Köztér
Agráros tanévnyitók
2023. September 09.
Az agrárium és az élelmiszeripar nemzetgazdasági szempontból és a magyar társadalom fennmaradása szempontjából is nélkülözhetetlen szolgáltatásokat nyújt, pótolhatatlan termékeket állít elő. Így stratégiai ágazattá vált.

Nagy István agrárminiszter beszélt erről a Debreceni Egyetem ünnepélyes tanévnyitóján, kiemelve, hogy az ágazat fontosságát egyre többen felismerik. Mindezt az mutatja, hogy egyre népszerűbb az agrár felsőoktatás, a diákok agrár-felsőoktatásba vetett bizalma pedig folyamatosan növekszik. A fiatalok jól látják, hogy az agrárium biztos megélhetést, karrierlehetőséget kínál.

Az idei évben 28 százalékkal többen kezdhetik meg tanulmányaikat az agrár képzési területen, mint korábban. Ez azt jelenti, hogy országosan 4082 egyetemi hallgató kezdi meg tanulmányait agrár- vagy élelmiszeripari szakon. Közülük 451-en Debrecenben, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karon.

Kimagasló eredményt mutat a Soproni Egyetem, ahol 1227 jelentkezőt vettek fel, amely 77 százalékkal meghaladja a tavalyi eredményeket.

A miniszter hangsúlyozta: az agrárium és az élelmiszeripar az a hihetetlenül innovatív ágazat, amely a jövőnk és a megmaradásunk alapja, tehát valódi nemzetbiztonsági tényező. Közös érdekünk a hosszú távú biztonságos élelmiszer előállítás, amely jól képzett szakemberek és tudományos vívmányok, fejlesztések nélkül nem megvalósítható. Ehhez kell a hit, a tudás, az öntudatos és következetes munka.

*

Napjainkban hazánk állategészségügyi szakembereinek számos kihívásra kell megoldást találniuk, és a betegségek mellett az állatvédelem is az állatorvosi hivatás fontos része - jelentette ki dr. Nobilis Márton az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára az Állatorvostudományi Egyetem tanévmegnyitóján, Budapesten.

Az államtitkár kiemelte, az egyetem a kiváló oktatásáról és az állatok iránti elkötelezettségéről híres és ennek is köszönhetően a világ legjobb egyetemei közé tartozik. Az intézmény több mint másfél évszázada segíti a hallgatókat abban, hogy a legjobb szakemberekké váljanak az állatorvosi tudomány területén. Mindehhez segítséget ad, hogy az egyetem nem csak tudományos ismereteket nyújt, hanem közösséget is épít. Szerinte az állatorvosi foglalkozás nem csak munka, hanem hivatás. Az állatok egészségének és jólétének megőrzése és javítása iránti elkötelezettség olyan értékekkel jár, mint a szakmai hozzáértés és az állatok iránti tisztelet.

Nobilis Márton felhívta a figyelmet arra, hogy az állatorvosok nélkül nem lenne élelmiszerbiztonság sem. Fontos szerep jut ezért az állatorvosoknak napjaink nehéz időszakában is, több állatbetegséggel kell ugyanis nap, mint nap megküzdeni. Az állatok és a gazdáik számítanak az állatorvostan-hallgatókra is, hogy a legjobb szakemberek legyetek – tette hozzá.

*

A szakképzett munkaerő a vidék erejének egyik alapja, hiszen a korszerű képzettség jó megélhetést biztosítva elősegíti a vidéki lakosság helyben maradását és mérsékli a vidék elnéptelenedését.

Agrárminisztérium miniszterhelyettese az Agrárszakképzési Országos Tanévnyitón, Gyomaendrődön fogalmazott így a 10 éve a tárca fenntartásába került helyi Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban tartott ünnepségen.

Úgy vélekedett: fontos, hogy minél több vidéken élő ember találja meg az agrárágazatban saját maga és családja boldogulását. Hangsúlyozta: az agrárium, az élelmiszeripar ma is a megélhetés alapja és az marad a jövőben is. Ezért, aki az agrárszakképzés mellett tette le a voksát, felelősségteljes és egyben felemelő életcélt választ. Olyat, amely számtalan lehetőséget, újítást és sikert hordoz magában, hiszen az ágazat jelentős átalakuláson és fejlődésen megy keresztül. Az új, innovatív eljárások, az informatikai eszközök és modern gépek számos területen új utakat, lehetőségeket nyitottak meg. Kiemelt feladatnak nevezte, hogy a jövő élelmiszeripari szakemberei színvonalas, a kor elvárásainak megfelelő képzést kapjanak, és a jelen, illetve jövő kihívásai közt is helytálló tudással gyarapodhassanak. Az új szakképzési rendszer az élelmiszeripar terén is megteremtette ennek alapjait.

A kormány fokozott figyelmet fordít a szakképzés folyamatos megújítására Farkas Sándor szerint, aki utalt arra: a duális rendszerrel olyan modellt dolgoztak ki és vezettek be, amely mind az elméleti, mind a gyakorlati képzésre nagy hangsúlyt fektet, és lehetőséget biztosít arra, hogy a diákok valós gazdasági környezetben tegyenek szert a szükséges gyakorlati tudásra. Így a magyar szakképzés egyszerre biztosít versenyképes tudást, jó elméleti alapokat és megfelelő gyakorlatot, amely kiváló ajánlólevél a munka világában.

Horváth József, az Alföldi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója közölte: az előző tanévhez képest intézményeikbe 50 százalékkal többen iratkoztak be. Az országos tendenciáknak megfelelően itt is a legnépszerűbb a mezőgazdasági és erdészeti ágazat, melyet az élelmiszeripari követ.

Davidovics László, a Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója az eseményen jelezte: az intézmény tanulói létszáma meghaladja az 580-at, ebből 295 az új beiratkozó.

Fotó: Pelsőczy Csaba/AM

Újvári FOrgácsolóHalaspackCad-ServerCemolkerSwisspartsGordius InoxMSG Kft.Domokos SándornéContireg Kft.SóstótargAgrofolkerOtisRóna TamásEuroklímaZambelli Colorfer Kft.Ambrus Acél bannerGB TradeEurogreen TiszafaMIzse-PlastWiraxBordaMeva-HuThermodamNektárplastMarázplastGeoteam LambdaSamu GazdaboltHotel Hunor
PRINT LAPOK