Aktuális cikkek

Kissé csúszik az aratás a keleti országrészben

Az esős időjárás a keleti országrészben lelassította a betakarítási munkákat, így ott a megszokott, július vége helyett várhatóan csak augusztus elején fejeződik be az aratás – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szántóföldi növénytermesztési és beszállítóipari osztályának elnöke az MTI-vel.

Petőházi Tamás hozzátette: július eleje óta helyenként több mint 100 milliméter csapadék hullott a keleti megyékben, mintegy 10 ezer hektáron van belvíz, és 20-30 ezer hektárra tehető a károsan átnedvesedett terület.

Szél István, a NAK Csongrád-Csanád megyei elnöke közölte: az elmúlt napok, hetek viharai megnehezítették az aratást, amelynek befejezése az időjárás függvényében változik a megyében, az észak-nyugati részén csúszik a belvízkárok miatt.

Előreláthatólag augusztus 5-ig, 10-ig végeznek a kalászosok 90 százalékának betakarításával ezeken a területeken. Hódmezővásárhely körzetben körülbelül egy-másfél hét múlva végezhetnek, Makó körzetben egy héten belül, Homokhátságon és a szegedi járásban azonban időben fejezik be – tette hozzá.

Taskó József, a NAK Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke szerint a megyében az utóbbi évtizedek legnehezebb aratása zajlik, augusztus elejére tolódik az őszi növények betakarítása. A megyében 3400 hektárt meghaladó területen jelentettek a gazdálkodók az esőzések miatt belvíz-, felhőszakadás- és viharkárt az őszi vetésű szántóföldi kultúráknál.

Szólláth Tibor, a NAK Hajdú-Bihar megyei elnöke szintén azt emelte ki, hogy az elmúlt hetek csapadékos, viharos időjárása rendkívül megnehezített a gazdálkodók munkáját. A kényszerleállások után azonban a legtöbb helyen megfelelő ütemben haladt a betakarítás, amely az időjárás függvényében a következő két hétben befejeződhet.

A viharok több helyen lefektették a gabonát, így számos kárbejelentés érkezett a kárenyhítési rendszerbe és a biztosítók felé is.

Rácz Imre, a kamara Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke is 5-7 napos csúszásra számít az őszi vetésű növények betakarításban a csapadékos időjárás miatt, amely rendszeresen megszakítja a munkákat.

A megyében megkezdődött a szalma betakarítása és a tarlóhántás is. A szalma betakarításánál is gond az esős időjárás, nedvessége miatt kérdés, hogy bálázható-e vagy  beforgatják a gazdák, a betakarítási munkákkal eddig 4-5 nappal csúsztak el a gazdálkodók. A tarlóhántás is legalább egy hetet késik – jegyezte meg.

(MTI)

Hozzászólás a cikkhez