Agrárminiszterünk hangsúlyozta, hogy a 2027-ig tartó időszakban Magyarországnak járó uniós agrár- és vidékfejlesztési támogatásokról kedvező megállapodás született. Az Európai Bizottság a korábbiaknál fontosabbnak tekintette a fenntarthatóságot az új agrárpolitika kialakításában, míg Magyarország az élelmezésbiztonságot és a vidék megerősítését is lényegesnek tartja. A magyar kormány tehát arra törekedett, hogy egyensúlyba kerüljenek a környezeti és versenyképességi szempontok.
Az uniós források a kiemelkedő arányú költségvetési hozzájárulással együtt minden eddiginél nagyobb segítséget jelentenek a vidékfejlesztés, a gazdálkodók és élelmiszer-feldolgozók számára – jelentette ki az agrártárca vezetője, aki természeti erőforrások megújulására és az hazánk környezeti állapotának javulására is számít. Szerinte a támogatásoknak köszönhetően a magyar mezőgazdaság és az élelmiszeripar versenyképesebb lesz, hatékonyabban termel, és jobban ellenáll majd a válságoknak, vagy akár az éghajlati kihívásoknak is.
A KAP stratégiai terv 2.485 milliárd forint közvetlen ágazati agrártámogatás, valamint 2891 milliárd forint vidékfejlesztési forrás felhasználási feltételeit tartalmazza.
A területalapú támogatásokat továbbra is biztosítják, az alapösszeg hektáronként 147 euró (csaknem 60 ezer forint) körül alakulhat. A kis- és közepes gazdaságok újraelosztási támogatásra szintén jogosultak, ennek összege 1 és 10 hektár között hektáronként 80 euró (több mint 30 ezer forint), 10 és 150 hektár között hektáronként 40 euró lehet az alaptámogatáson felül. A korábbinál lényegesen nagyobb összegre, hektáronként várhatóan 157 euróra (csaknem 57 ezer forint) számíthatnak 300 hektáros családi birtokméretig a fiatal gazdálkodók területalapú többlettámogatásként. A termelők részt vehetnek az agroökológiai programban is, amely környezet- és klímavédelmi vállalásokért további támogatásokat ad.
Az új támogatási rendszer végrehajtásához szükséges intézményi, végrehajtási, informatikai felkészülés már elkezdődött, a források hatékony felhasználása minden érintettet tervezésre, átgondolásra késztet.
Feldman Zsolt, a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár hozzátette: a támogatásokkal a magyar agrárium termelékenysége a másfélszeresére, a hozzáadott érték a kétszerese nőhet az évtized végére. Az évtized elején csaknem 10 milliárd eurós (4 ezer milliárd forint) kivitel 2030-ig 15 milliárd euróra emelkedhet.
Kiemelte, hogy a vidékfejlesztési források több mint fele, csaknem 1.500 milliárd forint gazdaságfejlesztést, több mint ezer milliárd forint pedig fenntarthatósági célokat finanszíroz majd. Mindkettő jelentős bővülést jelent az előzőekhez képest, csakúgy, mint az agrárkutatási és innovációs kiadások kerete, amely a kétszeresére nő.