Pályázatok
Agrárcivilek pályázhatnak
2023. April 13.
Megjelent az agrárágazati civil szervezeteket támogató pályázat 2023. évi felhívása. Május 5-ig lehet pályázni.

Az Agrárminisztérium az idei esztendőben is segítséget kíván nyújtani az agrárágazati civil szervezeteknek, hogy az idei évben tervezett szakmai, valamint a tárca célkitűzéseihez is illeszkedő projektjeik megvalósításához támogatásban részesülhessenek.

A Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya által kiírt pályázat keretösszege 50 millió forint. Az egy pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege egymillió forinttól hárommillió forintig terjedhet. A támogatáshoz önerő biztosítása nem feltétel.

A kiírás feltételeinek megfelelő szervezetek pályázatukat 2023. április 5-étől 2023. május 5-ig tudják benyújtani a felhívásban szereplő módon.

A pályázati felhívás szövegét és annak kötelezően kitöltendő mellékleteit, valamint a pályázati eljárás során végig kötelezően figyelembe veendő beszámoló tájékoztatót itt érhetik el: https://kormany.hu/dokumentumtar/az-agraragazati-civil-szervezeteket-tamogato-palyazat-2023-evi-felhivasa.

Hiánypótlásra a pályázati szakaszban nincs lehetőség, ezért fontos, hogy a pályázó szervezet vezetője alaposan ellenőrizze a befogadási feltételek teljesülését az elkészített pályázati dokumentációban, még annak postára adása előtt.

Sikeres pályázást kívánunk!

Szalkai Légtechnika 05.21Contireg 05.21.Autent Solution 05.21.MEVA-HU 05.21.Polgári Bank 05.21.Cad-Server 05.21.Zambelli Colorferr Kft. 05.21.Gemenc Bau 05.21.Gomép 05.21.Samu Gazdabolt Kft. 05.21Mapei 06.02.Elektro Nobilis 05.21.Modinvest 05.21.Innováció és Projekt Kft. 05.21.GB Trade 05.21.Ambrus Acél 05.21.Németh Csomagolástechnika 05.21.De-Ba 05.21.Partner Doors 05.21.Pólus 2001 05.21Otis Bt. 05.21.Faber és Társai 05.21.Nektárplast 05.21.Mizse Plast 05.21.Dosan 05.21.KK Grain 05.21.Agroforte Grain 05.21.
PRINT LAPOK