Élelmiszer
A csemegekukorica szerepét kutatták
2024. December 12.
A csemegekukorica termésmennyiségének növelését, illetve az emberi egészség megőrzésében, javításban játszott szerepét vizsgálták a Debreceni Egyetem kutatói.

A több vállalkozás szakembereivel konzorciumban elvégzett négyéves, 1,2 milliárd forint összköltségű projektet mintegy 800 millió forinttal támogatta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) alap.

A csemegekukorica Magyarország legfontosabb szántóföldi zöldségnövénye, a termesztése kedvező ökológiai feltételeket és intenzív agrotechnikát igényel. Ugyanakkor termesztésének agronómiai és ökonómiai hatékonysága számottevően romlott az elmúlt években.

A négyéves (2021-2024) projekt célja olyan komplex technológiai modellek kidolgozása volt, amelyek elősegítik a csemegekukorica termésmennyiségének növelését, valamint olyan piaci szegmens számára állítanak elő minőségi alapanyagot, amely az emberi egészség megőrzésében és javításában játszik fontos szerepet.

A projektben termelő üzemek és a Debreceni Egyetem oktató-kutató egységei vettek részt. Három üzemben öntözött és öntözetlen feltételek mellett vizsgálták a különböző tápanyagellátási rendszereknek a csemegekukorica termésére és minőségére gyakorolt hatását.

A projekt keretében elvégzett modellkísérletek eltérő intenzitású technológiák alkalmazásával bizonyították, hogy a projekt kutatási eredményeinek interaktív, komplex felhasználásával kiemelkedő terméseket - hektáronként 27,8-29,3 tonna - lehetett realizálni.

A kis- és mezoparcellás és üzemi kísérletek eredményeinek részletes ökonómiai elemzései alapján megállapították, hogy a csemegekukorica jövedelmező termesztése intenzív agrotechnikát igényel, amelynek két súlyponti eleme a tápanyag- és vízellátás.

Az orvosi kar farmakológiai és farmakoterápiai intézetében a csemegekukoricában található lutein és zeaxantin hatásait vizsgálták iszkémia/reperfúzió okozta retinakárosodások, az időskori szemkárosodások és más időskori betegségek, például kognitív hanyatlás, metabolikus, illetve szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében és kezelésében.

Az előzetes elemzések alapján öt különböző lutein- és zeaxantintartalmú hibridet választottak ki, amelyek táplálékkiegészítőként történő alkalmazását részletes protokollok kidolgozásával optimalizálták.

A kísérletek során monitorozták a kísérleti állatok testsúlyát, vércukorszintjét, glükóztoleranciáját, kognitív funkcióit, szív- és érrendszeri állapotát, valamint látásfunkcióját.

A kutatások eredményei azt bizonyították, hogy a rendszeres, megfelelő beltartalommal rendelkező csemegekukorica-fogyasztás nem növeli az elhízás vagy diabétesz kockázatát, ugyanakkor magas lutein- és zeaxantintartalma révén hozzájárulhat a szem egészségének megőrzéséhez. A folyamatban levő molekuláris, szövettani és egyéb vizsgálatok további értékes információkkal szolgálhatnak.


Samu Gazdabolt 03.20.DPMG 03.10.GB Trade 03.10.Memtech Kft. 03.20..IlinoxHungaro System'sIsterraSzalkai Légtechnika 03.20.Agroforte Grain 03.10.Gomép 03.10.Gege Hungary 03.20.Modinvest Kft. 03.10.DS Optim 03.20.SGS 03.20.Cad-Server 03.10.Németh Csomagolás 03.31.Nektárplast 03.20.Med-PlastAKM Metal 03.20.KK Grain Kft.Hotel HunorDe-Ba 03.10.K2 - Kántor Krisztián 03.20.BioFer 03.31.Mizse PlastZambelli Colorferr 03.20.Ambrus Acél 03.10.Adalex Team 03.10.
PRINT LAPOK