Pályázatok
A cukrászdák is pályázhatnak
2026. March 31.
A vendéglátóhelyek már, a cukrászdák pedig április 8-tól igényelhetik az 5 millió forint összegű Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont (KTH) Start hitel mellé az 5 millió forint vissza nem térítendő támogatást.

Ezt közölte sajtótájékoztatóján Suhajda-Molnár Anikó, a Kisfaludy Program vezérigazgatója. A Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program 2017-es indulása óta mintegy 54 ezer új szoba jött létre 15 ezer szálláshelyen, és négyezer vendéglátóipari projekt valósult meg, amelynek eredményeként több száz étterem, büfé és cukrászda újult meg.

A program multiplikátorhatása révén, a szolgáltatók önerőjével együtt mintegy 600 milliárd forint áramlott a turisztikai ágazatba, és a megújult infrastruktúra is hozzájárult ahhoz, hogy a magyar turizmus 2025-ben 20 millió vendégéjszakával új rekordot ért el, a bevételek szintén csúcsot döntöttek.

A turizmus a hazai GDP több mint 14 százalékát adja, és több mint 400 ezer család számára biztosít megélhetés. Most a minőségi szolgáltatások növelése és a nagyobb költést generáló turisták számának emelése a cél, ezért prioritást élvez az éttermek és cukrászdák támogatása.

A januárban bejelentett, 5+1 pontból álló, 100 milliárd forintos vendéglátóipari akcióterv részeként új, hitellel kombinált támogatási program indul a vendéglátóhelyek számára, amelynek keretében a vállalkozások támogatási és hiteligényüket együttesen nyújthatják be. A konstrukció jelenleg is elérhető 2 millió forintos hitellel és 1 millió forintos támogatással (KTH Start 2=3) az egyéni vállalkozások és kisebb vendéglátóegységek számára.

Az 5+5 millió forintos, hitellel kombinált támogatás az éttermek számára március 23-tól, a cukrászdák számára április 8-tól érhető el. A KTH Start program keretében legfeljebb 5 millió forint hitel felvétele esetén további legfeljebb 5 millió forint vissza nem térítendő állami támogatás igényelhető. A támogatás széles körben felhasználható, egyebek mellett működési költségekre, rezsire, bérekre továbbá beruházásokra, eszközbeszerzésre, valamint marketingre is.

A vissza nem térítendő támogatások feltételeként a pályázóknak kétéves fenntartási kötelezettséget kell vállalniuk, és ez idő alatt biztosítaniuk kell az adatszolgáltatást az NTAK (Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ) részére. Az MTI kérdésére Suhajda-Molnár Anikó elmondta, hogy nincs pályázati határidő.

Láving Gusztáv, a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont vezérigazgatója szerint a támogatással kombinált hitelprogrammal újabb mérföldkőhöz érkezett a turisztikai ágazat finanszírozása, amellyel a kormányzat célja, hogy a turizmus versenyképességét hosszú távon megőrizze. Októberben indították el a KTH Start hitelprogramot, amely 1-10 millió forint közötti, fedezet nélküli hitelt kínál 2,5 százalékos kamat mellett. Az elmúlt öt hónapban mintegy 2.400 igénylés érkezett 14 milliárd forint értékben, amelyek közül 1.500 esetben már meg is történt a folyósítás, összesen 8,2 milliárd forint értékben.

Januárban indult el a KTH Start 2=3 konstrukció, amely a legkisebb szolgáltatók beruházási kedvét hivatott ösztönözni. A program iránt jelentős az érdeklődés, jelenleg mintegy 900 hiteligénylés van folyamatban, és több mint 500 folyósítás már megvalósult.

A cukrászdák számára jövő hónaptól elérhető támogatások révén a szolgáltatók energiahatékonyabb eszközökre cserélhetik berendezéseiket, illetve fejleszthetik termelési és tárolási kapacitásaikat. A források felhasználhatók továbbá forgóeszköz-finanszírozásra, készletbeszerzésre, bérköltségekre és marketingcélokra is.

A vezérigazgató kiemelte: a piaci környezet változásai, különösen az emelkedő működési költségek miatt felértékelődött a likviditás biztosítása és a forgóeszköz-finanszírozás szerepe.

A Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont közleménye szerint a támogatás igénylése cukrászdák részére pozitív KTH-hiteldöntéshez és aláírt hitelszerződéshez kötött, valamint feltétel, hogy a vendéglátó üzlet üzemeltetőjének nettó árbevétele elérje vagy meghaladja a 12 millió forintot az elmúlt 12 hónapban. Magyarországon több mint háromezer cukrászda működik, összesített bevételük 2025-ben meghaladta a 127 milliárd forintot.

A hiteligénylés teljes folyamata online indítható és elektronikusan intézhető, személyes megjelenésre csak a szerződés aláírásakor van szükség. A KTH Start hitelek gyors folyósítására példa: egyes ügyfelek az igényléstől számítva hat munkanap alatt jutottak hitelhez.


Vasiépker 03.23.Átrium Aqua 03.20.Kapos Ternero 03.23.NAK vetésinapBlue Seed 03.20.Hevesgép 03.23.Ódor 03.20.Hotel Hunor 03.20.Agroforte Grain 03.20.Pintér István - Baráti Keltető 03.23.LTZS 04.22.Nektárplast 03.20.Termika Épületgépészet 04.22.Mizse-Plast 03.20.Modinvest 03.20.Samu Gazdabolt 03.20.Radics Forgácsoló Műhely  04.22.Alföld Forest 03.23.Kor3000 03.20.Vantrix 03.20.Cad-Server 03.20.Er-Vo 03.20.Axis Bentonit 03.23.KK Grain 03.20.Isterra 03.20.Vertical Empire Kft. 04.22.Csom 2001 03.23.Sebők és Társa Kft. 04.22.Agrotex 03.20.Polimozaik 03.23.Kobell Ker 03.20.
PRINT LAPOK