Vagy talán helyesebb úgy fogalmazni, hogy biztosított, hiszen ismert okok miatt a legelőhasználat kisüzemben is visszaszorult. Éppen ezért itt csak a természetes legelők (ősgyepek) és az alkalmi legelők legfontosabb vonatkozásaival foglalkozunk.

Természetes legelők
A természetes legelő a terület fekvése (dombvidéki, hegyi, síkvidéki, lapály), a talaj (homoki, sziki, lápi, erdei), a növényzet mennyisége (kövér és sovány), az éghajlat szerint sokféle lehet.

Gazdasági állataink igényei a legelő iránt faj szerint is változnak. A szarvasmarha a puhább, finomabb, dúslevelű, magas növésű, aljafüvekben gazdag legelőt kedveli. A juh finomabb, könnyebben mozgó ajkaival a szegényesebb, apró füvű, rostosabb, értéktelenebb gyepet is jól hasznosítja, a sertés pedig legjobban a húsos szárú, gyökerű, levelű ártéri területeket szereti, ahol turkálhat, a férgeket, gilisztákat, csigákat stb. felszedheti, és ürüléke az itteni növényzetet nem károsítja.

A gyep természetesen annál értékesebb, minél több pázsitfűféle és pillangós, minél kevesebb savanyúfű, gyom, netán káros vagy mérgező növény van rajta. Az édesfüvek könnyen felismerhetők szárcsomóikról és hengeres, üreges szárukról, míg a savanyúfüvek szára tömör és szögletes, sima, rajta levélcsomók nincsenek. A gyomokat, a szúrós, tüskés növényeket az állat elkerüli, ezért ezek elszaporodhatnak, nemegyszer teljesen ellepik a területet. Aki kicsit is megbecsüli rendszeresen használt gyepterületét, legyen az akár csak árokpart is, jó, ha az ilyen növények irtására gondot fordít.

A legeltetést - a hosszú, téli istállózás után - legalább kéthetes átmeneti szoktatással engedjük meg. Zöldtakarmányhoz úgy szoktatunk, hogy szalmával vagy szénával együtt szecskázott zöldtakarmányt etetünk. A kevéssé ízletes, főként a nem jól tartósított téli takarmányok után az állat mohón nekiesik a friss tavaszi fűnek, aminek felfúvódás, emésztési- és anyagcserezavar lehet a következménye (legelőbetegség, izomremegés, görcsök). Kora tavaszi hónapokban gyakrabban szellőztessünk, ha lehetőségünk van rá, hajtsuk ki a kifutóba állatainkat, a csülökápolást, csülökfaragást minden tavasszal végezzük el! Kezdetben tehát kihajtás előtt a szarvasmarhát és juhot jól kell lakatni és csak néhány órára kiengedni, majd a legeltetés idejét fokozatosan növelhetjük. A legtöbb vidéken ragaszkodnak a hagyományos „György-napi” kihajtáshoz. Az igaz, hogy a legeltetési időszak nálunk általában április második felétől október végéig tart, mégsem helyes sem annak kezdését, sem befejezését a naptárhoz igazítani, azt mindig az időjárástól tegyük függővé.

Árt a legelőnek is, ha tavasszal túl korán, még a fű megerősödése előtt ráhajtjuk az állatokat. Ilyenkor azok még egyébként sem jutnak megfelelő mennyiségű táplálékhoz, bejárják az egész területet, lerágják a zsenge növényeket, a gyep lassabban tud fejlődni.

A legeltetés kezdetének az a jó időpontja, amikor a talaj már kellően száraz és a fű legalább 100-150 mm magas. Pár darabos kisüzemi szarvasmarha-állománynál leggyakoribb a pányvás legeltetés. Munkaigényes, mert a földbevert karót naponta esetleg többször is odébb kell rakni. Gondoljunk a tűző nap és a rovarinvázió elleni védelemre

Alkalmi legelők
Régen az alkalmi legelők valóságos „terített asztalt” nyújtottak az állatoknak. Ma erről teljesen elfeledkeztünk, igaz, a betakarítás utáni szinte azonnali talajművelés egyébként sem sok időt hagy ezek hasznosítására. Ma, amikor állandóan azon gondolkodunk, hogyan tudnánk takarmányozásunkat olcsóbbá tenni, a nagyüzemi méretű táblák közelében lévő tanyákon - természetesen a tulajdonos egyetértésével - kihasználhatnánk ezt a lehetőséget, annál inkább, mert az alkalmi legelők úgy nyújtanak pár heti táplálékforrást, hogy azokban az állatok semmiféle kárt nem tesznek.

A gabonatarlót és a hüvelyesek tarlóját érdemes végigjáratni növendékmarhával, juhval, a répa- és burgonyatarlót sertéssel. A kizöldült tarló különösen jó legelő. A juh egyébként szedés előtt a burgonya és a csicsóka lombját is jól hasznosítja, az ezekben lévő anyagokra nem érzékeny. A kombájn által learatott silókukorica- és kukoricatáblára szintén növendékmarhát vagy juhot hajthatunk, a földön maradt levelek és szárrészek a kukoricaszár legértékesebb részei.

Tölgy- és bükkerdők közelében lévő tanyákon októbertől decemberig makkoltathatunk. A sertés naponta felszed 4 kg makkot, ha ezt kiegészítjük 1 kg abrakkal, melyhez 10-15 gramm sót és a „dugító” hatás kivédésére 2-3 evőkanál keserűsót teszünk, kész a napi takarmányadag.

Egyes vidékeken a háztáji tehénállomány szinte kizárólagos legelője az árokpart. Győződjünk meg a növényvédőszerekkel, rovarirtókkal történő permetezés időpontjáról, mert sajnos már nemegyszer mérgezést okoztak!

Akinek lehetősége van rá, elsősorban növendék- és tenyészállatainak tesz jó szolgálatot, ha a ház vagy tanya közelében mesterséges legelőt telepít (levegő, napfény, mozgás = szilárd, edzett szervezet, zavartalan ivari tevékenység). Juhoknak spenótot, repcét vagy valamilyen zöldtakarmány-keveréket vethetünk, süldők és kocák legeltetésre kiválóan alkalmas a lucerna és a vöröshere is, mivel a sertés akkor sem fúvódik fel, ha tisztán pillangóst legel. A sertést csak addig hagyjuk a vetett területen, míg éhségét csillapítja, mert utána turkálni kezd, tönkreteszi a talajt és a növényzetet. Legjobb a kora reggeli és a késő délutáni legeltetés, legfeljebb napi 2-3 órában.

Horváth Mariann