Növény
A cirok mint takarmánynövény
2022. September 30.
A kukorica részleges kiváltására lehet alkalmas a szemescirok takarmánynövényként, hiszen rosszabb termőterületeken és aszályos években is kedvező hozamokra képes, ez a termésbiztonság pedig felértékelődő szempont minden gazdálkodónak.

Ez a megállapítás azon a sajtótájékoztatón hangzott el, amelyen a cirok jövőben betöltött szerepéről, felhasználási lehetőségeiről esett szó.

Az egyre gyakoribb aszályos időszakok miatt érdemes az eddig termesztett szántóföldi növények mellé olyan alternatív növényi kultúrákat, így a cirkot is felvenni a vetésforgóba, amelyek jobban bírják a megváltozott klimatikus viszonyokat – vélekedett Feldman Zsolt. Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára - utalva az Európában már régebben és ma már itthon is zajló takarmányozási kísérletekre -, úgy fogalmazott: az eredmények alapján a szemescirok tényleges alternatívát és kiegészítő lehetőséget jelent a kukorica és más haszonnövények mellett az állati takarmányozásban, amellyel érdemes számolni.

A cirok a termésbiztonság mellett alacsonyabb termelési költségszintjével, toxinmentességével, ugyanakkor a kukoricához hasonló beltartalmával a kevéssé jó minőségű termőterületeken eredményesebben termelhető a kukoricánál. A növény termőterülete az elmúlt években folyamatosan nőtt: míg 2010-ben mindössze 5 ezer hektáron, 2019-ben 23 ezer hektáron, addig mára 30 ezer hektáron termesztik. Akár 100 ezer hektár további olyan hazai mezőgazdasági terület is lehet, ahol más haszonnövénynél eredményesebben és jövedelmezőbben termeszthető, hiszen az idei rendkívül nehéz évben is 5-7 tonna/hektáros hozamok érhetőek el vele. Az immár évtizedes hazai termesztési gyakorlat kialakította a megfelelő, hazai viszonyokra adaptált termesztéstechnológiát és megjelent az érdemi piaci kereslet is a növényre.

Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke is úgy vélte, hogy a száz év óta nem tapasztalt rendkívüli aszály, és a szomszédunkban zajló háború is alternatív növények termesztésére késztetik a gazdákat. Elengedhetetlennek nevezte, hogy a kukorica mellett megtalálják azt a növényt, amely beltartalmi adottságaival, termesztési biztonságával, eladhatóságával a kukorica versenytársa lehet. Mint például a cirok…


Éptárker 07.31.Pintér István - Baráti Keltető 07.29.Bos Plus Kft. 07.29.Inomix 07.31.Agrotex 07.29.Taurus Techno 07.29.Isterra 07.29.Agroforte Grain 07.29.Vertical Empire 07.29.Térváz 07.29.Gordius 91 07.31.Otis Bt. 07.29.Hotel Hunor 07.31.Albert Garden 07.31.Ilinox Kft. 07.29.KK Grain 07.29.Sokon 07.31.Nektárplast 07.29.Zambelli Colorferr 07.29.Charolais Kft. 07.29.Arasz Infromatika 07.31.SZTE 07.17.Orsó 95 Kft.  07.29.Led N More 07.31.Farmer ExpoFlexinsheet 07.31.SGS 07.29.
PRINT LAPOK