyi mezőgazdaságban sokkal kevésbé strukturáltak az egyes termékpályák, mint Európában. A szigeteken, atollokon egyáltalán nem lehet olyan gazdaság-dimenziókban gondolkodni, mint Franciaországban vagy akár Magyarországon. Még a nagyobb szigeteken sem, hiszen kevés kivételtől eltekintve olyan vulkanikus képződményekről van szó, ahol a domborzati tényezőket a mai napig a valamikori vulkánok határozzák meg, így a művelhető terület rendkívül kicsi és széttagolt. A termékpályák szerveződésében nem segít a szigetvilág rendkívüli szétszórtsága, vannak olyan szigetek, amik között akár kétezer kilométert is meghaladó távolság van, menetrendszerinti repülőjárat alig félszáz szigetet köt össze, másokra legföljebb hajóval lehet eljutni – és nem minden nap. Komoly gond a minőségi szaporítóanyag hiánya is, külföldről csak nehézkesen és drágán lehet beszerezni, ellenőrzött helyi szaporítás pedig szinte nincs. És amennyire sajátos a mezőgazdaság, annyira sajátos a mezőgazdasági szakképzés – az előzőekben bemutatott, tíz intézményből álló hálózat a 2023-2024-es tanévben összesen 780 diákot oktatott, ami európai szemmel nézve nagyon kevés – ám ott más dimenziókban kell gondolkodni.
A tangazdaságnak semmihez nem hasonlítható hangulatot – és mikroklímát – ad, hogy egy valamikori vulkán beszakadt kráterében van, körös-körül ilyen hegyfalak veszik körbe
Az iskola oktatási munkájában fontos szerepet tölt be a tangazdaság, ami az intézményen belül önálló elszámolással működik, az alkalmazottakat (12 dolgozó és két, külső szolgáltatóként működő egyéni vállalkozó) a bevételekből fizetik, csupán a tangazdaság vezetője a mezőgazdasági minisztérium közalkalmazottja. Francia-Polinézia jelentős autonómiája miatt viszont az a sajátos helyzet alakult ki, hogy ugyan a tangazdaság vezetőjét „Párizs fizeti”, a szakmai utasításokat viszont alapvetően a helyi kormány adja. Pontosan ez a kettőség az oka annak is, hogy a kontinentális Franciaországban – és a tengerentúli megyékben – érvényes szabályok, előírások nem ugyanúgy érvényesülnek – itt is megvan pl. a növényvédőszer-használat visszaszorítását célzó Ecophyto-program, ám a szabályokat „sokkal rugalmasabban” alkalmazzák, ami abból a szempontból egyáltalán nem meglepő, hogy azokat alapvetően a kontinentális klímaövben folytatott mezőgazdasági termelésre dolgozták ki.
A tangazdaság fő profilja a növénytermesztés, a húsz hektárból pillanatnyilag 14 hektár a művelt, amin elsősorban a gyümölcskultúrák (banán, kókusz, papaya, corossol, carambole, goyava) dominálnak (részben agráredészeti rendszerben), de van hajtatásos zöldségtermesztés, valamennyi dísznövény (Anthurium vágott virágnak), valamint egy sertéstelep, ahol tenyészállat-előállítás is folyik, (elméletileg) kiszolgálva Francia-Polinézia minden sertéstartóját. A sertéstelepnek köszönhetően olyan vegyes termelési rendszer, ún. polyculture-élevage működik a gazdaságban, ahol a szervestrágya meghatározó szerepet tölt be a tápanyag-gazdálkodásban. Az intézményt fölügyelő francia mezőgazdasági minisztérium hosszú évek óta érvényes elvárása értelmében a termelés a biológiai gazdálkodás szempontrendszere szerint történik, az agro-ökológiai eljárásokra alapozva, ami alól egyedül a – vetésforgóval együtt - három hektár igénylő ananászültetvény jelent kivételt, ugyanis ebben a kultúrában a gyomirtás kizárólag mechanikai eljárásokkal nem oldható meg, szükség van kemikáliákra. Az anananász ideális két, „jóindulattal” legföljebb négy évig tartható ugyanazon a területen, ezért a tangazdaságban egyszerre csak egy hektáron van beállt állomány, ám vannak termelők, akik akár 10 évig sem váltanak területet. A gazdaság a termeléstől a földolgozáson át az értékesítésig a teljes értékláncot lefedi, aminek részben pedagógiai, részben gazdasági okai vannak. A termékek legnagyobb részét ugyanis az iskolában kialakított, a nagyközönség (és főleg a turisták) számára is nyitott üzletben értékesítik, ennek köszönhetően a hozzáadott-érték jelentős része az intézményen belül realizálódik. A friss zöldség és gyümölcs értékesítése csak egy kis szegmense a boltnak, többek között sokféle, a tanüzemben készülő lekvárt is kínálnak, mint pl. a Polinézia egyik emblematikus virágjából, a tiaré-ből készültet is. A legnagyobb mennyiséget azonban az iskola kantinja veszi föl, hiszen hétközben akár 300 gyerek és a tantestület is helyben étkezik. Ha a kantin fölhasználását és a bolt értékesítési kapacitását meghaladó mennyiség terem valamiből, azt a szigeten működő szállodáknak, üzleteknek értékesítik.
