Élelmiszer
A nyúlhús egészséges
2022. March 25.
A nyúlágazat sikerrel szerepelt az állattenyésztési ágazatok fejlesztésére szóló pályázaton és az élelmiszer feldolgozási területen is félmilliárd forint értékben valósul meg fejlesztés – hangzott el a Sirha Budapest Nemzetközi Élelmiszeripari és HoReCa szakkiállításon.

Az élelmiszer sokféleség gazdasági érték, hiszen az alap termékpályák hatékonyságnövelése mellett fontos figyelni a kiságazatokra, amelyek a sok lábon állás biztonságát adják. Emellett érték társadalmi szempontból is, hiszen az egészséges táplálkozásunk egyik alapja az, hogy minél többféle, egészséges terméket fogyasszunk - mondta köszöntőbeszédében Juhász Anikó. Az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára szerint szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen a 2020. évi kormánydöntés alapján a Megújuló vidék, megújuló agrárium program indulásával az EU-s források megsokszorozására nyílt lehetőség. Ez azt jelenti, hogy 2021-2022-ben ugyanannyi pénzt fordíthatunk a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlesztésére mint az előző 7 évben. Ebben a helyzetben könnyebb a szakpolitikának meghatározni a fejlesztési irányokat és biztosítani a forrásokat. Ennek jó példája, hogy az elmúlt időszakban kiírt állattenyésztési ágazatok fejlesztésére szóló pályázaton a nyúlágazat sikerrel szerepelt, 18 pályázatot nyújtottak be közel hárommilliárd forint értékben. Talán még fontosabb, hogy az élelmiszer-feldolgozási felhívásra is négy nyúlágazati pályázat érkezett, itt körülbelül 500 millió forint értékben valósul meg fejlesztés.

A magyar nyúlhús kiváló, nemzetközi szinten elismert termék, több mint 95 százalékát exportáljuk. A legfontosabb feladat, hogy a hazai fogyasztók számára is elérhető legyen, mert természetesen öröm, ha külföldön jól szerepel, de még jobb, ha a magyar közönség ugyancsak megismeri és megkedveli a nyúlhúst. A hazai fogyasztásösztönzés területén már sikerült eredményeket elérni, hiszen szinte már minden hazai áruházlánc polcán megtalálhatóak a konyhakész termékek.

A fogyasztási adatok ismeretében van még hova fejlődni, hiszen az európai átlag 2 kg/fő, a magyar pedig ennek mindössze a tizede.

Német Zoltán, az Állatorvostudományi Egyetem szakembere Érték az élelmezésben című beszédében kitért arra, hogy a nyúlhús amellett, hogy finom, nagyon egészséges is, a XXI. század fehérjeforrása. Napjainkban 4-4,5 millió vágónyulat állítanak elő Magyarországon, amellyel a világ élvonalába tartozunk. A nyulat szója nélkül elő lehet állítani! A házinyúl nagy tömegben képes ipari melléktermékeket elfogyasztani, amelyeket nem lehet másra felhasználni, például a cukorrépa feldolgozásából hátramaradó anyagot.

Juráskó Róbert, a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke közölte: jelenleg Magyarországon 103-105 ezer anyanyúl termel folyamatosan, amelynek húsát értékesítik a fogyasztóknak. Hat elismert tenyésztő szervezet által, fajtánként meghatározva termelik a vágónyulat, egyikük egy őshonos állatfajta: a magyar óriás nyúl. A megtermelt húsmennyiséget 99 százalékban Magyarországon dolgozzák fel.

Heizer 04.16.Gemenc Bau 04.16.Silk Group 04.16.Hotel HunorTolcsva Bor 04.16.Hód Fürdő 04.16.Fermy 2000 04.16.SGS 04.28.Meta Vasipari 04.16.Pásztor és Társai 04.16.Csepel 04.16.Traktorbolt 04.16.Szuro Trade 04.15.Best Gáz 04.16.Faber és Társa 04.16.Németh Csomagolás 03.31.AgriDron 04.16.
PRINT LAPOK