A kenyér központi helyet foglalt el a falusi nép életében, de hozzákapcsolódó szokásai, hiedelmei olyan erőteljesen keresztény befolyás alá kerültek, hogy még ma is uralkodó sajátságként jelentkeznek a néphagyományban.
„A kenyér az egyik legszebb magyar szó.
A jelentése pedig a lét és az élet összessége.
A kenyér az ételek között olyan,
mint az imádságok között a Miatyánk.”
Végh Antal
A búza az életet, a kenyér istenáldását jelenti. Ez a két népi terminológia el is árulja a kenyérrel és a kenyérkészítéssel kapcsolatos szokásokat, s a hiedelmek legfontosabb sajátosságait is: a kenyér központi helyet foglalt el a falusi nép életében, de hozzákapcsolódó szokásai, hiedelmei olyan erőteljesen keresztény befolyás alá kerültek, hogy még ma is uralkodó sajátságként jelentkeznek a néphagyományban. A mindennapi kenyeret már az „úri ima” emlegeti az újtestamentumban. A nép úgy is tartja szólásában, hogy: „Míg Isten lesz, kenyér is lesz!”
A kenyér mindig alapvető táplálék volt, mint ilyen lett a termékenység, a bőség szimbóluma, a termékenységvarázslás eszköze. Mint a család jólétét, bőségét, termékenységét szimbolizáló, illetve biztosító alapvető táplálék, elsősorban bizonyos kezdő alkalmakkor kapott szerepet, amikor egyébként is jellemző volt e célok mágikus biztosítása. Általános szokás volt az új házba vitt kenyér és só, amely a lakók jólétét kívánta biztosítani vagy azt szimbolizálta. Hasonló szerepe volt a kenyérnek lakodalomkor. Az új asszonyt kenyérrel fogadták, kenyér alatt vezették be, „hogy az ifjú párnak a kenyere soha ki ne fogyjon a házból”. A tálaló legények a vőlegény ölébe egy házi kenyeret adtak, és a következőt mondták: „Repedni fog a tenyered, hogy megkeresd a kenyeret.” A karácsonyi vacsorán egész kenyeret tettek az asztalra, hogy a következő évben mindig legyen kenyerük.
A kenyér az egyházi szimbolikában is fontos szerepet kapott – tisztelete részint ezen alapszik. „Míg Isten lesz, kenyér is lesz” – tartja a már fent is idézett mondás. A kenyér főképpen az időseknél örvendett különös megbecsülésnek. A kenyér maradékát nem volt szabad eldobni, sőt, ha a földre esett, lehajoltak érte, fölvették, megtisztogatták és megették. De elégetni sem volt szabad, különösképpen a kenyérmorzsát nem. Ennek vallásos indoklása volt, miszerint a kenyérmorzsa az angyalok eledele, és ha elégetik, akkor sírnak az angyalok, mert nincs nekik mit enniük. A meg nem becsült kenyér általában bosszút áll az emberen. Ezt, vallásos hiedelmük alapján istenverésének mondták.
A kenyér kiemelkedő keresztény szimbólum, évszázadokon át a legfontosabb táplálék volt. Ennek megfelelően készítését, kezelését, felhasználását számos hiedelem vette körül.
Ezek közül a legérdekesebbek a következők: Búzavetéskor nem szabad kenyeret pirítani, mert üszkös lesz a vetés. Az egész kenyér megvágása előtt a gazda vagy gazdasszony a késsel keresztet rajzol a kenyér aljára. Ha az állapotos asszony sütéskor két lepényt csinál, akkor ikergyermeke lesz. A kelést és gyulladásos sebeket megrágott és erősen megsózott kenyérrel szívatták le. A régi falusi pásztorok (kondások és csordások) bérében mindig benne volt a kenyér is. A falusi gyakorlat szerint, minden állat után fél kenyér járt a pásztornak.
A kenyérhez számos szólás is kapcsolódik: „Ki dolgozni nem szeret, nem érdemel kenyeret. Jó a puha kenyér sóval, a jót nem köszönik jóval. Száraz kenyér, hideg víz, nem sokat mosatlanít. A kenyér is annál jobb, mennél több a szeme. Ahol óra ketyeg a falon, nincs kenyér az asztalon.
A kenyér szót erkölcsi szabályokban, közmondásokban átvitt értelemben naponta használjuk, mégsem veszített jelentőségéből. Ha valami nélkülözhetetlen, úgy kell, mint egy falat kenyér. Akinek munkája van, annak kenyere van. A közös háztartásban élők egy kenyéren élnek, a külön kenyéren élők pedig egy fedél alatt, de külön háztartásban. Aki megnősül, az házi kenyérre fogja magát. A dolgozó kenyérkereső, és mikor dolgozik, kenyér után jár, illetve kenyeret keres, s így aztán a munkáltató is kenyéradó gazdája a munkásnak. Aki nem dolgozik, annak elvész a kenyeres tarisznyája, akinek nincs mit enni, annak már elveszett a kenyeres tarisznyája. A munkahelyéből kitett embernek porba esett a kenyere. Ha a családnak nincs enni, kenyér nélkül maradtak. Ha az apa meghalt, kenyérkereső nélkül maradt a család. A jó ember olyan, mint egy falat kenyér, illetve kenyérre lehet kenni. A gyereket tréfásan kenyérpusztítónak mondják. Az emberi kapcsolatok mélységének kifejezője is a kenyér lett: kenyeres pajtás, így hívják a legjobb barátot. Idős parasztember adatközlőm így nyilatkozott a szűkölködésekben és nélkülözésekben eltelt élete alkonyán: „Megettem a kenyerem javát, mégsem tudom, mi a boldogság.”
A kenyérnek fontos szerepe volt mind az aratás végeztével, mind az aratóünnepeken. Az új búzából készített első kenyér kultikus vonatkozását mutatja, hogy az új kenyérből a koldusnak is juttattak. A koldusnak adott alamizsna pedig annyi, mint az elsőből adott áldozati adomány.
Végezetül pedig meg meg kell említenünk, hogy a néphit szerint, minél többen esznek az újkenyérből, annál szebb és bőségesebb lesz a következő évi búzatermés.
Dr. Bodnár Zsuzsanna
néprajzkutató
