Aktuális cikkek

Lendületesen fejlődnek a magyar-szerb agrárgazdasági kapcsolatok

Az agrárium egyaránt kiemelkedő szerepet tölt be Magyarország és Szerbia nemzetgazdaságában, ezért fontosnak tartja a jó gyakorlatok kölcsönös megosztását az olyan aktuális kihívások terén is, mint a gazdatársadalom elöregedése – közölte Nagy István agrárminiszter, aki kétoldalú tárgyalást folytatott Juhász Attilával, a szerb Agrár, Erdészeti és Vízgazdálkodási Minisztérium államtitkárával.

Az Agrárminisztérium (AM) szerdai közleményében ismertette, hogy a kétoldalú egyeztetésre Budapesten, a Magyarország és Szerbia kormányainak együttes ülésén került sor.

A generációváltás elősegítése a mezőgazdaságban olyannyira fontos ügy, hogy a két ország szakminiszterei egy együttműködési megállapodásban fektették le a jövőbeni közös munka irányvonalait – írják a közleményben.

Kiemelték, a megbeszélésen a felek egyaránt sikeresnek értékelték az agrárexport folyamatos bővülését, amely egyelőre hazánk számára jelent bevételtöbbletet. A szerb szaktárca államtitkára beszámolt a Szerbiában megvalósuló magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari befektetések jelenlegi állásáról, és jelezte, hogy várhatóan még szeptemberben sor kerül a UBM Csoport nyugat-szerbiai takarmánykeverő beruházásának ünnepélyes alapkőletételére.

A felek egyetértettek abban, hogy egyre jelentősebb a régióban végrehajtott magyar mezőgazdasági beruházások értéke, melyek kölcsönös hasznot eredményeznek mindkét ország számára. A megvalósítás alatt álló fejlesztések mindegyike hozzájárul a szerb mezőgazdaság modernizációs folyamatához, a feldolgozókapacitások bővüléséhez, a magas minőségű és nagy hozzáadott értékű termékek előállításához – írják a közleményben.

A tájékoztatás szerint Nagy István tárcavezető beszélt arról is, hogy Szerbia uniós integrációja Magyarország számára gazdasági és politikai szempontok alapján is kiemelt kérdés, ezért készek megosztani szakmai tapasztalataikat. Szerbia a magyar ismereteket hasznosítani tudja saját uniós csatlakozási felkészülése során. Az Európai Unió által finanszírozott intézményi- és kapacitásfejlesztési programok forrást biztosítanak a szakmai együttműködésekre. Az Agrárminisztérium ebben a folyamatban a legaktívabb tárcák közé tartozik, amely szerepet a jövőben is meg kívánja tartani.

(MTI)

Hozzászólás a cikkhez