A háborús helyzet, az uniós támogatási rendszer bizonytalanságai és a globálisan növekvő fogyasztói igények kényszerpályára állították a magyar mezőgazdaságot. A szakmai szervezet szerint a túlélés záloga a technológiai váltás és a hazai feldolgozóipar megerősítése – olvasható a rendezvényről kiadott sajtóközleményükben.
Alkalmazkodás és fejlesztés
A magyar agrárium és élelmiszeripar szereplői számára az idei év az alkalmazkodásról és a stratégiai fejlesztésekről kell, hogy szóljon. Az Agrárközösség által szervezett három állomásos, évnyitó szakmai esemény célja az volt, hogy olyan konkrét megoldásokat és inspirációt adjon a gazdálkodóknak, amelyekkel közvetlenül javíthatják hatékonyságukat és csökkenthetik költségeiket. A résztvevők hangsúlyozták: a hatékony termelés a biztosítéka annak, hogy az élelmiszerárak stabilak maradjanak, a minőség pedig folyamatosan javuljon.
A rendezvénysorozat egyik legfontosabb üzenete a magyar termékek versenyképességének megőrzése volt. A szakértők figyelmeztettek, hogy a lengyel és szlovák termelők hatékonysága, az olcsóbb román munkaerő és az ottani nagy léptékű fejlesztések, a cseh élelmiszerfeldolgozási kapacitás, komoly fenyegetést jelent a hazai piacra.
„Alapvetően kevesek vagyunk ahhoz, hogy globális folyamatokat egyedül megfordítsunk, de azért dolgozunk, hogy a magyar élelmiszertermelés fennmaradjon” – hangsúlyozta Török Zoltán, az Agrárközösség ügyvezetője. „Ha nem érjük el ugyanazt a hatékonysági szintet, amit a külföldi piacok hoznak, akkor öt év múlva már nem magyar termékeket, hanem lengyel és szlovák árut fogunk találni a polcokon. A megoldás az lehet, hogy ne csak az alapanyag-termelést tartsuk itthon, hanem a feldolgozást és a csomagolást is. Ne adjuk el külföldre az alapanyagot azért, hogy aztán drágábban, feldolgozott termékként vásároljuk vissza!”.
Pályázat és finanszírozás
A 2024 második felében elindult Közös Agrárpolitika (KAP) pályázatai kulcsszerepet játszanak a fejlesztésekben. 2026 a pályázati eredményhirdetés, a megvalósítás és az eredmények éve lesz, ahol a hangsúly a precíziós gazdálkodáson és az automatizáláson van.
Az Agrárközösség rendezvénysorozatán elhangzott, hogy az agrárolló 119,2 százalékkal zárult 2025 végén, ami árindex-alapon azt jelzi, hogy a termelői árak emelkedése összességében meghaladta a ráfordításokét – ugyanakkor a volumen visszaesése és az ágazati sokkok (járvány, aszály) miatt sok gazdaságnál ez nem jelentett javuló jövedelmezőséget.
„Nagyon nehéz év volt ez a magyar mezőgazdaság számára és idén sem lesz könnyebb a dolgunk, hiszen úgy nyitottuk az évet, hogy az EU aláírta a szabadkereskedelmi egyezményt a dél-amerikai államokkal, amely a teljes uniós mezőgazdaságra nagy hatással lesz.”
A fejlesztésekhez elengedhetetlen a stabil banki háttér is. Az eseményen részt vett Szabó István az OTP Agrár igazgatója is, aki beszámolt a finanszírozási környezet aktualitásairól, segítve a gazdákat a hiteltermékek és a támogatások optimális összehangolásában:
„A következő 2–3 évben 2.500–3.000 milliárd forintnyi agrárberuházás valósulhat meg. A beruházási támogatások kihasználása nem csupán pénzügyi segítség, hanem valódi versenyelőnyt jelent. Azok a vállalkozások, amelyek időben elindítják beruházásaikat, legyen szó korszerű technológiáról, öntözés fejlesztéséről, állattartótelep modernizációról vagy élelmiszeripari bővítésről, automatizálásról – stabilabban vészelhetik át a piaci ingadozásokat, és megerősödve kerülhetnek ki a válságokból.”
Csúcstechnológia a földeken
A munkaerőhiány és a szűkülő erőforrások miatt az automatizálás már nem választás az ágazatban. Az Agrárközösség rendezvényén bemutatkozott az ABZ Drone Kft. egyetlen magyar gyártású mezőgazdasági drónja. (A Hazai Termékfejlesztési díj, gépesítés kategóriában az AGROmashEXPO Különdíjasa lett a az ABZ Drone Kft.: ABZ Innovation C10, tisztító drónja – a szerk.)
„A technológia iránti hatalmas érdeklődés igazolja, hogy a termelők nyitottak az olyan innovációkra, amelyekkel precízebben és költséghatékonyabban végezhetik el a szántóföldi munkákat” – fogalmazott Keczer Máté, a cég ügyvezetője.
Az ABZ rendszereit intenzív, valós körülményekre tervezték. A mezőgazdaságban a permetező és szóró drónok lehetővé teszik a növényvédő szerek és műtrágyák precízebb kijuttatását, csökkentve a vegyszer- és vízhasználatot, valamint segítve a munkaerőhiány kezelését a gyümölcsösökben és más magas értékű mezőgazdasági kultúrákban.
A roadshow-n a BASF Hungária Kft. és a Kwizda Agro Hungary Kft. munkatársai bemutatták azokat az innovatív növényvédelmi megoldásokat, amelyekkel reflektálni lehet a megváltozott időjárási viszonyokra.
Tudásmegosztás és együttműködés
A jövő agráriuma elképzelhetetlen folyamatos tanulás nélkül. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) képviselői a rendezvényen mutatták be azt a kutatási és implementációs projektet, amely ingyenes tanulási felületet és mintaprogramokat biztosít a gazdálkodók számára. A kezdeményezés lehetővé teszi, hogy a legfrissebb tudományos eredmények közvetlenül és költségmentesen jussanak el a gyakorlati szakemberekhez.
Adózási biztonság a változó környezetben
A technológiai és pályázati kérdések mellett az adminisztratív és adózási biztonság is központi téma volt az Agrárközösség RoadShow-ján. Az adószakértők felhívták a figyelmet azokra a legújabb jogszabályi változásokra, amelyek alapvetően befolyásolják a gazdaságok jövedelmezőségét. Elhangzott, hogy a változások jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy a jövedelmek növekedjenek, kedvezőbb adózási feltételek mellett lehessen munkát végezni az idei évben is.
Az Agrárközösség azt vallja, hogy a hatékonyságjavítás, a digitalizáció és a hazai feldolgozottság növelése az a hármas egység, amely képes stabilizálni a szektort a politikai és piaci viszontagságok közepette is. A rendezvényen bemutatott megoldások – a dróntechnológiától az ingyenes egyetemi képzésekig – mind azt a célt szolgálják, hogy a magyar mezőgazdaság ne csak túlélője, hanem nyertese legyen a következő évek átalakulásának.


























