Növény
A vetőburgonya bizalmi termék
2024. December 21.
Évről évre újabb, vetőburgonyát kínáló hamis hirdetések jelennek meg. Érdemes meggondolni, honnan veszünk. A hatóság folyamatosan figyelemmel kíséri az internetes felületeket, valamint bejelentések alapján is tájékozódik.

A jóhiszemű vásárlók könnyen válhatnak csalás áldozatává a jól hangzó, de hamis vetőburgonya-kínálatot látva. A Nébih felhívja a vásárlók figyelmét, hogy a megvételre kínált „tavalyi kékcímkés”, „vetni való”, „apró burgonya”, „vetésből megmaradt” és egyéb más néven áruba bocsátott termék valójában nem vetőburgonya.

A hatósági szakemberek a vetőburgonyát a vonatkozó rendeletek alapján szemrevételezik a szántóföldön, valamint a raktárakban, majd a mintákat hatósági laboratóriumban minősítik. A vetőburgonya előállítása, tárolása, vizsgálata amellett, hogy szakértelmet kíván a termelőtől, szigorú hatósági felügyelet alá is tartozik. Jóllehet, a fémzárolt vetőburgonya árát a minőséget biztosító szemlék és a vizsgálatok emelik, ugyanakkor kizárólag a fémzárolt vetőburgonya garantálja a megfelelő terméshozamot és a kisebb növényegészségügyi kockázatot.

A vetőburgonya legfontosabb jelzése a hatóság által kiadott címke. A Magyarországon fémzárolt vetőburgonyák ellenőrizhetőek a Nébih applikációjában a Vetőmag címke keresőjében.

Az idei évben kiemelkedően nagy volt a vetésre kínált hamis, olcsó burgonya mennyisége. A hatóság azt tapasztalta, hogy hamis címkével ellátott, engedély nélküli fajtanévvel feltüntetett, minőségileg elfogadhatatlan burgonya is megjelent a piacon. Ezekben az esetekben a zsákokra (szabálytalanul felvarrt) címke hamis volt, valamint a címkék sorszámai is azonosak voltak.

Érdemes tudni és figyelembe venni, hogy a vetőburgonya vásárlásakor a vevőnek mindig kell számlát kapnia, ami tartalmazza többek között a fémzárszámot – több zsák esetében pedig a címkesorszámot is. Emellett mindig keltsen gyanút, ha a forgalomba hozott tételek göngyölegei rossz minőségű, rágott, koszos, különböző formájú, minőségű zsákok.

A jó minőségű vetőmag és -gumó meghálálja az árát a bő termésben. A vetőburgonya bizalmi termék, ezért kizárólag fémzárolt tételeket érdemes vásárolni, amit csak megbízható előállítótól, kereskedőtől, vagy gazdaboltokból, nagy áruházak kínálatából javasolt beszerezni.


Liptai és TársaSzalkai Légtechnika 02.26.DulongRapidszigetelésDelta Kft. 02.25.Memtech Kft. 02.26.Ganz SzentesDS OptimReálvill trendK2 - Kántor KrisztiánSolerte ProjektRába Ablak 02.03.AKM Metál 02.26.
PRINT LAPOK