Piactér
A Nap Önnek dolgozik – ők segítenek munkára fogni
2023. April 17.
A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Solargroup Energy Kft. eddig több mint 1.500 háztartási méretű kiserőművet telepített, a naperőművek összteljesítménye meghaladja a 35 MW-ot, ami több mint 70 hektárnyi területnek felel meg.

Az 1998-ban alapított, békéscsabai székhelyű Solargroup Energy Kft. Magyarországon az elsők között kezdett el napelem telepítésével foglalkozni. Tevékenysége később a nagykereskedelmi üzletággal bővült, jelenleg 800 négyzetméteres nagykereskedelmi raktárból tudja kiszolgálni megrendelőit. A cég Békés vármegyében folyamatosan a legnagyobb árukészlettel rendelkezik.

2013 óta a vállalkozás nagykereskedelmi képviselete Romániában is megvetette a lábát, amely 2020-ra szintén meghatározó szereplővé vált a régióban.

Kukla Imre, a Solargroup Energy Kft. ügyvezetője hangsúlyozta: vállalkozásuk rendkívül elkötelezett a zöld energia népszerűsítése és a környezet védelme mellett, fontos számukra, hogy az ügyfeleik a lehető legjobb áron és minőségben jussanak hozzá a Nap energiájához.

  • Mennyire élénk az érdeklődés a megújuló energiát termelő technológiák iránt?
  • A nagyságrendekkel megugró energiaárak miatt 2022 második felében még jobban fellendült a kereslet a megújuló energiát termelő technológiák, így a napelemes rendszerek iránt is – felelte Kukla Imre. – A lakossági felhasználók mellett megélénkült a mezőgazdasági üzemek, az ipari (köztük az élelmiszeripari) termelő egységek, gyárak és az olyan szolgáltatók érdeklődése, ahol nagy mértékben használnak villamosenergiát, illetve ahol gáz helyett áramfelhasználásra szeretnének áttérni. Mi évtizedes tapasztalatunkkal olyan megoldásokat tudunk az ügyfeleink részére nyújtani, amelyek az elkövetkezendő években választ adnak a megnövekedett költségeik mérséklésére, kontrollálására. Meggyőződésünk, hogy a napenergia felhasználásával hosszú távon csökkenteni lehet ezen cégek, üzemek – energiaárak miatti – esetleges kiszolgáltatottságát. Büszkék vagyunk arra, hogy még az energiaárak robbanása előtt több ügyfelünkkel is közösen gondolkodva előre elterveztük, hogyan csökkenthetnék villamosenergia-felhasználásukat.

A Solargroup Energy Kft. ügyvezetője több példát is említett: a szarvasi Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt.-nek trapéztetőre napelemes rendszert telepítettek, 2.679 darab 450 W-os JA Solar panel került fel a felületekre, az áramtermelés optimalizálásáért pedig tizenhat Sungrow inverter a felelős. A Gyulai Agrár Zrt.-nek egy 300 kW-os hálózatra tápláló kiserőművet kiviteleztek, amelyben 1.200 Heckert Solar 325 W-os monokristályos napelem, tizennégy 20 kW-os Fronius Symo és két Fronius Symo 10 kW-os inverterek a fő alkotóelemek.

  • Mi jellemzi a jelenlegi magyarországi szabályozást?
  • Nem egyedi Európában. Tehát az ipari, mezőgazdasági felhasználóknak az úgynevezett saját energiafelhasználásukat biztosító megújuló energiatermelésre kell tervezniük, beruházniuk, a hálózat felé történő betáplálás nélkül vagy ennek minimalizálásával. Ezt nevezik visszwatt védelemmel ellátott rendszernek.

A gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatása az iparágban dolgozó vállalkozásoknak, valamint a lakossági napenergiát felhasználni kívánó ügyfelek számára is „aranykort” hozott – folytatta Kukla Imre. – Óriási segítséget jelentett ez a támogatási forma azon gyermeket nevelő családoknak, akik valamilyen módon környezettudatosabb, illetve költséghatékonyabb módot kerestek hosszú távon az energiaköltségeik minimalizálására, kontrollálására.

A Solargroup Energy Kft. igazgatója összegzéséből kiderült: az elmúlt két évben közel 700-800 háztartásban voltak partnerek a közvetlen kivitelezésben. Emellett nagykereskedelmi partnereik részére is tudták biztosítani a magas minőséget képviselő anyagokat, alkotó egységeket, így közvetetten még több háztartás korszerűsítésében vettek részt.

Több éve összeszokott kivitelező csapatukra összehangolt munka és precizitás jellemző, a minőség mellett az esztétikus megjelenésre is törekszenek. Átlagosan 40-45 szakembernek adnak munkát: erősáramú elektrotechnikusok, villanyszerelők, gépkezelők, ácsok és szerkezetépítők segítik a minőségi és megbízható kivitelezéseiket.

A tervezéstől az engedélyeztetésen át a kivitelezésig minden egy kézben valósul meg a Solargroup Energy Kft.-nél, így ügyfeleik nyugodt szívvel bízhatják magukat a cégre a teljes körű ügyintézés során.  Mindemellett a szervizelés és karbantartás, illetve meglévő rendszerek felülvizsgálata is része tevékenységének.

MarázplastEuroklímaContireg Kft.Cad-ServerRóna TamásGeoteam LambdaDomokos SándornéWiraxSóstótargThermodamAmbrus Acél bannerSamu GazdaboltMeva-HuOtisHalaspackÚjvári FOrgácsolóBordaZambelli Colorfer Kft.CemolkerMIzse-PlastAgrofolkerGordius InoxHotel HunorNektárplastSwisspartsGB TradeEurogreen TiszafaMSG Kft.
PRINT LAPOK