Élelmiszer
A pálinka nemzeti kincs
2024. April 14.
A pálinka a magyarság egyik védjegye, amely évszázadok óta igaz nemzeti kincs, összeköt bennünket a történelem viharaiban is és egyesíti a nemzetünket.

Sormáson, a 6. Pannónia Párlatverseny Díjkiosztó Gáláján fogalmazott így Nagy István agrárminiszter, aki azt mondta: a pálinka készítése nemzedékről nemzedékre öröklődő tudás és hagyomány, amelyet a mai napig művelnek a magyar emberek az egykori történelmi Magyarország minden szegletében. Így lett a kultúránk része és így illeszkedik a hagyományainkhoz. A magyar kormány részéről pedig a pálinka, annak főzője és annak a mestersége különleges elbírálásban kell részesüljön.

A szakminiszter szerint fantasztikus dolog az, hogy mennyi küzdelem, mennyi harc után végre szabadon főzhető, szabadon fogyasztható a pálinka. A rendszerváltoztatás óta a gyártók, a főzdék, a kereskedők és az idegenforgalmi szakemberek sokat tettek a hagyományos magyar pálinkakultúra felélesztéséért, amelyhez a jogi háttér is megszületett. 2002-től csak a hazai gyümölcsből 100 százalékban gyümölcspárlatot tartalmazó ital viselheti a pálinka nevet, és az Európai Unió is elfogadta a pálinka név kizárólagos magyarországi használatát. Majd a 2008-as pálinkatörvény és a 2010-ben bevezetett szabad pálinkafőzés nagyban hozzájárult a sikerekhez – emlékeztetett. Kiemelte, így nemzeti italunk presztízse ismét az őt megillető helyre kerülhetett, ma már újra a világ élvonalába tartoznak a magyar párlatok. Mindehhez pedig nem csupán elhivatottságra és tudásra volt szükség, hanem innovációra és a hagyományok megfelelő arányú ötvözésére. A hagyományaink tartanak meg minket és az innováció visz előre bennünket. Ebben rejlik a recept és a jó párlatok titka.


Borda Gépipari Kft.Damisol Kft.Szilágyi HűtőDPMG Zrt.Magyar Kukorica Klub banner - törölhetőDerula 05.28.Charlie HűtőMed-PlastMetall KraftTitan ContainersBerek-VízHotel Hunor - törölhetőRollspedPályázat Európa Kft.Agro NatúrtápPolgári BankSamu GazdaboltMAPEI 05.20.3commNektárplastMizse-PlastAgroforte GrainMáté-MetálSteel ManufacturingVC 999 05.28.GB TradeDigitas Kft.Erforg-Aim
PRINT LAPOK