Aktuális cikkek

Fajtáink sikerének kulcsa a teljesítményvizsgálat és a szelekció…

A tenyésztők nagyjából tisztában vannak vele, hogy csak akkor várható eredményes előrehaladás egy-egy gazdaság tenyésztési ütemében, ha megalapozott szelekciót folytat. Azaz mindig a legjobb tenyészállatokat párosítja lehetőleg a legjobb kvalitású utódok előállításának reményében. Ehhez azonban a felmenők pontos „megismerésére” van szükség, mely adatgyűjtés és több évig tartó adatmegőrzés nélkül aligha képzelhető el. Ha azonban szorgalmasan gyűjtjük a mért adatokat, és azokat jó módszerekkel kiértékeljük, az eredményeket könnyedén felhasználhatjuk további tenyésztői munkánk során.

A húshasznú szarvasmarhák egyik legfontosabb tulajdonsága a hústermelőképesség. Azonban ezzel önmagában semmit nem nyerünk, ha nem párosul mellé megfelelő reprodukciós képesség. Vagyis hiába rendelkezünk jó gyarapodást örökítő szülőkkel, ha a szaporasági mutatókban nem jeleskednek, pl. rosszul vemhesülnek, vagy esetleg a nehézellésre való hajlam miatt nem tudják megelleni utódaikat. Az adatgyűjtés főleg a nőivarú állományban és az utódok nevelése során fontos, hiszen a tenyészbikák – persze ha azokat megfelelő helyről vásároltuk – rendelkeznek teljesítményvizsgálati vagy ivadékvizsgálati eredménnyel. A teheneknél már a termékenyítésnél oda kell figyelnünk, főleg mesterséges termékenyítésnél, ahol érdemes rögzíteni a rakások számát. Amikor a tehén vemhes lesz, egy normál alaptakarmányozásra kell ráállnunk, hiszen ilyenkor a tehén takarmányértékesítőképessége javul. Az ellés előtti utolsó két hónapban ajánlott a „csak szénával” történő ellátás, és a mozgáslehetőségek maximális biztosítása. Ezt követően a borjú átlagos mérettel születik feltehetően, melyet érdemes mérni. Természetesen a takarmányozás helytelen beállítása ronthat a születendő borjú mért eredményein, mégis egy tehén 4-5 borjának mérése után (4-5 év elteltével) már jól látható a tehén „ellési képességére” utaló mérőszám (könnyűellési képesség). Hasonlóan fontos a tehenek esetében a két ellés között eltelt idő. Ha figyelembe vesszük, hogy a szarvasmarha vemhessége 285 nap, az újra vemhesülés pedig az ellés után 60-90 nappal már biztonsággal megtörténhet (természetesen jó körülmények között), akkor belátható, hogy a két ellés közötti idő 365 nap körül tartása egyátalán nem elképzelhetetlen. Ez pedig kulcskérdés a szarvasmarha fajnál, amely egy évente egy borjút ellik.

Az ivadékok teljesítményadatainak gyűjtése akár telepi szinten is fontos lehet. Ha az ellett teheneink után például minden borjút megmérünk választáskor, akkor nagyjából látjuk évről évre hogyan alakul a teheneink borjúnevelő képessége. Nem szabad elfelejteni, hogy az első 120 napban a borjú szinte csak tejet iszik, ezután kezdi el a szilárd takarmányok tényleges, számottevő felvételét. Ezért, ha betartjuk a klasszikus 180 napos választási szisztémát, akkor láthatjuk, hogy a borjú a tehén alatti periódusának 2/3-ad részében tejet fogyaszt, majd ezután tejet és szilárd takarmányt. Amennyiben a borjak egyedi választási súlyát megmérjük, és azt 205 napra korrigáljuk (hazai klasszikus korrigált választási súly), akkor egyrészt összemérhetjük az adott évben elválasztott borjak teljesítményét, valamint sok éves adatrögzítés után egy-egy tehén borjúnevelő képességét. Amennyiben bikák sajátteljesítményvizsgálatát kezdeményezzük, a növendék gyarapodóképességét is teszteljük, melyre egy 150 napig tartó hízlalás ad lehetőséget. Itt a teszt alatti súlygyarapodás, és az életnapra jutó súlygyarapodás (g/nap) értékmérő tulajdonságok értékei adnak választ, vajon jó szülőket párosítottunk-e. Ha egy tenyésztő nem gyűjti konzekvensen az itt felsorolt adatokat, nem fogja tudni, hogy a telepi átlagtól milyen irányban tér el egy-egy egyed termelési képessége az előbb felsorolt mutatók esetében. Ebben az esetben azt sem lehet megállapítani, hogy az egyes tenyészállatok teljesítménye milyen távolságban van a hazai átlagtól, és ami nem viszonyítható, nem összehasonlítható, az nem is értékelhető. Az értékelés nélküli anyáktól születő utódok esetén pedig nem várható el nagy biztonsággal, hogy olyan üszőborjakat hozzanak a világra, melyek felnevelésük után jó szaporaságú és borjúnevelésű tehenekké válnak, vagy olyan bikaborjak szülessenek, melyek jó gyarapodóképessége biztosított.

