Élelmiszer
A román gabonából exportra is jut
2022. June 25.
Ebben az évben bőséges gabonatermésre számítanak Romániában, amelyből így exportra is jut Adrian Chesnoiu román mezőgazdasági miniszter szerint.

A tárcavezető közölte, hogy az időjárási viszonyok és a termelési költségek növekedése miatt a tavalyinál ugyan kevesebb lesz a mezőgazdasági termés, de elegendő ahhoz, hogy Románia gabonát tudjon exportálni.  

Románia az egyik legnagyobb gabonaexportőr az Európai Unióban, tavaly rekord nagyságú, 11,3 millió tonna termést takarítottak be. „Annak ellenére, hogy az idei messze áll a tavalyitól, stabil hozamra számítunk, ami azt jelenti, hogy jut gabonaexportra is” – hangsúlyozta Chesnoiu, aki reményét fejezte ki, hogy így a piacokra nem nehezedik nyomás és nem lesz gabonahiány.
A miniszter nem tartja valószínűnek, hogy Romániában olyan helyzet álljon elő,  amely szükségessé tenné a gabonaexport tilalmát. Felidézte, a fekete-tengeri konstancai kikötőn keresztül tavaly 25,2 millió tonna gabonát szállítottak Romániából és a többi szomszédos országból, amelyek nem rendelkeznek tengeri kijárattal.

Chesnoiu szerint a konstancai kikötőre már a háború előtt is nyomás nehezedett, de ez most különösen nagy az ukrán export miatt, éppen ezért a román hatóságok beruházásokkal növelik a kikötő kapacitását. Az Ukrajnából érkező gabona tárolása nem okoz problémát Romániának, hiszen 29 millió tonna elraktározására van kapacitás – tette hozzá.

 

Alföld Forest 03.23.Agroforte Grain 03.20.Polimozaik 03.23.Ódor 03.20.KK Grain 03.20.Modinvest 03.20.Isterra 03.20.Samu Gazdabolt 03.20.Radics Forgácsoló Műhely  04.22.Nektárplast 03.20.Vasiépker 03.23.LTZS 04.22.Pintér István - Baráti Keltető 03.23.Hotel Hunor 03.20.Hevesgép 03.23.Csom 2001 03.23.Cad-Server 03.20.Átrium Aqua 03.20.Kapos Ternero 03.23.Agrotex 03.20.NAK vetésinapEr-Vo 03.20.Termika Épületgépészet 04.22.Axis Bentonit 03.23.Kobell Ker 03.20.Mizse-Plast 03.20.Blue Seed 03.20.Vantrix 03.20.Vertical Empire Kft. 04.22.Sebők és Társa Kft. 04.22.Kor3000 03.20.
PRINT LAPOK