Aktuális cikkek

Több ponton is módosult az élőhelyfejlesztési beruházásokról szóló felhívás

A Széchenyi 2020 keretében megjelent „Élőhelyfejlesztési célú nem termelő beruházások” című (VP4-4.4.1-16 kódszámú) felhívás dokumentációjának módosulásai az alábbi pontokat érintik.

Javítva lett a teljes szövegben a kifizető ügynökség megnevezése (Magyar Államkincstár). Javítva lett a teljes szövegben a feladatot ellátó szervezet (Miniszterelnökség helyett Agrárminisztérium) – írja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Módosult a felhívás ,,3.4.1. II. Kötelezettségvállalások rész” 9. pontja – itt törölték a „Célterület specifikus előírások” címet, s az ez alatt lévő (1)-(4) bekezdéseket átszámozták.

Követelmények cím alatt (6)-(9) bekezdésekre: „A fenntartási időszak minden célterület esetében a telepítés fizikai megvalósulását követően az 5.1 fejezet 4.) pontjában meghatározott egységes kérelem időszak utolsó napjától kezdődik.”

Kiegészült a felhívás 3.4.1. II. Kötelezettségvállalások rész a 10. és a 11. pontokkal. Itt az NTB-ben is bevezették az AKG illetve ÖKO pályázatoknál is alkalmazott területi puffert: „10) Mind a négy célterület esetében a támogatni kívánt tábla EOV koordinátáinak felvételezésénél figyelembe kell venni, hogy a rögzített koordinátáknak legalább 3 méteres pontosságúnak, 3 méteres koordináta élességűnek kell lenniük a természetbeli állapothoz képest. Ez a területi puffer (tolerancia), ami helyszíni ellenőrzés során történő EOV koordináták felvételezésénél a támogatható tábla részét képezi.

11) A támogatást igénylőnek a területi puffer figyelembe vételével a meghatározott egységen belüli teljes területen a kötelezettségvállalás teljes időtartama alatt az adott év minden napjára vonatkozóan jogszerű földhasználónak kell lennie. Amennyiben valamely fizikai blokkban túligénylés alakul ki, átfedés van a kötelezettségvállalással érintett egybefüggő területek, és/vagy valamely bejelentett terület között, avagy a bejelentett terület a tematikus előírás-csoportban nem támogatható területre fed rá, akkor a területi puffer nem vehető figyelembe.”

Törölték a felhívás „3.4.1. III. Referenciaelemek” rész a) pontját, mely az alábbi volt: „az egységes területalapú támogatások és egyes vidékfejlesztési támogatások igényléséhez teljesítendő „Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot” fenntartásához szükséges feltételrendszer, valamint az állatok állategységre való átváltási arányának meghatározásáról szóló 50/2008. (IV. 24.) FVM rendeletben meghatározott Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapotra (HMKÁ) vonatkozó előírásokat és az 1306/2013/EU rendelet II. melléklete alapján meghatározott jogszabályban foglalt gazdálkodási követelményeket (JFGK)” (Maradt a Minimumkövetelmények).

Az alábbi szövegre módosul a felhívás „3.4.1. IV. Kötelezettségátadásra vonatkozó szabályok” 19. pontja: „A kötelezettségátadásra vonatkozó kérelmet a benyújtási időszakot követő 60 napon belül a kötelezettség átadója és átvevője is visszavonhatja. A benyújtási időszakot követő 60 napon túl a kérelmet a kötelezettség átadója és átvevője kizárólag együttesen vonhatja vissza a támogatói okirat hatályba lépéséig.”

Törölték a „3.4.1. V. A kötelezettségvállalás visszavonására vonatkozó szabályok” rész 2. pontját, miszerint „a támogatási kérelem benyújtásának naptári évére vonatkozóan nem lehetett a kötelezettségvállalásokat visszavonni”. Átfogalmazták a „3.4.1. VI. Ellenőrzés” rész 1. pontját a támogatói okirat kibocsátása helyett hatálybalépése fogalom módosításával: „A Kincstár a támogatási kérelemmel érintett területek vonatkozásában előzetes helyszíni szemlét végez a támogatói okirat hatálybalépése előtt.”

Átdolgozták a „3.4.1. VIII. Jogkövetkezmények” részt (összevonás a „Szankciók célterületenként – Mind a négy célterület esetén alkalmazandó” alcímmel). Új elemek: „Amennyiben a helyszíni ellenőrzés, adategyeztetés, továbbá a támogatási vagy kifizetési kérelmekhez kapcsolódó egyéb eljárások során megállapításra kerül, hogy a KET mérete csökkentésre szorul, a Kincstár részleges kizárás iránti eljárást indít. (…)

A részleges kizárási eljárást nem kell lefolytatni, amennyiben azon földrészletek, amelyeken az ügyfél jogszerű földhasználattal rendelkezik, területi elhelyezkedését illetően teljes egészében lefedik a KET belső területi pufferrel csökkentett területét. Részleges kizárás esetén a Kincstár meghatározza a kizárt földterületet, erről döntéssel értesíti a kedvezményezettet. A kizárt területre kifizetett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül, továbbá a kizárással érintett terület támogatási jogosultsága megszűnik. A jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszafizetése az adott gazdálkodási év támogatási összegéből történő levonással is teljesíthető. (…)
Amennyiben a támogatást igénylő az 1)-3) pontokban meghatározott előírásokat – Gazdálkodási naplóra vonatkozó szankciók – nem teljesíti, úgy a jogkövetkezmények közül a legmagasabb mértékű szankció kerül alkalmazásra az érintett táblára vonatkozólag.”

Aktualizálták a „4.1. Támogatást igénylők köre” fejezet törvényi hivatkozását. A „4.4.2. Kiválasztási kritériumok” rész „nem hiánypótoltatható jogosultsági kritériumok” b.) pontja kiegészült, azaz igénylőtől függő a támogatói kormányhozzájárulás.

Az „5.1. A támogatás formája fejezet” 4. pontja kiegészült az alábbi módon: „A kifizetési igénylést egyszer, az összes igényelt terület vonatkozásában a beruházás fizikai megvalósulását követő első egységes kérelem keretén belül lehet benyújtani.”

A „7. További információk” fejezetben javítva lett az alábbi mondat: „Amennyiben a támogatást igénylő elhalálozik a támogatói okirat hatályba lépését megelőzően, úgy függő jogi helyzet jön létre, amely esetén az elhunyt lehetséges örököse(i) köteles(ek) nyilatkozatban megnevezni azt a személyt aki teljesíti a támogatást igénylő által vállalt kötelezettségeket.”

A felhívással összhangban módosításra került a támogatói okirat szövege. Az 1. sz. melléklet (Fogalomtár) kiegészült az alábbi fogalommal: „Területi puffer (tolerancia): EOV koordináták alapján beazonosított, térképileg lehatárolt összefüggő földterület határvonala melletti 3-3 m-es sáv kívül és belül egyaránt (külső és belső puffer), mely a 2. melléklet szerinti mérési pontosság, koordináta élesség alapján kerül kialakításra.”

Forrás: NAK

Hozzászólás a cikkhez