A tavaszi szezon fő kockázata egyre inkább a vízhiány. A csapadékhiány éppen abban az időszakban erősödött fel, amikor a tavaszi vetések kelése, az őszi állományok fejlődése és a gyümölcsösök fagykockázata egyszerre igényelne kedvezőbb feltételeket.

Április végére az ország jelentős részén alig érkezett érdemi eső. A felső talajréteg sokfelé kiszáradt, porossá vált, ami különösen a kukorica, a napraforgó és más tavaszi vetésű kultúrák esetében jelent gondot. A vetés önmagában még nem elég: ha a mag környezetében nincs elegendő nedvesség, a kelés vontatottá, egyenetlenné válhat.

Ez később az egész állomány képét meghatározhatja. A foltos kelés, az eltérő fejlettség és a gyengébb kezdeti növekedés nemcsak hozamkockázatot jelent, hanem a növényvédelmi és tápanyag-utánpótlási döntéseket is bonyolítja. Egy ilyen szezonban a táblák közötti különbségek gyorsabban nőnek.

Az őszi vetések helyzete valamivel kedvezőbb lehet ott, ahol a gyökérzet még eléri a mélyebb nedvességet. Ez azonban nem jelent tartós biztonságot. A száraz, szeles idő fokozza a párolgást, a tartalékok pedig gyorsan fogynak. A gyengébb adottságú vagy sekélyebb termőrétegű területeken hamarabb jelentkezhet a stressz.

A gyümölcsösökben a vízhiány mellett a fagyveszély is külön figyelmet érdemel. A száraz levegő és a derült éjszakák kedvezhetnek a lehűlésnek, így a termelőknek egyszerre kell figyelniük a vízellátásra, az állomány állapotára és az időjárási fordulatokra.

A következő hetekben nemcsak az számít, mennyi eső érkezik, hanem az is, mikor és milyen eloszlásban. Egy jól időzített, áztató csapadék sok táblán még javíthat a helyzeten, a szórványos, gyenge esők viszont csak átmeneti enyhülést hozhatnak.

A gazdaságok mozgásterét most a táblaszintű döntések határozzák meg. Érdemes külön figyelni a kelés egyenletességét, a talaj nedvességi állapotát, az őszi állományok stressztüneteit és a következő műveletek időzítését. A szezon elején még sok minden korrigálható, de a tavaszi kilátásokat egyre inkább a vízhiány szabja meg.

Kováts Viktor