Aktuális cikkek

A mezőgépeké lesz a terep Szentlőrincen

Kétnapos szántóföldi gép- és talajművelési bemutatóra várják az érdeklődőket

Az idei év sajnos mindannyiunk életében negatív változásokat hozott és eddig nem tapasztalt kihívásokkal szembesített, melyek a Szentlőrinci Gazdanapok rendezvény szervezésére is komoly hatással voltak. A járványhelyzet és az emiatt szükségszerűen módosított jogszabályi környezet nem teszi lehetővé, hogy az idei Szentlőrinci Gazdanapokat megtartsuk. Azonban a hagyományos esemény iránt érdeklődők minden bizonnyal örömmel fogadják, hogy két napra mégis a mezőgépeké lesz a terep, ugyanis augusztus 18-án és 19-én megrendezik a Szentlőrinci Szántóföldi Gép- és Talajművelési bemutatót. Minden esztendőben igyekeznek sok programot kínálni a vállalkozásoknak, ezek között különös hangsúlyt kap a mezőgazdaság, a legnagyobb ehhez kapcsolódó rendezvény pedig a Szentlőrinci Gazdanapok.  Idén sajnos új helyzet állt elő, azonban a lehetőségeiket felmérve előkészítettek egy szakmai eseményt. Az esemény a megszokott gazdanapi programsorozatból kiemelve, egy önálló kétnapos Szántóföldi Gép- és Talajművelési bemutató. Ez az első ilyen szakmai esemény az idén, amely a szántóföldi növénytermesztés gépi és technológiai újdonságaival várja az érdeklődőket.

A program időpontja 2020. augusztu 18-19-e, helyszíne is hagyományosan Szentlőrinc közvetlen közelében található, a Gazdanapok vásárterületéhez közeli szántóföld, mely a 6-os útról könnyen megközelíthető. 

A rendezvény gerincét a mezőgépek és technológiák működés közbeni bemutatása adja, mellyel idén is szeretnék ráirányítani a gazdák figyelmét a mezőgazdasági újításokra, innovációkra. A bemutatón a gépeket nem csak működés közben lehet majd megtekinteni, hanem lehetőség nyílik gépmustrára, szakmai konzultációra a gépeket bemutató cégekkel és a gépek kipróbálására is. Mellette új elemként lesz állógép bemutató, mely további technológiai érdekességeket vonultat fel. A működés közbeni bemutatásra kerülő gépkapcsolatok száma közel 20, ismét megtekinthető lesz az Massey Ferguson újdonsága az IDEÁL kombájn. A szakmai partnereiknek idén is lehetőségük lesz arra, hogy a mezőgazdaság újdonságaival közvetlenül  találkozni tudjanak, illetve a szakma részéről is érkezett igény a rendezvényszervező Baranya Megyei Központ felé.

A tervezett bemutatók naponta 10 és 14 óra között kerülnek sorra, minden nap 9 órától fogadják az érkezőket. A rendezvény látogatása ingyenes!

GPS koordináta: É46.00428296922, K17.9759797454

Információk: bmvk.hu, és
a Facebook oldal: www.facebook.com/BaranyaMegyeiVallalkozoiKozpont/

Érdeklődő kérdésekre a szervezők az alábbi telefonszámokon tudnak válaszolni: 72/214-050, 20/941-9146

Végh Gábor
vásárigazgató

Hozzászólás a cikkhez