Növény
A növényvédelem kihívásai
2022. January 27.
A hazai növényvédelem az agráriumon belül is az egyik legkomolyabb felkészültséget kívánó szakterület, amelynek éghajlati és társadalmi kihívásoknak is meg kell felelnie.

A növényvédelem ugyanis nemcsak az élelmiszerbiztonság meghatározó eleme, hanem a természet sokféleségének fenntartását is szolgálja.

A minapi keszthelyi növényvédelmi fórumon Nagy István agrárminiszter emlékeztetett arra, hogy a szakértelemre és felkészültségre a közeljövőben is nagy szükség lesz, mert az Európai Unió a környezet hatékonyabb védelme érdekében 2030-ig a felhasznált növényvédő szerek 50 százalékos csökkentését szeretné elérni. A minisztérium emiatt kiemelt területnek tekinti a mezőgazdaság modernizációját, a legkorszerűbb digitális technológiák alkalmazásának támogatását, illetve a precíziós gazdálkodásra történő átállás ösztönzését.

Ezért hirdette meg 2021 júniusában 100 milliárd forint keretösszeggel a „Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása” elnevezésű pályázati felhívását. A forrásoknak köszönhetően, többek között erőgéphez kapcsolt vagy önjáró, a helyspecifikus kijuttatást lehetővé tevő permetezőgépek beszerzésére, illetve automatizált növényvédelmi előrejelző rendszerek, agrometeorológiai szenzorok és állomások kiépítésére is lehetőség nyílik.

A tapasztalatok szerint a gazdálkodók világosan látják, hogy a korszerű technológiáknak jelentős szerepe van az ágazat fejlődésében. A precíziós eszközöket a szakaszolással végrehajtott növényvédőszer kijuttatás mellett leggyakrabban a növényállapot-felmérés és a járművek automata irányítása során alkalmazzák. Emellett előtérbe került a változó mennyiségű tápanyag kijuttatás és a precíziós sorközművelés és betakarítás is.

Nagy István arról is beszélt, hogy figyelembe kell venni azoknak a gazdálkodóknak az érdekeit is, akiknek a birtokmérete nem, vagy nehezen biztosítja ezeknek a technológiai beruházásoknak a megtérülését. Ezért a korábbinál is fontosabb, hogy a jövőben is biztosítsák a fejlesztési támogatásokat.

Térváz 07.29.Inomix 07.31.Orsó 95 Kft.  07.29.Led N More 07.31.Nektárplast 07.29.Arasz Infromatika 07.31.SZTE 07.17.Hotel Hunor 07.31.SGS 07.29.Albert Garden 07.31.KK Grain 07.29.Agrotex 07.29.Vertical Empire 07.29.Sokon 07.31.Taurus Techno 07.29.Isterra 07.29.Farmer ExpoAgroforte Grain 07.29.Pintér István - Baráti Keltető 07.29.Bos Plus Kft. 07.29.Ilinox Kft. 07.29.Charolais Kft. 07.29.Zambelli Colorferr 07.29.Gordius 91 07.31.Flexinsheet 07.31.Éptárker 07.31.Otis Bt. 07.29.
PRINT LAPOK