Állat
A zöldítés állattenyésztési lehetőségei
2023. September 12.
Mezőgazdaságunk fenntarthatóságának egyik fundamentuma a biodiverzitás, amelynek lényeges eleme a zöldítés. Erre törekednek az EU vezetői, hiszen a megreformált közös agrárpolitika alapján a közvetlen támogatások 30%-át kifejezetten az éghajlat és környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági gyakorlatokra kell fordítani.

Magyarországon a gazdálkodók többsége az ökológiai jelentőségű területek (EFA) kijelölését ökológiai jelentőségű másodvetéssel végzi, bár hazai viszonyok között nagyon kevés ökológiai másodvetést kutató szántóföldi kísérlet került elvégzésre. 

A Debreceni Egyetem együttműködve egy pályázati konzorciummal (Hoch-Szilasi Zsanett, Csoroszlya-Farm Kft., Csécsi Tamás István, Szilágyi Szilárd, Discovery Center Nonprofit Kft.), mely során egy három éves projekt keretében szántóföldi kisparcellás kísérletet állítottak be azzal a céllal, hogy olyan vetőmagkeverékeket állítsanak össze, ami a magyar viszonyokhoz legjobban alkalmazkodnak, és amellett hogy megfelelnek a jogszabályi követelményeknek, a zöldítésben egy nagyobb hozzáadott értékkel bírnak. 21 fajjal indultak, minden évben szűkítették a létszámot, viszont évről – évre új, általunk kialakított keverékeket kezdtek elvetni. Végül a kész vetőmagkeverékeket a termelők maguk is meg tudják majd vásárolni vagy össze tudják válogatni a fajokat arány szerint és maguk is el tudják készíteni.

A vizsgálatok során felvetődött az ökológiai másodvetés legeltetése, ami potenciális stratégia lehet a növény- és állattenyésztés technológiák megújítására, az agroökoszisztémák diverzifikálására, a talaj ökoszisztéma-szolgáltatásainak javítására és a mezőgazdasági fenntarthatóság javítására. Ez a stratégia tovább támogathatja az integrált növénytermesztési-állattenyésztési szemléletet. Ezen az úton kiegészítő takarmányt biztosíthatunk az állattenyésztés számára, lehetőséget teremtve a gazdaságok gazdaságosságának javítására, javítva a talaj biodiverzitását és szervesanyag tartalmát. Negatív hatás lehet a talaj fizikai tulajdonságainak romlása, de az ökológiai másodvetések rövid távú vagy mérsékelt legeltetése nem feltétlenül jár ezzel.

Talajtani szempontból további kedvező hatások:

  • csökkenti a talajfelszínen maradt növényi maradványok mennyiségét
  • a legeltetett állatok a trágyájukkal javítják a talajok szervesanyag / tápanyag tartalmát
  • fokozná a talaj biológiai aktivitását, a talaj C- és tápanyag-körforgalmát és ezáltal a talaj termékenységét
  • legeltetéssel nem távolítjuk el a földalatti gyökérzet biomasszát, azok stabilizálhatják a talajt és hozzájárulhatnak humusztartalmának növeléséhez.
  • szerepet kapna a talaj erózió elleni védelmében

Ha a legeltetés nem megoldható a gazdaságban akkor az ökológiai másodvetések növényi biomasszáját erjesztett takarmányként (szilázs) lehet hasznosítani. A növényi gyökerek így is a talajban maradnak ahol mind a humusztartalom növelésében, mind a megfelelő, vízmegtartó szerkezet kialakításában játszanak szerepet.


Köszönetnyilvánítás:
A kutató munka a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Innovációs operatív csoportok létrehozása és az innovatív projekt megvalósításához szükséges beruházás támogatása” című (VP3-16.1.1-4.1.5-4.2.1-4.2.2-8.1.1-8.2.1-8.3.1-8.5.1-8.5.2-8.6.1-17 kódszámú) pályázat támogatásával készült. Pályázat azonosítója:1866166503

 

László Zoltán1- Kocsis István Attila1-Komlósi István2 -Sándor Zsolt1
1Debreceni Egyetem, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Agrokémiai és Talajtani Intézet
2Debreceni Egyetem, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, Állattudományi, Biotechnológiai és Természetvédelmi Intézet
4032 Debrecen, Böszörményi út 138. Laszlo.zoltan@agr.unideb.hu

Gomép 11.03.Blue Seed 11.03.Gumiflex Kft. 11.03.Mgenerál 11.03.Zambelli Colorferr 11.12.Bakonybúvár 11.03.Wepifrost 11.12.GB Trade 11.03.Egex Plus 11.03.Aluflex 11.03.Charolais Kft. 11.03.Rotograph 11.03.Baróti Győző - Güde Bolt 11.03.Geolog 11.03.DPMG Zrt. 11.03.Arosa 11.04.Med-Plast 11.04.Hotel Hunor 11.12.ThermodinamiC  11.03.Agroforte Grain 11.03.Cad-Server 11.03.Robag 11.03.Nyírség Hasso 11.03.Himalája Sóház 11.03.Árpád Agrár Zrt. 11.03.Enersan 11.03.Swiss Krono 11.03.Manupackaging  11.03.Fermy 2000 11.03.
PRINT LAPOK