Aktuális cikkek

Szokásos nyári technológiai bemutatók

Június 24.-én kezdetét vette a Holland Alma Kft. szokásos nyári technológiai bemutató rendezvénysorozata. Az első – vegetációban tartott – bemutató Felsősimán, Bódi András öt és fél hektáros Naturalma ültetvényében volt. 

A jelenlévő érdeklődők itt egy MM106-os és MM111-es alanyokon, Luna, Sirius, Rozela és Bonita fajtákon létesített, igényesen művelt ültetvény technológiai elemeit ismerhették meg a 2018-as telepítés mozzanatától kezdve egészen napjainkig.

Bódi András termelőtől első kézből hallhatták a problémákat és megoldásokat, melyeket az ültetvényben tapasztalt, illetve eredményesen alkalmazott. A két órás ültetvénybejáráson sor került a fajták tulajdonságainak, az alkalmazott növényvédelmi és tápanyaggazdálkodási folyamatok ismertetésére; és részletesen kitértek az éppen aktuális hajtásválogatási, valamint gyümölcsritkítási munkákra. E két utóbbi technológiai elemet Babicz Szabolcs, a Holland Alma Kft. Gyümölcsfaiskola termelésvezetője mutatta be az érdeklődőknek. Gyakorlati bemutatója során hangsúlyozta, hogy a hajtásválogatást és a zöldmetszés folyamata időben és mértékben jelentősen elkülönül egymástól. A hajtásválogatást kizárólag éves vesszők korai eltávolítását jelenti a kedvezőtlen szögállású éves vesszők eltávolításával, míg a nyári metszés az idősebb koronarészekre és akár az aktív koronatérfogat 25–30%-ára is kiterjedhet, de ennek az ideje még odébb van és pontos naptári időszakhoz sem köthető. A hajtásválogatáshoz általában metszőollót sem kell használni, hiszen a 15–30 cm-es folyóévi hajtások könnyedén kitörhetők. A hajtásválogatás fő időszaka májusban és júniusban van. A klasszikus zöldmetszés időszaka viszont csak a csúcsrügyzáródást két héttel követően érkezik el. Július elejétől szeptember végéig terjed ez az időszak és az ültetvény terhelésétől, kondíciójától, illetve a vegetációban hulló csapadék mennyiségétől függ, hogy mikor lehet hozzákezdeni.

A rendezvényen jelen lévők megtapasztalhatták azt is, hogy milyen sokat jelent az ültetvények fagyok előtti felkészítése és a fagyok utáni kondicionálása. Az említett felsősimai ültetvényben, a harmadik vegetáció kezdetén a többször visszatérő erős fagyok után is szükség volt gyümölcsritkításra! A gyakorlati bemutató erre a technológiai elemre is kiterjedt.

A Holland Alma következő technológiai bemutatója július 22.-én Csobádon lesz a faiskola tíz hektárosra bővült árutermelő ültetvényében és kísérleti kertjében. A fajta és alanyhasználat, valamint egyéb technológiai elemek mellett az alábbi meghívó szerint gépbemutató és faiskolabejárás is lesz. Szeretettel vár minden érdeklődőt a Holland Alma Kft., július 22.-én Csobádon. Kérjük ne felejtsenek el előzetesen regisztrálni a Meghívóban feltüntetett elérhetőségeken!

Hozzászólás a cikkhez