Az előző bekezdésben említett értékmérő tulajdonságokat a szakmai szervezetek általában összevont tulajdonságcsoportokként indexálva tartják számon. A Limousin és Blonde d’Aquitaine Tenyésztők Egyesületének Tenyésztési Programjában például két ilyen, mért tulajdonságcsoport által meghatározott viszonyszám szerepel. Az első a szaporasági indexérték (a fent említett szisztéma szerint kialakítva), melyet az ellés lefolyásából és a két ellés között eltelt átlagos napok számából, valamint az ivari koraérésből állapítjuk meg. Mindhárom tulajdonságot a hazai átlaghoz indexáljuk. Ezek az értékek a 2. táblázatban láthatók. Például a limousin esetében a 2018-as évben a tehenek könnyűellése 98% volt, ami azt jelenti, hogy 100 borjúból 98 könnyen jött a világra. Ha indexálunk, ezt tekintjük 100-nak, hiszen ez az átlag (100%) . Vagyis azok a tehenek, amelyek ezt az értéket érik el, 100 pontosak, a jobbak pedig 100 pont feletti indexértéket kapnak. Ha egy tehén szaporasági indexe 105 például, az azt jelenti, hogy az átlagnál 5%-kal jobban teljesített eddigi élete során.

 A táblázat „b” részében láthatjuk a borjúnevelésre vonatkozó indexértékeket is, melyeket az egyes anyaállatok választott borjainak 205 napra korrigált súlya alapján határozunk meg, szintén az átlagtól való eltérés alapján. Itt két külön indexet számítunk bika és üsző utódokra. Az átlagérték mindig 100 indexpont, az ettől való százalékos eltérés fel vagy lefelé tolja az értékelést (hasonlóan az előző esethez).

Ha ismerjük az anyák szaporasági és borjúnevelési indexeit, akkor a harmadik lépcső a küllemi bírálat. Ezt az egyesület végzi, mely minden törzstenyészetben kötelező. Az öt évnél idősebb, általában kétszer ellett teheneket bíráljuk, majd az egyes tulajdonságcsoportokra (használati érték, vázfejlettség, szélesség, izmoltság) külön-külön indexeket számítunk. Az egyes tulajdonságcsoportok összetevőit és átlagértékeit a 3. táblázat tartalmazza.

Bíráljuk továbbá a törzstenyészetekben utánpótlásra kerülő üszőket 1 és 2 éves koruk között, ezzel „ellenőrizve” az egyes párosítási konstrukciók sikerét, vagy esetleg negatív hatását. A szelekció és a genetikai előrehaladás akkor maximalizálható, ha a pozitív variánsokat (természetesen az céltulajdonságokra nézve) a tenyésztő felneveli, a negatív változatokat pedig kizárja a tenyésztésből. Tulajdonképpen ez egy ivadékvizsgálati „visszacsatolási módszer”, mely az utódok saját teljesítményét veszi alapul. Ez rendkívül fontos egy olyan országban, ahol a húsmarhák esetében az ivadékvizsgálat „nem igazán divatos módszer”.

A három lépcső (szaporaság, borjúnevelés indexálása és a küllemi bírálat) együttes használata határozza meg az állat tényleges értékét, hiszen ezek alapján lehet következtetni az utódainak teljesítményére. Fontos azonban, hogy a tulajdonságcsoportokat külön kell vizsgálnunk annak megfelelően, hogy mit szeretnénk erősíteni az állományunkban. Ne essünk abba a hibába, hogy minden indexértékből a legjobbat keressük, ilyen tenyészállatot ugyanis nagyon nehéz találni. Például azok a tehenek, amelyek szaporasága jó (mert minden évben megellenek), borjúnevelésük is jó (mert minden évben jó súllyal választjuk borjaikat), valószínűleg sohasem lesznek túl jó kondiban, „lezsarolt” szervezetük miatt nem lesz kiemelkedő küllemi indexük. A másik „rossz választás” mindenből az egységes érték keresése. Az előbb ismertetett összefüggés alapján a szaporaságban, borúnevelésben és küllemben is kiegyensúlyozott indexponttal rendelkező állatok, minden tulajdonságra átlag körüli tenyészértéket mutatnak, mely biztosan nem fog javítani semmilyen tulajdonságot állományunkban (kivéve keresztezéskor). Ezért akkor választunk gondosan tenyészállatot, ha igenis megnézzük annak teljesítmény-eredményeit (bikák esetén STV lap, üszőknél az anya tehén egyedi lapja), és a javítandó értékmérőre 100 indexpontnál magasabb eredményű egyedet vásárolunk (még akkor is, ha más tulajdonságokban kevésbé jó az állat). Persze ehhez pontosan tudnunk kell, hogy mit akarunk javítani, és mit nem akarunk elrontani. Ha szem előtt tartjuk ezeket a paramétereket és ezek alapján szelektálunk, azaz tudjuk mit kell javítani és mit kell kizárni a populációból, akkor hosszú távon ezt az irányt tartva egyre közelebb kerülünk az általunk elérni kívánt célhoz, ami évről évre megvalósuló szelekciós munkával állományunk és egyben tenyésztői munkánk, fajtánk sikerét érleli meg nekünk.

Szűcs Márton
ügyvezető igazgató
Limousin és Blonde d’Aquitaine Tenyésztők Egyesülete

Hozzászólás a cikkhez