Állat
A aratás után védekezés jöjjön
2024. August 15.
A Nébih felhívja a földhasználók figyelmét, hogy az aratást követően a mezeipocok-állomány alakulása fokozott figyelmet igényel, mert ebben az időszakban a learatott gabona- és repcetáblákról a rágcsálók a közeli, zöld növényzettel borított területekre kezdenek áttelepülni.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közleményében rámutat arra: időszerű a learatott táblákon, valamint azok környezetében (például árokparton, mezővédő erdősávban) a mezei pocok népességének felmérése. A kártevők számára kedvező meleg ősz nagyban hozzájárul a gyors felszaporodásukhoz, ez az elmúlt években több alkalommal is megfigyelhető volt az őszi vetésű kultúrákban. A kártétel következtében kialakuló tőszámcsökkenés jelentős terméskiesést okozhat.

A rágcsáló őszi kártételének megelőzése érdekében már most fel kell készülni arra, hogy mely területeken lesz szükség a kártevő elleni csalétkes beavatkozásra. A pocokállomány időben végzett gyérítésével ugyanis csökkenthető az őszi kártétel, amelyhez többféle készítmény és felhasználási forma is a gazdák rendelkezésére áll.

A környezeti hatást figyelembe véve elsősorban a természetes védekezés javasolt, például T-alakú ülőfák kihelyezése a ragadozó madarak számára. A túlszaporodás szakaszában a természetes populációszabályozás azonban már nem elég a kártevőkkel szemben. A kései védekezés gyakorlatilag hatástalan a gyarapodó egyedszám ellen, így a kártétel sem lesz kellően mérsékelhető.
A kémiai beavatkozás akkor indokolt, ha a fertőzés már akkora, hogy  3-5 lakott járat jut 100 négyzetméterre. Magyarországon a mezei pocok elleni védekezésre többféle engedélyezett készítmény is van, ezek a lakott járatok nyílásába helyezve alkalmazhatóak, és a rágcsáló okozta kártételt kellő mértékben csökkentik.

Különösen fontos, hogy ahol rágcsálóirtó csalétekkel védekeznek a mezei pocok ellen, ott még a kezelés előtt el kell távolítani a ragadozó madarak számára kihelyezett T-alakú ülőfákat, valamint értesíteni kell az illetékes vadásztársaságot - hangsúlyozta a Nébih.


Traktorbolt 04.16.SGS 04.28.Németh Csomagolás 03.31.Szuro Trade 04.15.Silk Group 04.16.Faber és Társa 04.16.Hotel HunorAgriDron 04.16.Gemenc Bau 04.16.Hód Fürdő 04.16.Best Gáz 04.16.Fermy 2000 04.16.Pásztor és Társai 04.16.Tolcsva Bor 04.16.Csepel 04.16.Meta Vasipari 04.16.Heizer 04.16.
PRINT LAPOK