Élelmiszer
A trappista mellett kampányolnak
2025. May 06.
A Tej Terméktanács közösségi marketing alapjának finanszírozásából országos marketingkampányt indított a trappista sajt népszerűsítése érdekében.

A cél a hazai előállítású trappista sajt fogyasztásának ösztönzésére, ismertségének növelésére és jó hírnevének visszaállítására.

A július végéig tartó kampány hirdetésekkel és oktató jellegű tartalmakkal akarja népszerűsíteni a trappistát, amely egy 2024-es reprezentatív kutatás szerint a magyarországi felhasználásban a sajttípusok élén áll, és a megkérdezettek 82 százaléka legalább évente egyszer fogyasztja.

Az MTI kérdésére Harcz Zoltán, a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly 92 ezer tonna sajtot termeltek Magyarországon, ebből a szakmai szervezet adatai szerint 27 ezer tonna volt a trappista. Ebből belföldön 21 ezer tonnát értékesítettek az Agrárközgazdasági Intézet adatai szerint.

A terméktanács adatai szerint tavaly a magyar sajtkivitel mennyisége 44 ezer tonna, míg az import 71 ezer tonna volt. Az importált sajtok közül a trappista mennyisége mintegy 30 ezer tonnát tett ki. Az ügyvezető igazgató megjegyezte: nehéz a különböző import félkemény sajtok közül kiszűrni a „valódi” trappistát.

A száj- és körömfájás járvány rendkívüli gondot jelent számukra, az ágazat elveszíti a nyerstej és a feldolgozott tejtermékek exportpiacainak jelentős részét. Jelenleg az a legfontosabb, hogy az állategészségügyi szakemberek és állattartók összefogásával meg lehessen fékezni a betegség terjedését – közölte az ügyvezető igazgató.


GB Trade 05.21.Szalkai Légtechnika 05.21Faber és Társai 05.21.De-Ba 05.21.Nektárplast 05.21.Zambelli Colorferr Kft. 05.21.Cad-Server 05.21.Pólus 2001 05.21Dosan 05.21.Contireg 05.21.Samu Gazdabolt Kft. 05.21Ambrus Acél 05.21.Elektro Nobilis 05.21.Mizse Plast 05.21.MEVA-HU 05.21.Otis Bt. 05.21.Mapei 06.02.Németh Csomagolástechnika 05.21.Partner Doors 05.21.Innováció és Projekt Kft. 05.21.Polgári Bank 05.21.Agroforte Grain 05.21.Modinvest 05.21.Gomép 05.21.Autent Solution 05.21.KK Grain 05.21.Gemenc Bau 05.21.
PRINT LAPOK