Míg például a klíma, a domborzat és a növényzet a táplálékösszetételt határozza meg, addig a terület zavartsága az energiaszükségletet és ezzel együtt a szükséges táplálékmennyiséget befolyásolja.

A kérődzőknek többüregű, összetett gyomruk van. A tulajdonképpeni mirigyes gyomrot (oltógyomor) az előgyomrok (bendő, recés, százrétű) előzik meg, az ezekben élő mikroorganizmusok (gyomorbaktériumok) szénhidrátokat és fehérjéket bontanak le, ennek során állati eredetű fehérje és vitamin keletkezik. Ezek egy része már a gyomorban felszívódik és a vérárammal a sejtekhez kerül. A kérődzők a gyomormikrobákkal való szimbiózis által képesek a nehezen emészthető szénhidrátok (pl. cellulóz) hasznosítására. A gyomor PH-értékében, vagy a gyomormikrobák mennyiségében bekövetkező bármilyen változás emésztési problémákat, anyagcserezavarokat, sőt, akár elhullást is okozhat.

A kérődzők között különböző táplálkozási típusokat különböztetünk meg. A muflon túlnyomórészt füvet, „tömegtakarmányt” fogyaszt, a pákosztosnak tartott őz viszont a magas fehérjetartalmú, könnyen emészthető növények között válogat. A gímszarvas és a dám köztes típusnak tekintendő.

A muflon, a gím és a dám gyomrában élő baktériumok nagy része cellulózbontó baktérium, az őzek gyomorflórája több keményítőbontó baktériumot tartalmaz, tehát a koncentráltabb és könnyebben emészthető táplálékhoz alkalmazkodott. Az őznek a többi kérődzőhöz viszonyítva jóval nagyobbak a nyálmirigyei, relatíve kisebb gyomra miatt gyakrabban kell felvennie táplálékot (nyáron 8–10, télen 5–7 alkalommal a nap folyamán).

Az őz nyálmirigyei naponta 2 és 10 liter közötti nyálat termelnek, a nyál fő feladata a táplálék sikamlóssá tétele mellett a gyomor kémhatásának szabályozása (a táplálék feltárása során keletkező rövidláncú zsírsavak semlegesítése). A vad a nem strukturált, darált takarmány felvételekor keveset rág, és utána nem, vagy csak keveset kérődzik, aminek jelentősen lecsökkent nyáltermelés, ezáltal gyomortúlsavasodás a következménye.

A táplálékfelvétel napi ritmusa mellett az őznek és a többi csülkös vadnak az energiaszükséglet szempontjából van egy éves ritmusa is: októbertől decemberig nő a táplálékszükséglet (zsírtartalék képzés). December közepétől február közepéig a táplálékfelvétel visszaesik, majd a tél vége felé, tavasszal növekedik a felvett táplálék mennyisége, ami ismételten zsírfelhalmozáshoz vezet. Júliusban és augusztusban az őz kevés táplálékot vesz fel (az üzekedés alatt a testsúlycsökkenés jelentős lehet).

A leggyakrabban előforduló takarmányozási, illetve takarmányhibák a tejsavmérgezés (laktacidózis), a gyomorflóra hirtelen takarmányváltás miatti károsodása, és a mykotoxikózis a penészes takarmány felvétele miatt.

A tejsavmérgezés, azaz a magas szénhidráttartalmú takarmány (gabona, gabonadara) etetése az őzek téli elhullásának egyik leggyakrabbi oka. A nagyon gyors keményítőbontás során nagy mennyiségű szabad zsírsav gyűlik össze a gyomorban, ami a gyomorban élő baktériumokat károsítja és a gyomornyálkahártya-gyulladásához vezet, továbbá a véráramba kerülés után idegrendszeri zavarokat (étvágytalanság, fogcsikorgatás, görcsök, kóma, elhullás) is okozhat.

Ez a rövid lefutású betegség ritkán figyelhető meg a szabadban, de gyakorta találni elhullott őzeket a vadetetők közelében. Hosszabb időn át felvett magas takarmányadagok mellett ez a betegség krónikussá is válhat. A krónikus tejsavmérgezésnek a gyomornyálkahártya gyulladása és elszarusodása mellett májkárosodás, csökkent ellenállóképesség, vesekárosodás, kalciumhiány és életképtelen utódok születése lehet a következménye.

A hirtelen takarmányváltás szintén a gyomorflóra zavarához vezet, a gyomorban élő baktériumoknak három hét szükséges, hogy összetételükben átálljanak az újfajta táplálék bontására.

Takarmányozási hiba még a penészes takarmány etetése, ami szintén veszélyezteti az egészséget (mykotoxikózis). A mykotoxinok penészgombák anyagcseretermékei, amelyek, mint rendkívül potens biológiai mérgek akár májkárosodást és tumort is okozhatnak.

Az idegen testek felvétele – például bálamadzag – szintén emésztési zavarokat okozhat.

A vad mesterséges takarmányozás során a következő alapelveket feltétlen be kell tartani:

• rendszeresen,
• kiegyensúlyozottan,
• helyes időben (a decemberi/januári alacsonyabb táplálékszükséglet figyelembevétele),
• a vad túlzott koncentrálódásának elkerülése (maximum 10 őz/etető),
• az etető helyének megválasztása (idősebb erdőállomány, ahol a vad messzebbre ellát, így nagyobb biztonságban érzi magát),
• ne etessünk a talajról (parazitózis és fertőzésveszély),
• elegendő lédús takarmány és széna,
• a takarmány minőségének folyamatos ellenőrzése,
• nyugalom biztosítása a beállóhelyen.