Aktuális cikkek

XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok

A rendezvény ünnepélyes megnyitóján az esős idő ellenére képviseltették magukat a hazai agrárium jeles szereplői. Antal Gábor, a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója köszöntötte elsőként a jelenlévőket.

Köszöntőbeszédében elmondta, hogy évről-évre egyre nagyobb kihívás a hódmezővásárhelyi kiállítás megrendezése, hiszen mind az ágazat szereplői, mind pedig a látogtók között folyamatos népszerűségnek örvend a rendezvény, ezért egyre növekszik a felelősség is, idén ez méginkább igaz, hiszen a 26. Állattenyésztési és Mezőgazda Napok az OMÉK vidéki társrendezvényeként kerül megrendezésre.

A szakmai napokon, mint már évek óta, ötszáznál is több kiállító van jelen, az elmúlt évekhez hasonlóan közel hatvanezer látgatót várnak a szervezők.

Egyre növekszik a nemzetközi érdeklődés is a legnagyobb vidéki mezőgazdasági szakkiállítás iránt, idén 24 országból éreznek vendégek.

A szervezők kiemelten fontosnak tartják, hogy a fiatalok számára is vonzóvá tegyék a rendezvényt, idén 1671 diák regisztrált előzetesen.

Antal Gábor hangsúlyozta: „a magyar gazdák ünnepévé vált kiállítás megszervezésére hagyományaink köteleznek, itt lehetőség nyílik, hogy megmutassuk a világ számára, milyen kiváló a magyar föld, értékmegőrző és értékteremtő minden évben ez a szakmai rendezvény.”

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere elmondta, a kiállítás az egész közép európai régió egyik legjelentősebb agráreseménye, mely mára nem csak szakmai esemény, hanem turisztikai látványosság is. A 17.7 hekktáron elterülő rendezvénytér igazi kuriózum, melyet idén a szakmai látogatókon kívül Írországból, Hollandiából, Franciaországból érkező diplomáciai vendégek is felkeresnek. 

A polgármester úr hangsúlyozta, Hódmezővásárhely nagy hagyományokkal rendelkezik a mezőgazdasági képzések terén, ezért is örvendetes, hogy a mostani kiállításon is nagy számban vannak jelen az érdeklődő fiatalok, szükség is van a fiatal szakemberek lendületére és innovációs készségeikre a mai mezőgazdaságban, hiszen a folyamatosan változó kihívásokhoz szorgalmas, képzett szakemberekre van szükség.

Ondré Péter, Az Agrármarketing Centrum ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a fogalommá vált Állattenyésztési és Mezőgazda Napok a kibővített szervezésének köszönhetően az idei OMÉK társrendezvényeként szerepel. Hangsúlyozta: Azon túl, hogy a szakmai rendezvény a magyar vidék büszkeségévé vált, a rendezvény fontos célja, hogy felhívja a fogyasztók figyelmét arra, hogy a polcokon található kiváló magyar élelmiszer mögött a magyar gazdálkodók, állattartók mindennapos munkája áll.

Győrffy Balázs köszöntőjében arról beszélt, hogy a mai mezőgazdasági kiállítások mélyre nyúló gyökerekkel, eleink hagyományaihoz nyúlnak vissza. Ezeket a hagyományokat akkor lehet folytatni, ha a fiatalok is vonzónak találják a mezőgazdaságot és megtalálják hivatásukat a hazai agráriumban.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara számos akcióval próbálja segíteni ebben a következő generációkat.

Az állattenyésztők támaszkodhatnak a kormány és az Agrárminisztérium segítségére – jelentette ki az agrártárca parlamenti államtitkára Hódmezővásárhelyen.

Farkas Sándor, a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok megnyitóján azt mondta, a vidékfejlesztési program keretében csaknem 120 milliárd forint forrást különítettek el az állattartó gazdaságok beruházásaira, 43 milliárd forintot az agrár-környezetgazdálkodáshoz kapcsolódó intézkedésekre és 33 milliárd forintot az ökológiai gazdálkodás támogatására.

Idén a kormány több mint 19 milliárd forintot szán a sertéságazat és több mint 13 milliárd forintot a baromfiágazat állatjóléti támogatásaira – közölte a politikus.

Farkas Sándor az elmúlt időszak közösen elért eredményei közül kiemelte, hogy a hús- és tejhasznú tehénállományt 2010-hez képest 93 ezer egyeddel, 402 ezerre sikerült emelni.

Az államtitkár hangsúlyozta, az állategészségügyei világszervezet, több európai ország, valamint Törökország elismerte az elmúlt években Magyarország kéknyelvfertőzés-mentességét. Ezen felül sikerült megvédeni a magyar sertésállományt az afrikai sertéspestistől. A kínai sertéspestis termeléscsökkentő hatása pedig minden bizonnyal tartósan óriási piaci keresletet jelent az európai hústermékek iránt – mondta.

Az államtitkár úgy fogalmazott, „van okunk a büszkeségre, a magyar állattenyésztés ünneplésére”, melynek méltó helyszíne a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, amely az év legnagyobb állattenyésztési rendezvénye.

Hozzászólás a cikkhez