Élelmiszer
A GVH javaslatai
2023. May 14.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta a tartós élelmiszerek piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálatát, és ennek alapján hat javaslatot fogalmazott meg, amelyek hozzájárulhatnak a hatékonyabb versenyviszonyokhoz, ezen keresztül pedig az árak mérséklődéséhez.

A hivatal a tejek és tejtermékek után másodikként február elején a tartós élelmiszerek piacán indított vizsgálatot, miután számos tartós élelmiszernél a fogyasztói árak nagymértékben emelkedtek, továbbá időszakos hiányhelyzetek is kialakultak.  

A GVH rövid időn belül több, összehangolt helyszíni kutatást folytatott le országszerte a meghatározó konzerv-, illetve fagyasztott zöldségtermékeket előállító vállalkozásoknál és élelmiszer-kiskereskedőknél. A hatóság az érintett piac szerkezetéről, az árak alakulásáról, az értékesítési forgalomról és az árbevételekről gyűjtött információkat.

A vizsgálat alatt áttekintették a konzerv- és fagyasztott zöldségek-gyümölcsök értékláncát, elsősorban 12 konkrét termékre - egyebek mellett csemegeuborka, morzsolt csemegekukorica, csicseriborsó, chilis bab konzervek, meggybefőtt, gyorsfagyasztott zöldborsó, mexikói zöldségkeverék, gyalult tök, hasábburgonya és sűrített paradicsom - fókuszálva.

A vizsgálat eredményei alapján a GVH hat javaslatot fogalmazott meg, amelyek hozzájárulhatnak a hatékonyabb versenyviszonyokhoz, a piaci verseny erősítéséhez, ezen keresztül pedig az árak mérséklődéséhez. A javaslatok között szerepel a zöldségek és gyümölcsök magyarországi termelésének ösztönzése; a hatékonyságnövelés, a megújuló energiaforrások használatának támogatása és a precíziós mezőgazdasági szakképzés is.

A Gazdasági Versenyhivatal szakmai konzultációt kezdeményez az Agrárminisztériumnál, hogy részletesen bemutassa a termelői hatékonyságnövelésre vonatkozó megállapításait. Javaslatként fogalmazta meg a termelői összefogás további ösztönzését is, de rámutatott arra, hogy a kiskereskedők magasabb nyereséget realizáltak a vizsgált tartós termékeken.

A GVH vizsgálata igazolta, hogy az elemzett termékkörön belül 25-35 százalék között mozgott a kiskereskedők bruttó árrése 2022-ben, „ami jelentősnek tekinthető”. A hivatal szerint a vizsgált termékek érdemi áremelkedése hozzájárulhatott a kiskereskedelmi forgalomban tapasztalt jelentős volumencsökkenéshez.

A javaslatok között szerepelt még a fenntartható csomagolás ösztönzése, valamint a folyamatos versenyhivatali fellépések is. Utóbbi mellett szól, hogy a vizsgált időszakban tapasztalt jelentős mértékű árcsökkentésekből az a következtetés is levonható: a GVH célzott vizsgálatai hozzájárulhattak az inflációs nyomás mérséklődéséhez, a fogyasztói árak csökkenéséhez.

A gyorsított ágazati vizsgálat eredményei alapján készült jelentéstervezetet a GVH nyilvános társadalmi konzultációra bocsátotta honlapján. A piaci szereplők június 8-ig tehetnek észrevételeket.

Isterra 10.09.Lábatlan Zrt. 10.09.Kancsár Transz 10.09.ETD 09.18.Mg. Falker 10.09.DPMG Zrt. 10.09.Farkas és Társai 10.09.L-Tech Kft. 10.09.JobPower 10.09.Digitas 10.09.Tiszta Energiák 09.27.Kovács Imre 10.09.Ivóvíz 6 Kft. 10.09.Agroforte Grain 10.09.Polyduct 09.18.GB Trade 10.09.Borda Gépipari Kft. 10.09.SW Umwelttechnik 10.08.Erforg Aim 10.09.Z-Solar Kft. 09.27.MP Trend 10.09.Magyar Pékség 10.09.Magyarosi Solar 10.09.Modinvest 10.09.Domokos Sándorné 10.09.Med-Plast 10.09.Lévay Stúdió 10.09.Meva 10.09.
PRINT LAPOK