Kult
A színművészet az élete
2022. June 15.
Akik ismerik a független színházi szférát, már találkozhattak Martinkovics Máté nevével, de a sorozat kedvelőknek az Aranyéletből is ismerős lehet. A nyíregyházi nézők is gyorsan megkedvelték, amikor a Móricz Zsigmond Színház társulatához tartozott.

Máté a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumból indult, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után egyre több izgalmasabb szerep talált rá. Az interjút készítő Karácsony Nikolettet érdekelte, mit gondol riportalanya a mai független színházak helyzetéről, mivel kapcsolódik ki két szerep között, de még sok minden más is szóba került.

Ízelítő az interjúból:
„Egészen kicsi koromtól nyilvánvaló volt, hogy az átlagosnál jobban szükségem van a társaim figyelmére. Szórakoztattam az osztályt órákon és órákon kívül, felléptem az összes létező iskolai ünnepségen és versmondó versenyen. Bár a humán tárgyakat is szerettem, egyértelmű volt, hogy a művészet érdekel a legjobban, ennek megfelelően választottam középiskolát is” – mesélte Martinkovics Máté.

Arról is beszélt, mi volt a legtanulságosabb számára az egyetemen töltött öt évből:
„A tanároktól kapott fanatizmus, ami nem hagy elveszni a világban. Egyszerre előnyként és hátrányként is értelmezhető, de nem tudom elképzelni, hogy a színészeten kívül mást csinálnék. Őze Lajos beszél úgy a Színművészetiről, hogy „felszabadított egy maximalizmust önmagam felé”, ezt szerintem mi is megismerhettük. Soha nem hallottuk egy jelenet után, hogy ezzel megelégedhetünk, de amikor éreztük, hogy valamit azért sikerült elkapni benne, az nagyon felszabadító volt.”

„A legnagyobb nehézséget abban látom, hogy az előadások nehezen szólítanak meg újabb nézőket. Ugyanaz, leginkább budapesti értelmiségi réteg nézi az előadásokat, így szinte lehetetlen hatással lenni az emberekre szélesebb körben. Engem pedig mostanában egyre kevésbé érdekel az önmagunkkal való kísérletezés, inkább az foglalkoztat, hogy a nézőben mi történik egy-egy előadás után. A számomra ideális alkotói közösségben a színház sok helyre, sok emberhez jut el, és olyan gondolkodó, tehetséges emberek csinálják, akik szeretnek és tudnak is együtt dolgozni.”

A teljes interjú itt olvasható, elolvasásra ajánlott: https://www.nikolettkaracsony.com/cikkek/interju-martinkovics-mateval

Címlapfotó: Martinkovics Máté és Dézsi Darinka a Művészasztal Háy Jánossal c. nyíregyházi est egyik jelenetében.

 

Tolcsva Bor 04.16.BioFer 03.31.Silk Group 04.16.Gemenc Bau 04.16.Pásztor és Társai 04.16.Fermy 2000 04.16.Heizer 04.16.AgriDron 04.16.Szuro Trade 04.15.Csepel 04.16.Best Gáz 04.16.Hód Fürdő 04.16.Traktorbolt 04.16.Hotel HunorNémeth Csomagolás 03.31.Faber és Társa 04.16.Meta Vasipari 04.16.
PRINT LAPOK