Agrárerdészeti rendszerben termesztett gyümölcsök, meghatározók a citrusfélék – a sorközben, ugyan már nem látszik, korábban padlizsán volt
Külön egységet jelent a sertéstelep, ami brucellózis-mentes, az elletéstől a hizlalásig mindent lefed. Az alapot 65 koca ás 8 kan jelenti, egyszerre a telepen a szaporulattal együtt mintegy 600 állatot tartanak. Vágóhídra hetente 25, 80-100 kg közötti élősúlyú, kb. féléves állat kerül, ezeket komppal Tahitire kell szállítani, mivel vágóhíd – egyelőre – csak ott üzemel. Ugyan tervben van, hogy a Tahitihez hasonlóan szintén a Társaság-szigetekhez tartozó Raiateán, valamint ajóval távolabbi Marquises-szigetcsoporton is épül egy-egy vágóhíd, de egyelőre nem tudni, hogy ezek mikor valósulnak meg. Francia-Polinézia saját sertéshús-szükségletének csak mintegy 30%-át termeli meg, ezen húsz éve akarnak változtatni, de a gyakorlatban nem történik semmi. A fő cél azonban tenyészállatok előállítása (lenne) a termelők számára, a megrendelést az agrárkamarán keresztül kapják meg. Az állattenyésztés másik területét a méhészet jelenti, ez 2024 elején húsz méhcsaládot jelentett, a mézet az iskola mintaboltjában értékesítik. A tangazdaság két éve érkezett vezetője úgy látja, okosan dolgozva a jelenlegi termelési volument komolyabb akár meg is lehetne kettőzni, ehhez azonban szükség lenne a munkavállalók létszámának mintegy 50%-os emelése, azaz a jelenlegi 12 helyett legalább 18 főnek kellene dolgoznia.
A sertéstelep épületei, ahonnan tenyészállatokat is szállíthatnak Francia-Polinézia minden szegletébe
Ahol a tradicionális tudás és a modern tudomány találkozik
Érdekes színfoltot jelent a helyi oktatási és kutatási palettán a polinéziai természeti és kulturális örökség megőrzésére létrehozott és 2021-ben megnyitott Te Fare Natura4-központ. Ez egyben felsőfokú oktatási intézményként is működik, mégpedig a párizsi École Pratique des Hautes Études5 (PSL) égisze alatt, de közvetetten rendelkezik egy 52 hektáros, elsősorban trópusi növénytermesztésre szakosodott bio-gazdasággal is. Olivier Pôté igazgató számára a legfontosabb, hogy a központ teret biztosítson a tudomány és a kultúra párbeszédére, megpróbálja föloldani a modern tudományok és a tradicionális tudás között esetenként tapasztalható „ellentmondásokat”. A nyolc állandó alkalmazottal működő intézményben évente mintegy 200 gyakornokot fogadnak, ezek között a néhány napra érkező gimnazistáktól kezdve a 6-10 hónapot (vagy többet is) náluk töltő civil szolgálatot (service civique) teljesítő fiatalokon át a több évig tartó doktori kutatásokat folytatókig szinte mindenki megtalálható, sőt még bíróság által közérdekű munkára ítéltek is vannak a falaik között. Az 52 hektáros gazdaság célja kettős:
- egyrészt a helyi fiatalokkal igyekszik megismertetni a mezőgazdasági tevékenységet és ilyen formában kísérletet tenni arra, hogy el tudjanak helyezkedni a munka világában,
- másrészt pedig kutatási területként szolgál, elsősorban az őshonos, illetve évezredekkel korábban behozott – és az utóbbi évtizedekben esetleg feledésbe merült – kultúrnövények vizsgálatát biztosítandó.
Az utóbbi téma kapcsán megjegyezte, amikor a szigetvilág benépesült, az élelmiszerként termesztett növényfajok zömét a polinézek máshonnan hozták be, ám mivel ezeket zömmel vegetatív úton szaporították-szaporítják, számos faj esetében (pl. táró) nagyon régi genotípusok is fönnmaradtak, viszont az ivaros szaporítás és az ehhez kapcsolódó szelekció hiánya miatt sok esetben jelentős genetikai beszűkülés is történt, annak minden hátrányával együtt. Egyes, Délkelet-Ázsiából évezderekkel korábban behozott gyökérgumósok viszont nem csak Polinéziába, hanem más népcsoportok közvetítésével Afrikába is eljutottak. Ezeknél rendkívül érdekes lehet annak vizsgálata, mennyiben volt más a polinézek végezte szelekció – pl. az élelmezési minőséget tekintve -, mint az afrikaiaké.
Somogyi Norbert, Magyarország Nagykövetsége, Párizs / SZTE Mezőgazdasági Kar, Hódmezővásárhely, Gera Magdolna, SZTE Mezőgazdasági Kar, Hódmezővásárhely
[1] https://www.mfr.fr/
[2] Ezeknek Ausztráliához semmi közük, a nevük a fekvésükre utal, mivel Francia-Polinézia legdélebbi szigetcsoportját adják és hozzávetőlegesen annyira délre találhatók az Egyenlítőtől, mint Ausztrália
[3] https://www.etablissement-opunohu.com/
[4] https://www.farenatura.org/
[5] https://www.ephe.psl.eu/
